Federer és Williamsék is kiestek az olimpián

Vágólapra másolva!
A férfiaknál egy, a nőknél két meglepetés az olimpiai tenisztornán: James Blake két szettben kiejtette a hétfőig világelső Roger Federert, Jelena Gyementyjeva Serena, Li Na Venus Williamst búcsúztatta.
Vágólapra másolva!

A nyolcadik helyen kiemelt Blake-nek ez volt az első győzelme a svájci óriás ellen, mérlegük most 8-1. Hétfőtől - 235 hetes uralkodás után - Rafael Nadal veszi át Federertől az első helyet a világranglistán. A spanyol mellesleg kicsit sem izzadt meg az osztrák Jürgen Melzer ellen, az első szettben lenullázta ellenfelét, majd biztos 6:4-gyel biztosította helyét az elődöntőben.

Fernando Gonzalez négy éve meglepetésre lett harmadik Athénban, könnyen lehet, hogy a chilei idén is érmes lesz. Az elődöntős helye már biztos, a francia Paul-Henri Mathieu-t verte kétszer 6:4-re. Az elődöntő negyedik résztvevője a szerb Novak Djokovic, aki a vártnál valamivel nehezebben, hátrányból fordítva kerekedett felül Gael Monfils-en. A döntőbe jutásért Nadal-Djokovic álommeccs és Gonzalez-Blake találkozó lesz.

"Egy nap majd azt mondhatom a gyerekeimnek és unokáimnak, hogy legyőztem minden idők legjobbját" - örvendezett Blake a tenisztorna legnagyobb meglepetésének. Pedig a kutyakemény, egyelőre Grand Slam-siker nélküli szezont taposó Federer egy korábbi interjúban elárulta, hogy egész évben erre a versenyre, az olimpiai aranyra készült (párosban azért még versenyben van, Stanislas Wawrinkával alkotott kettőse 4:1-re vezetett a negyeddöntőben a Bhupathi, Paes indiai duó ellen, amikor félbeszakadt az összecsapás), ehhez képest az elődöntőig sem jutott el. Ezt, mondjuk, nagyban magának is köszönheti, 56 ki nem kényszerített hibát vétett Blake 38-ával szemben.

Serena Williamst az orosz Jelena Gyementyjeva ejtette ki, előbbi negyedik, utóbbi ötödik kiemeltként futott neki a tornának. Vera Zvonarjova rosszul kezdett, de a második és harmadik szettet biztosan hozta osztrák ellenfelével szemben. Hogy a Williams testvérek számára végképp borzasztó legyen a nap, arról Li Na gondoskodott: óriási meglepetésre 7:5, 7:5-tel kiütötte Venust is a további küzdelmekből. A kínai, aki a világranglistán a 43. helyen áll, már biztosan éremért teniszezhet, ekkora sikerről előzetesen biztosan nem álmodott. A szerb Jelena Jankovic és az orosz Dinara Szafina negyeddöntője a pénteki programba csúszott át.

férfiak, negyeddöntő:
Blake (amerikai, 8. kiemelt) - Federer (svájci, 1.) 6:4, 7:6 (7-2)
Gonzalez (chilei, 12.) - Mathieu (francia) 6:4, 6:4
Nadal (spanyol, 2.) - Melzer (osztrák) 6:0, 6:4
Djokovic (szerb, 3.) - Monfils (francia) 4:6, 6:1, 6:4

nők, negyeddöntő:
Gyementyjeva (orosz, 5.) - Serena Williams (amerikai, 4.) 3:6, 6:4, 6:3
Zvonarjova (orosz, 9.) - Bammer (osztrák) 3:6, 6:3, 6:3
Li Na (kínai) - Venus Williams (amerikai, 7.) 7:5, 7:5