Tóth Anita 37. lett az összetett kisöbű sportpuskában

Vágólapra másolva!
Tóth Anita a 37. helyen végzett a kisöbű sportpuska összetett 50 m-es számban a pekingi olimpián. A magyar versenyző a 3x20 lövéses alapversenyt 569 körrel fejezte be, s ez 16 körrel elmaradt attól az eredménytől, amivel döntőbe lehetett kerülni.
Vágólapra másolva!

Tóth a fekvő pozícióban 194 kört teljesített, ez a 43 fős mezőnyben a 29. helyre volt elegendő. Állásból egy gyenge 187-et, majd térdelve 188-at lőtt, így messze elmaradt a nyolcas finálétól. A magyar sportlövő befejezte pekingi szereplését, a nyitónapon, szombaton 35. lett légpuskában.

"Sokkal többet vártam magamtól, nagyon el vagyok keseredve, nem úgy sikerült ez a verseny, ahogy akartam. Most úgy tervezem, hogy két évet kihagyok, gyermeket szeretnék, talán a 2010-es világversenyeken már ott leszek. Az azonban biztos, hogy a lövészet most két évig pihen" - mondta a viadal után a magyar sportlövő.

Hazai sikernek tapsoltak

A versenyt végül a kínai Tu Li nyerte a légpuskában aranyérmes cseh Katerina Emmons és a kubai Eglis Yaima Cruz előtt.

Női 3x20 lövéses összetett kisöbű sportpuska:
1. Tu Li (Kína) 690,3 kör (589)
2. Katerina Emmons (Csehország) 687,7 (586)
3. Eglis Yaima Cruz (Kuba) 687,6 (588)
4. Ljubov Galkina (Oroszország) 687,4 (585)
5. Jamie Beyerle (Egyesült Államok) 686,9 (586)
6. Olga Dovgun (Kazahsztán) 686,3 (588)
...37. Tóth Anita (Magyarország) 569