Vágólapra másolva!
Összesen négy díjugratásban szerepelt ló szervezetében találtak doppingszert a pekingi olimpián - közölte csütörtökön a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI).
Vágólapra másolva!

A FEI közzétette a négy négylábú nevét is. Az állatok szervezetében kivétel nélkül a fájdalomcsillapításra alkalmas kapszaicint találtak. Fennakadt a vizsgálaton a díjugratás csapatversenyében harmadik norvég együttesből a Tony Andre Hansen által lovagolt Camiro, az ötödik helyezett német gárdában szerepelt Christian Ahlmanns lova, Cöster, az ír Denis Lynch négylábúja, Lantinus, valamint a brazil Bernardo Alves lova, Chupa Chup.

Bár hivatalos döntés még nincs, a norvégoktól minden bizonnyal elveszik a bronzérmet. Hansen, Lynch és Alves nem indulhatott el a díjugratás csütörtöki egyéni döntőjében, Ahlmann eleve nem jutott be a fináléba.