Újabb három magyar kajakos egység jutott döntőbe

Vágólapra másolva!
A kajak egyesek 500 m-es versenyében érdekelt Vereckei Ákos a csütörtöki középfutamban folytathatja szereplését a pekingi olimpián. A magyar lapátforgató első lett előfutamában, ahonnan azonban nem lehetett egyből a döntőbe jutni. Vajda Attila 500-on középfutamra kényszerül a kenu egyesek versenyében, Kovács Katalin viszont egyéniben és Janics Natasával párban is bejutott a szombati döntőbe, csakúgy, mint a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakkettős.
Vágólapra másolva!

Kedden az 500 méteres előfutamokát rendezték a pekingi olimpián, a 12 közül Vereckei Ákosé volt az egyetlen szám, amelyben a sok nevező (29) miatt az előversenyekből senki nem kvalifikálhatta magát egyenes ágon a végjátékba. A keddi küzdelmek a jobbaknak bemelegítésül szolgáltak, a leggyengébbek viszont elbúcsúztak.

Az ebben a számban háromszoros vb- és ötszörös Eb-első Vereckei - aki hétfőn, az 1000 m-es négyes tagjaként már bejutott a fináléba - előbbi csoportba tartozott, Sao Tome és Principe-i, elefántcsontparti és szenegáli riválisának megelőzése nem okozhatott gondot számára, futamából az első hat jutott ugyanis a következő fordulóba.

A magyar klasszis amúgy gyakorlásként azért nagy csatát vívott az ausztrál Ken Wallace-szal, a svéd Anders Gustafssonnal és a lengyel Marek Twardowskival, s végül elsőként haladt át a célvonalon. Folytatás csütörtökön.

"Fontos volt, hogy megnyerjem a futamot. A legjobb időt akartam evezni, ez éppen csak nem sikerült, a kanadai Adam van Koeverden kicsit jobbat ment nálam, de azt hiszem, neki még inkább hátszele volt, nekünk pedig forgott a szél. Tehát messzemenő következtetéseket nem lehet leszűrni. Nagyjából azt éreztem edzéseken is, amit itt most, hogy jó formában vagyok, s nekem ez egy igen kiváló idő" - mondta az MTI-nek Vereckei.

Vajda Attila 500-on középfutamra kényszerül a kenu egyesek versenyében a pekingi olimpián, miután előfutamában csak a negyedik helyen ért célba. A hosszabb távon vb-címvédő és idei szereplése alapján favorit szegedi klasszis fél kilométeren is a dobogóra pályázik, de így vannak ezzel többen is a mezőnyből, s az első pályán máris megkapott belőlük hármat, az Athénban második, aktuális világbajnok spanyol David Calt, az ukránok menőjét, Jurij Csebant, valamint a román Florin Mironcicot.

A magyar kenus nem nagyon erőlködött, hogy megszerezze az egyetlen, továbbjutást érő helyet, a futamot végül nagy küzdelemben Cal nyerte Mironcic és Cseban előtt, Vajda pedig - aki így csütörtökön javíthat - negyedik lett.

"A rajtomat nagyon elrontottam, ezen valamit változtatni kell. Úgy érzem, van keresnivalóm, de jobban kell elindulnom. Ha táv közben a mainál előrébb vagyok, akkor lelkileg megtörhetem egyik-másik ellenfelemet. Most is úgy vágtam neki a versenynek, hogy megpróbálom megnyerni, de ez az eleje miatt nem sikerült, ennek ellenére azért igyekeztem letesztelni magam. Ilyen melegben nagyon nehéz lapátolni, a múlt héten egészen más volt az időjárás, most viszont már a rajtnál nagyon izzadok és alig kapok levegőt" - értékelte teljesítményét a partraszállást követően a magyar versenyző.

Az aranyéremre törő Kovács Katalin a papírformának megfelelően magabiztosan nyerte előfutamát, s így máris készülődhet a szombati döntőre. A sokak által hosszú évek óta a világ legjobb női kajakosának tartott, 23-szoros világbajnok magyar csillag pályafutása során először indulhat egyesben az ötkarikás játékokon, s feltett szándéka, hogy megragadja - első és valószínűleg utolsó - esélyét a győzelemre a "királykategóriában".

A szám aktuális világ- és Európa-bajnokának a keddi előfutam nem jelentett igazi erőpróbát, gyakorlatilag végig vezetve, senkitől sem zavartatva lapátolhatta le a távot, s szerezte meg ezzel az egyetlen, egyenes ági továbbjutást érő helyet. A szombati finálé ennél gyaníthatóan jóval nagyobb erőbedobásra készteti majd.

A magyar klasszis - akinek 1:49.424 perces ideje a harmadik legjobb volt az egész mezőnyben a német Katrin Wagner-Augustin (1:48.745) és az olasz Josefa Idem (1:48.864) mögött - a befutó után a sajtó érdeklődését azzal hárította el, hogy majd csak a döntők után szeretne nyilatkozni.

A rövidebb távon, 500 m-en is bejutott a döntőbe a hétfői teljesítménye nyomán 1000 m-en már finalista Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakos duó a pekingi olimpián, miután keddi előfutamában a harmadik helyen zárt.

