Baczkó már csak a vigaszágban reménykedhet

Vágólapra másolva!
Váratlan vereséggel kezdte meg szereplését Baczkó Bernadett az 57 kg-os cselgáncsozók között a pekingi olimpián.
Vágólapra másolva!

A KSI világbajnoki harmadik kiválósága - aki szerencsés sorsolása folytán rögtön a legjobb 16-ból indult - első meccsén éppen a bajai születésű, de Ausztráliában férjhez ment Pekli Máriát kapta ellenfélül. A 2000-es sydneyi játékokon már új hazájának színeiben bronzérmes, 36 éves rivális egy páros intést követően a találkozó feléig alig mutatott valamit, ám akkor egy belső combdobásra vazaari lett a jutalma.

A tetemes hátrány intésekkel kezdett el fogyni, ugyanis Peklit szabálytalan fogásért kétszer is figyelmeztették, így már Baczkó neve mellett is világított a vazaari. Az ausztrál-magyar ekkor már annyira "ölte" a dzsúdót, hogy a bíró összehívta segítőit az esetleges ippon megítéléséhez, de aztán mégis folytatódott a küzdelem. A hajrában az ellenfelénél 14 évvel fiatalabb Baczkó már nem tudott újítani, így már csak abban bízhat, hogy legyőzője egy újabb diadallal bejut az elődöntőbe, s ezzel továbbviszi őt a vigaszágra.

"Megkontrázta egy dobásomat, aztán azzal kihúzta a végéig. Egyértelműen én rontottam el a meccset, nem tudtam ellensúlyozni ellenfelem óriási rutinját. A mérkőzés második felében tőle látott antidzsúdóra megfelelő taktikával kellett volna válaszolnom, sajnos nem jött össze" - nyilatkozta az MTI-nek Baczkó.

A folytatásban a tunéziai Nesria Jelassival összeakaszkodó Pekli annál boldogabban nyilatkozott: "Remekül sikerült a dobásom, utána már csak a védekezéssel törődtem. Nem foglalkozok azzal, hogy magyart vertem meg, most a következő ellenfélre koncentrálok."