Balogh hibázott, Bubu büntetett

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A telivérek olyanok, mint a nők. Gyönyörűek, érzékenyek, szeszélyesek. Összhangra kell törekedni velük, mert ha megérzik, hogy nincs meg a harmónia, azonnal elbizonytalanodnak. Ha meg rájönnek, hogy rossz útra vitted őket, akkor azonnal büntetnek.

Villoghatnék ezekkel a szavakkal, de nem teszem, Balogh Gábor jogos tulajdonát képezik. Tiszteli a lovakat, általában azok is őt. Nem véletlenül tartják a mezőny legjobb lovasának. Bubu erről mit sem tudott. Neki feladata volt, amit végre kellett hajtania, s amit végre is hajtott párezerszer. No, de ettől ő még nem gép, hanem telivér.

Keresni kezdte a korábban említett összhangot, de nem találta. Ráadásul azt is megérezte, hogy alkalmi gazdája későn akarja ugrásra késztetni. Akkor, amikor ő már a kikerülést fontolgatta. Hirtelen megállt, Gábor pedig repült. Pedig úgy hírlik, Balci rodeóban sem utolsó, legutóbb juniorként huppant le a lóról.

Bubu ezt sem tudta, hát hisztizett egy kicsit. Egyikük azt tette, amit mindig is szokott, büntetett. Másikuk azt tette, amit ritkán szokott, hibázott. Bubu mégis úgy vonul be a "történelembe", mint, aki besötétítette egy szép pályafutás végét.