Társoldalunk:

Vereckei és Vajda is döntős 500-on

2008.08.21. 9:56

A kajakos Vereckei Ákos a harmadik helyről, míg a kenus Vajda Attila futamgyőztesként jutott az 500-as döntőkbe a pekingi olimpián. A Sáfrán testvérek középdöntőjükben nyolcadikak lettek és kiestek.

A 12 közül Vereckei Ákosé volt az egyetlen szám, amelyben a sok nevező (29) miatt az előfutamokból  senki nem kvalifikálhatta magát egyenes ágon a végjátékba, így a magyar lapátforgató hibába nyerte meg a keddi versenyt, csütörtökön is vízre kellett szállnia, itt az első három hely ért finálét.

Ezúttal már jóval erősebb ellenfelek vártak rá, mint a bemutatkozáskor. Ott lapátolt mellette például a norvégok klasszisa, Eirik Veraas Larsen, akinek ugyan az 1000 m a kedvenc száma, de fél kilométeren sem szabad lebecsülni, továbbá Stjepan Janic, Janics Natasa horvát színekben versenyző testvére, Kasper Bleibach, az idei, milánói Európa-bajnokság dán aranyérmese és az izraeli Michael Kolganov is, aki éppen őt megelőzve lett bronzérmes Sydneyben.

Önmagához képest jól kezdett az ebben a számban háromszoros vb- és ötszörös Eb-első Vereckei - aki az 1000 m-es négyes tagjaként már bejutott a döntőbe -, féltávnál a negyedik helyen lapátolt, majd az utolsó száz méterre másodikként érkezett Janicot üldözve. A hajrára aztán kissé elfáradt, így végül Larsen megelőzte, de így is magabiztosan szerezte meg a harmadik, még továbbjutó helyet.

"Sunyi futamba kerültem, előzetesen nem lehetett azt gondolni, hogy ez lesz a legkeményebb, aztán végül mégis az lett. Úgy éreztem, hogy jól elrajtoltam, de 250-ig nem tudtam pozíciót szerezni, utána már csak szaladtam a többiek után. Emiatt később nem tudtam a pihenő-szakaszomat beiktatni és az utolsó 100 m-re kissé bekötöttem, nem tudtam újítani. Csak arra törekedtem, hogy a továbbjutás meglegyen, nem bántam, hogy a norvég megelőzött. Hogy mi lesz a döntőben? Nagyon kiélezett csata, az fog dönteni, hogy ki kell fel jobb állapotban" - mondta a futam után az MTI-nek Vereckei.

A korábbi napok kellemes, már-már túl meleg időjárása után egyébként az Olimpiai Parktól mintegy egyórányi autóútra fekvő Sunji regattaközpontban is megváltoztak a körülmények: időnként csak szemerkélve, máskor pedig zuhogva, de egész nap esett az eső és a hőmérséklet is jelentősen csökkent.

A rövidebb távon, 500 m-en is kvalifikálta magát a fináléba a kenu egyesek között versenyző Vajda Attila. A hosszabb távon vb-címvédő és idei szereplése alapján favorit szegedi klasszis fél kilométeren csak a negyedik helyen ért célba előfutamában, így "pótvizsgára" kényszerült, ami nem ígérkezett sétagaloppnak, futamában ugyanis rajta kívül még hárman - a román Florin Mironcic, a kanadai Mark Oldershaw és a lengyel Pawel Baraszkiewicz - pályáztak eséllyel a három továbbjutó helyre.

A csütörtöki versenyt remekül kezdte Vajda, szinte egyből a rajt után az élre állt és féltávhoz is ő érkezett elsőként Mironcic és Oldershaw előtt. A második 250 m-en csatlakozott hozzájuk a lengyel is, de a magyart ez nem zavarta, szó szerint rátett még egy lapáttal, és jelentősnek nevezhető előnnyel elsőként haladt át a célvonalon. A második a román, a harmadik pedig Baraszkiewicz lett.