"Kameráék" a második futamba kerültek egy-egy finn, venezuelai, lengyel, fehérorosz, kanadai, spanyol és dán riválissal, a nagy ellenfél, címvédő németek - Ronald Rauhe és Tim Wieskötter - megnyerték az előttük rendezett versenyt, 1:28.736 perc alatt teljesítve a fél kilométert. A magyaroknak az első háromban kellett végezniük ahhoz, hogy megspórolják maguknak a csütörtöki középfutamot és ez nem is okozott megoldhatatlan feladatot számukra: bár rosszul rajtoltak, a táv második felében javítottak és a fehéroroszok, valamint a spanyolok mögött megszerezték a még éppen finálét érő pozíciót. Idejük 1:30.099 perc volt. Az 1000 m-es döntőt pénteken, az 500-ast pedig szombaton rendezik a férfi kajak ketteseknél.

A Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály kenus duó a középfutamban folytathatja szereplését, miután előfutamában a hatodik helyen ért célba. Az ötkarikás újonc fiatal magyar kettős - amelynek a felnőtt mezőnyben eddig egy, az idei, milánói Európa-bajnokságon 1000 m-en elért 5. hely a legjobbja - Kolonics György egy hónappal ezelőtti tragikus halála után került a csapatba és jó formában várta a rajtot, ezt bizonyítja az is, hogy a júliusi, szegedi U23-as kontinensviadalon sikeresen szerepelt.

Az olimpia persze más, mint egy korosztályos verseny, s ezt mindjárt bemutatkozásukkor megtapasztalhatták, hiszen a futamukban ott volt többek között a címvédő Meng Kuan-Liang, Jang Ven-Csün kínai páros, a tapasztalt oroszok, Szergej Uljegin és Alekszandr Kosztoglod, valamint a lengyelek, Daniel Jedraszko és Roman Rynkiewicz. A versenyt aztán a hazaiak nyerték az oroszok és lengyelek előtt, a végig a mezőny hátsó felében lapátoló magyaroknak pedig esélye sem volt a továbbjutás - azaz az első három hely valamelyikének - kiharcolására.

Az már most megjósolható, hogy Sáfránéknak nagyon nehéz dolguk lesz a csütörtöki középfutamban, ha el akarják érni céljukat, a legjobb kilenc közé kerülést. "Nagyon kemény futamot kaptunk, az elmúlt évek világversenyeinek első öt helyezettje a németeket kivéve itt volt. Ennek megfelelően kisebb csoda lett volna, ha közvetlenül a döntőbe kerülünk. A rajt jól sikerült, a táv közben az utazósebesség azonban nem volt az igazi, azt holnap, az edzésnapon igyekszünk kijavítani, hogy a következő futamra jó legyen. Mindenképpen be akarunk jutni a döntőbe, ha tudunk egy jó pályát menni, akkor erre van is esélyünk" - mondta az MTI-nek Sáfrán Mihály.

A címe megvédésére készülő Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros bejutott a döntőbe, miután magabiztosan nyerte előfutamát. Kovácsnak bő egy órája volt az egyes után, hogy "áthangoljon" a párosra, a duó tagjai azonban már rutinosnak számítanak ebben a műfajban, igaz, négy éve, Athénban fordított volt a szereposztás. Akkor Janics indult - és nyert - egyesben is, Kovács pedig "melegítette" számára a hajót, hogy aztán közösen diadalmaskodjanak a páros számban is.

A keddi futamból az első három jutott egyből a szombati fináléba, de a magyarok esélyeshez méltóan nem engedték, hogy bárki is megelőzze őket, simán hozták az első helyet, 1:42.162 perc alatt - az egész mezőnyt tekintve a legjobb idővel - teljesítve a távot. A másik futamban indult, nagy rivális német Fanny Fischer, Nicole Reinhardt kettős - amely június elején, a szegedi Világkupán legyőzte az olimpiai bajnok duót - szintén futamgyőztesként, 1:43.412 perccel került a legjobb kilenc közé.

"Azt beszéltük meg edzőnkkel, Sári Nándorral, hogy menjünk egy erős pályát, mert most két napig úgysem kell versenyeznünk. Jó volt a rajtunk, de menet közben egy kicsit, inkább nem is kicsit hamar mondtam be a hoppot, vagyis hamar indíttattam el a hajrát, 250-nél azt hittem, hogy már csak 200 méter van hátra. Kettő helyett így három hopp volt, ennek ellenére nem fáradtunk el nagyon. Most edzünk két napot, és figyelünk arra, nehogy megbetegedjünk" - elemzett Janics Natasa.

Szerdán az 1000 m-es középfutamokat rendezik a Sunji regattaközpontban, magyar részről Benkő Zoltán (K-1) és a Kozmann György, Kiss Tamás kettős (C-2) lesz érdekelt.

Angyal Zoltán szövetségi kapitány elégedetten értékelte az első két nap magyar vonatkozású történéseit. "Az első akadályokat mindenki sikerrel vette, persze tudtuk, hogy lesznek olyan számok, ahol nagyon nehéz dolga lesz a versenyzőinknek, gondolok itt Vajda Attilára 500 egyesben és a két kenupárosra" - mondta a szakember. "Ezzel együtt nagyon bízom abban, hogy a középfutamból ezek az egységek is kiharcolják majd a döntőbe jutást, elkeseredésre semmi okuk. A kajak egyeseknél tegnap tetszett Benkő Zoltán teljesítménye és ma Vereckei Ákos is szépen ment az időt, a technikát és a taktikát tekintve is, így azt gondolom, számukra nem okoz majd gondot a második forduló."

Angyal hozzátette: örül annak, hogy a szép végső eredmény reményét magukban hordozó egységek - így a nők, valamint Vajda és a Kammerer, Kucsera páros 1000 m-en - remek produkcióval rukkoltak ki az első két nap során, s bízik a hasonló folytatásban.