Társoldalunk:

Lehallgatókkal szerelték fel a kínai taxikat

2008.08.08. 13:16

Az olimpiai játékok miatt biztonsági kampány keretében 70 ezer pekingi taxiba szereltek be lehallgatóberendezéseket és nyomkövetőket. A központba befutó információk alapján így mindig tudják a hatóságok, hogy merre haladnak a taxik és mit beszélgetnek az utasok.

Az elmúlt három évben lehallgató és nyomkövető berendezéseket szereltk be a pekingi taxikba - írja a Wall Street Journal. A hatóságok indoklása szerint a mikrofonok felszerelésére a taxisok biztonsága érdekében van szükség. Korábban például bemikrofonozták a londoni, a sydney-i és a New York-i taxikat is, emellett ezeken a helyeken digitális kamerákat is helyeztek fel, hogy nyomon követhetők legyenek az autók.

Míg azonban ezek a mikrofonok csak rögzítik az elhangzott beszélgetéseket és a felvételeket csak bűncselekmény esetén keresik vissza, addig a lap szerint a pekingi készülékeket a központból bármikor aktiválhatják a sofőr tudta nélkül, így belehallgathatnak az épp elhangzó beszélgetésbe. Az egyik kínai cég szerint, amelyik a készülékeket gyártja Pekingben, a berendezés még arra is képes, hogy a segítségével távolról leállítsák az autó motorját.

A kínai rendőrség nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valóban kémkedésre akarják-e használni ezeket a berendezéseket. Csupán annyit közöltek, hogy ilyen adatokat nem hoznak nyilvánosságra - írta a Wall Street Journal.

A kínai kormány nagyon aggódik amiatt, hogy az olimpiai játékok alatt terrortámadás történik Pekingben. Mintegy 110 ezer rendőr, katona és önkéntes fog a biztonságra vigyázni a kínai fővárosban. A terroristák mellett az emberi jogi aktivisták kormány-ellenes tüntetéseitől is tart ugyanakkor a rendőrség. A taxisoknak például arra is felhívták a figyelmüket a lap szerint, hogy figyeljék a gyanús alakokat és az őrizetlenül hagyott csomagokat.

Az Egyesült Államok külügyminisztere ugyanakkor arra figyelmeztette az olimpiai játékokra Pekingbe utazó amerikaiakat, hogy bárhol lehetnek a városban lehallgatóberendezések, és sem nyilvános helyen, sem egy szállodai szobában nem lehetnek afelől biztosak, hogy nem figyelik őket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK