Társoldalunk:

Kifulladt és kiesett a Varga, Hirling páros

2008.08.12. 10:53

Nem jutott a csütörtöki középdöntőbe a Varga Tamás, Hirling Zsolt egység a könnyűsúlyú kétpárevezősök versenyében a pekingi olimpián, miután reményfutamban csak a negyedik helyen végzett.

A 2005-ben világbajnok, tavaly pedig Eb-győztes magyar egység - amely azért kényszerült "pótvizsgára", mert vasárnapi előfutamában csupán a harmadik helyen zárt - egy-egy indiai, kubai, portugál, japán és dél-koreai egységgel vette fel a versenyt kedden, az első két hely ért középdöntőt.

A Dunakincse nevet viselő hajóval repesztő Vargáék jól kezdtek, sokáig az élen haladtak, az 500-as, az 1000-es, majd az 1500-as ellenőrzőpontnál is ők haladtak át elsőként, de a kubaiak és a japánok tapadtak rájuk, a hajrában pedig a portugálok is bejelentkeztek a továbbjutó helyekért.

Az utolsó 200 méterre a magyarok teljesen elkészültek az erejükkel, riválisaik sorra megelőzték őket, ők pedig nem tudtak újítani, így csak negyedikként haladtak át a célvonalon. A középdöntőbe a portugálok és a kubaiak kerültek.

A Varga, Hirling duó az éremszerzés reményében utazott a kínai fővárosba, így szereplése egyértelműen csalódás. A folytatásban már csak a 13-20. helyért küzdhet.

"Azt a taktikát beszéltük meg, hogy induljanak el keményen, aztán húzzák végig a távot. Egy ideig ezt sikerült tartaniuk, a végére azonban teljesen "elfogytak", számomra teljesen érthetetlenül. Ebben a mezőnyben kötelező lett volna a győzelem, nem tudom, hogy mi történt" - mondta a befutó után az MTI-nek Kiss László, a kettős edzője, aki egyelőre még nem tudott beszélni tanítványaival, ők ugyanis hosszú levezetésre indultak.

Hirling Zsolt internetes naplójában, a reményfutam előtti utolsó bejegyzésben azt írta: "A taktikánk az lesz, hogy 800-tól megszökünk, és nem bízunk semmit a véletlenre."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK