Mincza-Nébald lemaradt a döntőről

Vágólapra másolva!
Mincza-Nébald Ildikó döntő tussal, 15-14-re kikapott a román Ana Maria Branzától a női párbajtőrözők elődöntőjében, így Athénhoz hasonlóan olimpiai bronzéremért vívhat.
Vágólapra másolva!

Mincza-Nébald Ildikó nehéz kezdés után nagyon belelendült és voltaképpen biztosan jutott el az olimpiai elődöntőig. A légkör nem lehetett idegen a magyar versenyző számára, hiszen egyéniben másodszor léphetett pástra a legjobb négy között ötkarikás játékokon, négy éve, Athénban a negyedik helyen zárt. Aktuális ellenfele Ana Maria Branza volt, a román második helyen áll az idei világranglistán.

A pekingi vívócsarnok mellett nagy volt a sürgés-forgás, munkatársunk mellett feltűnt Mohamed Aida, Varga Gabriella és Knapek Edina, akik természetesen Mincza-Nébald Ildikó elődöntőjére készültek. Amikor az esélyekről kérdeztük Edinát, egyből rávágta: "Aranyat várok tőle!"

A vívóközpontban jóval több magyar szimpatizáns volt, mint román - Mincza-Nébald tusjainál zengett a csarnok, egy néző még tanácsokat is osztott a 38 éves magyar párbajtőrözőnek ("Mozogj!") - akinek nemigen van erre szüksége, hiszen nem élete első versenyén vesz részt.

Az első tust Branza vitte be, Mincza-Nébald viszont fordított, 3-2-nél már nála volt az előny. A rutinos román is bevitt zsinórban két találatot, Mincza-Nébald azonban nem engedte meglógni az ellenfelet. Egy másodperccel az első harmad vége előtt Branza bevitte a hatodik tust is, 6-5-ös előnyével kezdődhetett a második felvonás.

A második szakaszban Mincza fél perc után kiegyenlített, majd három együttessel 9-9-re alakult az állás. A következő tiszta tust Mincza-Nébald vitte be, aztán beleszaladt Branza fegyverébe, aki így könnyedén egyenlített ki. Egy összecsapás után már a románnál volt az előny, de egy jó tempóval Mincza-Nébald visszakapaszkodott.

A következő tust a magyar versenyző vitte be, de Branza észnél volt és 12-12-re alakította az állást. A következő együttes találat volt, 13-13-mal indulhatott az utolsó felvonás.

A végjáték egy érvénytelen Mincza-tussal kezdődött, állj után találta el Branzát. Következett egy együttes találat, egyetlen tuson múlt tehát a döntő. Branza a legrosszabbkor pontosan szúrt, s ezzel ő jutott döntőbe, a magyar tábor pedig csalódottan vette tudomásul, hogy megint elúszott egy aranyesély. Mincza-Nébald a bronzéremért asszózhat, ellenfele a kínai Li Na lesz.

elődöntő:
Branza (román) - Mincza-Nébald Ildikó 15-14
Heidemann (német) - Li Na (kínai) 15-13