Elutasították a koreai kézisek óvását

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) elutasította a Koreai Köztársaság óvását a Norvégiával vívott elődöntő végeredménye ellen és a pályán elért 29-28-as észak-európai győzelmet tekinti hivatalos eredménynek.
Vágólapra másolva!

Az IHF indoklása szerint azért nem vizsgálják ki a koreai panaszt, mert óvni csak játékvezetői műhiba esetén lehet, annak megítélése viszont, hogy mikor született a gól, nem tartozik ebbe a kategóriába.

Ezzel véglegesen eldőlt, hogy a Koreai Köztársaság lesz a magyarok ellenfele a bronzéremért szombaton, míg a döntőben Norvégia Oroszországgal találkozik.