"Most nem volt melegem, nagyon jó ez az idő, én sokkal jobban szeretem, ha kicsit hűvösebb van. Amit elrontottam az előfutamban, azt most kijavítottam, nevezetesen a rajtot, mert ezúttal magamat is meglepve félelmetesen jól indultam. Nem olyan egyszerű az 1000 m-ről átváltani az 500-ra, de most volt egy pihenőnapom, ez jót tett. Jöhet a következő feladat, a holnapi ezres döntő, ahol szeretnék hasonló pozícióban végezni, mint ma. Most ismét bebizonyítottam magamnak, hogy 500-on is lehet keresnivalóm, hiszen ez egy nagyon kemény futam volt, mindenki nagyon küzdött" - mondta az MTI-nek Vajda. 

A másik futamban indult, címvédő német Andreas Dittmer nagy meglepetésre nem tudta kvalifikálni magát a legjobb kilenc közé. Vajda 1000 m-en egyenes ágon jutott a pénteki fináléba.

A Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály kenukettes 500 méteren nem jutott döntőbe, miután középfutamában a nyolcadik helyen végzett. Ezzel eldőlt, hogy a péntek-szombati 12 fináléból 11-ben lesz magyar hajó. Az ötkarikás újonc, fiatal kettős - amely Kolonics György egy hónappal ezelőtti tragikus halála után került a csapatba, s a legendára emlékezve a többi magyar kenushoz hasonlóan fekete karszalagot viselt - rendkívül erős keddi előfutamát hatodikként zárta, s már akkor érződött, hogy nagyon nehéz dolga lesz csütörtökön, ha el akarja érni célját, a legjobb kilenc közé kerülést. A szakemberek előzetesen éppen ezt a futamot tartották a legkiegyensúlyozottabbnak a nap versenyei közül, senki nem mert tippelni, hogy melyik lesz az a három egység, amely elcsípi a döntős helyeket. A piros-fehér-zöld tábor persze reménykedett, hogy a magyar hajó is ott lesz köztük. Ez a remény aztán gyakorlatilag a rajt után szertefoszlott, mert Sáfránék gyengén kezdtek, majd 250-hez csak a 7-8. helyen érkeztek. A táv második felében sem tudtak felzárkózni az élbolyhoz, s végül csak egy riválisukat sikerült megelőzniük, így - mivel az evezéssel ellentétben ebben a sportágban nem rendeznek B döntőt az olimpián - kiestek.

A pénteki döntőkben mind a hat számban lesz magyar hajó.  "Nagyon örülök, hogy 11 egységünk eljutott a végjátékig, a nagy rivális németek például két számban nem tudtak döntőbe kerülni, persze ez csak játék a számokkal" - mondta a középfutamok zárultával Angyal Zoltán szövetségi kapitány. "A tegnap és ma vízre szállt versenyzők nagyon jól szerepeltek, kivéve a Sáfrán testvéreket, akiknek nem sikerült továbbjutniuk, de nekik talán még túl erős ez a mezőny, ráadásul az 500 méter a gyengébb számuk."

A szakember elárulta, hogy az egész magyar tábor nagyon várja már a döntők rajtját, de hogy az első napon érmekben mire számít, arról konkrétumok nélkül kívánt csak beszélni. "Úgy gondolom, hogy azok az egységeink, amelyek a rajt előtt győzelemre vagy éremre esélyesnek számítottak, az előcsatározások után is azok maradtak, aztán majd kiderül, hogy mi lesz a vége" - fogalmazott.

Pénteken a férfiak 1000 m-es és a nők K-4 500 m-es döntőjét rendezik a Sunji regattaközpontban. A kenu egyeseknél Vajda Attila, valamint a kajakpárosoknál a Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor duó egyértelműen aranyérmet akar szerezni, míg a Sík Márton, Vereckei Ákos, Beé István, Bozsik Gábor összeállítású kajakos kvartett a dobogóra tör. A K-1-ben érdekelt Benkő Zoltán a 4-6. helyre várja magát, a Kozmann György, Kiss Tamás kenukettes pedig már azzal teljesítette pekingi célját, hogy bejutott a döntőbe, de várhatóan mindent el fog követni, hogy ott a lehető legjobb pozícióban végezzen. A nőknél nagy valószínűséggel ismét német-magyar párharcot láthatnak majd a nézők az első helyért, a Kovács Katalin, Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Janics Natasa alkotta négyes arra készül, hogy végre megtörje a rivális 1996 óta tartó egyeduralkodását. Magyarország legutóbb 1992-ben, Barcelonában nyert ebben a számban olimpiát.

A pénteki döntők magyar idő szerint 9:30 órakor kezdődnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK