Horváth 19., Balogh 26. lett öttusában

Vágólapra másolva!
A várakozásokat messze alulmúlva Horváth Viktor a tizenkilencedik, Balogh Gábor pedig a huszonhatodik helyen végzett a férfi öttusázók pekingi olimpiai versenyében.
Vágólapra másolva!

Győzött és ezzel megvédte címét Andrej Mojszejev. Az orosz öttusázó mindössze a második a sportág történetében, aki ismételni tudott, korábban ez a svéd Lars Hallnak sikerült 1952 után 1956-ban. Második lett a litván Edvinas Krungolcas, a dobogó harmadik fokára pedig honfitársa, Andrejus Zadnieprovskis állhatott fel.

Az aranyesélyes Horváth négy szám után tizenhatodik volt, Balogh pedig huszadikként kezdte meg a 3000 méteres futást, melynek során még egy kicsit hátracsúsztak (16., illetve 32. hely a számban). Pénteken a nők versenyét rendezik, a mezőnyben ott lesz az athéni bajnok Vörös Zsuzsanna, illetve Gyenesei Leila is.

Az ugyan nem volt várható, hogy a 2000-ben, Sydneyben ezüstérmes, kétszeres egyéni világbajnok Balogh Gábor vagy a tavaly vb- és Eb-győztes, a közelmúltban láb- és deréksérüléssel kezelt Horváth Viktor sétamenetben megnyeri a viadalt, az viszont igen, hogy legalább egyikük versenyben lesz valamilyen érmes pozícióért. Ezzel együtt a nap egyetlen kiemelkedő magyar vonatkozású produkciója Horváth 187 körös lövészete volt, vagyis nagyon korán végéhez ért az örömre okot adó események "sorozata". Balogh a lövészetben is bizonytalan volt, majd a vívásban hullámzó teljesítményt nyújtott, a második számban pedig már Horváth sem remekelt, sőt.

A papírformának megfelelő úszást követően mindkét magyar több akadály levert, egynél pedig bukott a felázott lovaspályán, ezzel a maradék esély is elszállt arra, hogy legalább a bő élmezőnyben végezzen valamelyikük. A negyedik számban sok volt a rontás, a telivér négylábúakkal többen nem bírtak, de akadtak egészen jó teljesítmények is. A futás érdemben már nem változtatott a magyarok helyzetén.

"Most nagyon nehéz bármiről is beszélnem, pályafutásom lezárása így sikerült, ahogy sikerült" - szomorkodott Balogh. "A lövészet és a vívás küzdős két szám volt, reménykedtem benne, hogy egy jó lovaglással még oda tudok érni az első hatba. Ha igazán kritikus akarok lenni magammal szemben, akkor azt mondom, hogy a lovam a pályafutásom végén betett az akadály alá. Nagyon küzdöttem vívásban, a közepes lövészet után szerettem volna javítani, de volt egy tiszta szúrásom az egyik orosz fiúval szemben, aminél nem szólalt meg a fegyver, és ez beletett a gödörbe. A lovaglásnál a bemelegítés nagyon jól sikerült, de bent a pályán teljesen másként viselkedett a lovam, mint amire számítottam. Ez volt az utolsó versenyem, úgy érzem, elég nehéz lesz ebből felállni, de majd a privát életben megpróbálok valahogy".

Forrás: MTI
Balogh Gábor a 26. helyen futott be

"Nem mostanában estem le ezt megelőzően versenyen lóról, az utóbbi időben azonban voltak szerencsétlen lovaglásaim" - kezdte értékelését Horváth. "Azt hiszem, nem igazán éreztem rá a lóra. Annál a bizonyos ugrásnál én úgy gondoltam, hogy el fog ugrani, nem mutatott olyan jeleket, hogy megállna. Azt hiszem, hibáztam. Egy-két év versenyzés még biztosan lesz, a továbbiakat majd meglátjuk. Fiatal már én sem vagyok, sajnos egyre többször jönnek kisebb-nagyobb sérülések, melyek akadályozzák a felkészülésemet. A tavalyi évhez képest, amikor megnyertem a világbajnokságot és az Európa-bajnokságot is, éppen az volt a különbség, hogy akkor zavartalanul készülhettem, míg most június elején elszenvedtem egy lábsérülést, az olimpia előtt pedig a derekammal volt gond."

Öttusa, végeredmény:
1. Andrej Mojszejev (Oroszország) 5632 pont (lövészet: 186 kör/1168 pont, vívás: 26 győzelem/9 vereség/1024 pont, úszás: 2:02.55 perc/1332 pont, lovaglás: 1060 pont, futás: 9:48.75 perc/1048 pont)
2. Edvinas Krungolcas (Litvánia) 5548 (185/1156, 21/14/904, 2:07.63/1272, 1144, 9:42.65/1072)
3. Andrejus Zadnieprovskis (Litvánia) 5524 (182/1120, 15/20/760, 2:02.27/1336, 1168, 9:25.00/1140)
4. Csien Csen-hua (Kína) 5516
5. Steffen Gebhardt (Németország) 5480
6. Michal Michalik (Csehország) 5460
...19. Horváth Viktor 5272 (187/1180, 16/19/784, 2:05.17/1300, 896, 9:32.25/1112)
...26. Balogh Gábor 5064 (179/1084, 19/16/856, 2:07.32/1276, 852, 10:01.90/996)