Hol a jegyünk, Pali? - skandálták a magyarok

Vágólapra másolva!
Bár tudják, hogy nem ő felelős, a magyar szurkolók a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros eredményhirdetésénél jobb híján mégis Schmitt Pálon kérték számon, hogy jegy nélkül maradtak, és csak különböző trükkök segítségével tudnak bejutni az olimpiai versenyekre.
Vágólapra másolva!

Hozzávetőleg ezerötszáz magyar szurkoló tartózkodik kint az olimpián, de a hírek szerint legfeljebb ötvenen rendelkeznek belépőjeggyel a vasárnapi Magyarország-Egyesült Államok férfivízilabda-döntőre, és ez komoly feszültséget indukált a táborban. Azzal együtt, hogy az már az ötkarikás játékok megnyitója előtt tudott volt, a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve hivatalos jegyértékesítője, a Pegazus Tours hiába próbált jóval több jegyet igényelni a szervezőktől, nem járt sikerrel.

Ugyanakkor a magyar szurkolók zöme a női kézilabdacsapat találkozóira - ugyancsak belépő híján - is csak különféle trükkökkel, a biztonsági személyzetet kijátszva, olykor erőszakkal félresodorva tudott bejutni. Ennek visszhangja is lett, mert a kínai rendezők a magyar szurkolók "viselkedése" miatt panaszt tettek Schmitt Pálnál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökénél.

A szurkolók népes csoportja szombaton a magyar küldöttség második aranyérmét szerző Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros eredményhirdetésénél fejezte ki elégedetlenségét, amelyen Schmitt Pál volt a díjátadó. "Hol a jegyünk, Pali?" - skandálták a drukkerek a tribünön, amint az a peking2008.blog.hu-ra feltett videón is jól látható és hallható.


"Tudjuk, hogy nem egy személyben ő a felelős, de ő a MOB elnöke, és azt mégsem kiabálhattuk, hogy hol a jegyünk, MOB, NOB, Pegazus és sokan mások" - olvasható a blogban, hozzátéve, Schmitt csak azért nem lett kifütyülve a kajak-kenu-díjátadón, mert a drukkerek megtisztelték az aranyérmet...


Buzdításban sem volt hiány

A helyszínen tartózkodó szerző elmondása szerint a jegyfronton áldatlan állapotok uralkodnak, s ennek a legfőbb vesztesei a magyarok. Mert amíg a norvégoknak szövetségi szervezésben minden kézilabdameccsre volt ezer jegyük egy szektorba, az amerikaiak pedig a vasárnapi férfivízilabda-döntőn vélhetően elfoglalják majd az uszoda felét, a magyar szurkolók megint kénytelenek lesznek a feketepiacon alkudozni, s itt egy jegy a pólódöntőre átszámítva ötvenezer forintba kerül.