Baráth: továbbra is erős a magyar sport

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke homlokát ráncolva ült a Sunji-lelátón. Nem véletlenül, hiszen szombaton kínai idő szerint 17 óra 20 percig négy magyar versenyzőből egy sem állt dobogóra. Pedig mindannyian olimpiai bajnokok, ám Vereckei Ákosnak, a Kammerer, Kucsera duónak, Vajda Attilának és - ami a legfájdalmasabb - Kovács Katalinnak sem sikerült érmet szereznie. Egy esély maradt, az utolsó döntő: Kovács Katalin utolsó erejével megrázta magát és Janics Natasával párban megvédte bajnoki címét. Nem meglepő, az utolsó futam után már egy sokkal kisimultabb arcú emberrel beszélgettünk.

• Telesport-összefoglaló a pekingi történésekről
• A legfrissebb olimpiai hírek
• A pekingi olimpia képekben
• Menetrend, eredmények
• Éremtáblázat

Juha Pál helyszíni interjúja Pekingből

- Majdnem aranyérem nélkül maradtunk a második finálés napon. Hogyan érezte magát a Janics, Kovács duó diadala előtt és után?
- Egészen feszült voltam, de azt előre tudtuk, hogy az 500 méter számunkra nehezebb lesz. Azt viszont nem gondoltuk, hogy Kovács Kati nem lesz legalább ezüstérmes. Igazából ez az egyetlen rossz dolog a szombatot illetően, mert Kammererék ugyan nem álltak dobogóra, de elérték a tervet, a 3-6. helyet. Igazán nagy baj nem ért minket, az arany viszont az öt versenyszám után már borzalmasan hiányzott. Viszont hadd mondjam el, hogy olyan olimpián még nem voltam, ahol 12 számból 9 ország nyerjen aranyérmet, ami elképesztő szám. Összesen hárman tudták megvédeni az olimpiai bajnoki címüket, a német női négyes - pont a magyarokat megelőzve -, a kínai páros, és ugye a Janics, Kovács duó.

- Kovács Katinak egy órán belül kellett feldolgoznia a kudarcot.
- Régi dolog, nagyon nehéz három számra felkészülni pszichikailag. Nem volt képes azt a koncentrációt nyújtani, ami az egyes győzelemhez szükséges. Biztos, hogy tudat alatt a végén már az is munkált benne, hogy jön a páros. Ezeket a dolgokat egyszerűen nem lehet kikapcsolni. Aztán pedig - csakúgy, mint az előfutamban - gyönyörűen mentek a döntőben. A négyes és az egyes az előfutamban sem volt már megnyerő.

- A romló tendenciák ellenére azért kajakos nemzet marad a magyar?
- Feltétlenül. Hosszú távon iszonyatos erő van a versenyzőkben, az egész sportágon belül nagyon-nagy az összetartás, s nagyon bízom benne, hogy azok a fiatalok, akiknek a fele már itt volt az olimpián, négy év múlva ott lesznek Londonban. Egyébként pedig nem lehet mindig 12 számban topon lenni. Tessék megnézni, a németek mekkorát betliztek ezen az olimpián, ha jól belegondolunk, a legkiemelkedőbb esélyesek sem tudtak nyerni. Hogy miért? Egyes kisebb országok vagy nagy országként Kína egy-egy számra koncentrálva tudja, hogy nagy esélye van - minden energia, pénz, edző annak az egy célnak az elérésére fókuszál. Mi viszont mindig 12 számot akarunk megnyerni, ez azért túl nagy teher egy sportág számára.

- Ha nem lenne kajak-kenu, nem lenne magyar aranyérem (az interjú a pólósok döntője előtt készült). Mi a véleménye a magyar sport - Igaly Diána szavaival élve - mélyrepüléséről?
- Én is úgy jöttem ki, hogy otthon már végigéltem egy iszonyúan nehéz rajtot, nagyon rossz volt nézni. Azt gondolom, hogy minden egyes sportágnak saját magának kell elemeznie a helyzetet. Egyszerűen nem hiszem el, hogy a magyar vívósport, a dzsúdó, az öttusa összességét tükröznék a pekingi eredmények. Nálunk is volt időzítési probléma, amit jól lehetett látni egy-két versenyzőn. Valószínűnek tartom, hogy valamilyen belső konfliktus üthette fel a fejét egyes sportágaknál. Le kell ülniük a vezetőknek, és végig kell gondolniuk, hogy mit kellene tenni - Londonig még sok mindenen lehet változtatni.

- Csak pénzkérdés az eredményesség?
- Természetesen a pénz is fontos, de inkább megemlíteném, hogy óriási szemléleti probléma van Magyarországon. Olyan normatíva kell az önkormányzatoknak, hogy tudják élesen támogatni a sportot. Egészen más, egészségorientált oktatást kell adni a gyerekeknek. A lényeg nem csak azon van, hogy tíz ember Pekingben miképp szerepelt. Az egész ország mentalitását alapjaiban kell megváltoztatni. Az angolok megcsinálták. Nyolc éve nagyot betliztek, most pedig ott vannak a negyedik helyen az éremtáblázaton. Ami a magyarokat illeti: az, hogy vannak negyedik helyeink, ragyogó dolog. A magyar sportot én messze nem értékelem le annyira, mint ahogyan nagyon sokan teszik. Továbbra is erősnek érzem a magyar sportot. Tény, nagyon rossz szériát hozott az olimpia, de azért itt is voltak hihetetlen teljesítmények. Ötven méteres gyorsúszásban egy magyar dunaújvárosi gyerek, Takács Krisztián például csodát hajtott végre. Vagy Mincza Ildikó: gyönyörű volt, amit ő elért vívásban.

- Politikusként mit tudna tenni, mit javasolna, ha összehívnának egy sportos válságstábot?
- Őszintén: nem szeretnék ebben politikusként részt venni, kajak-kenu elnökként eddig is mindig kivontam magam a politikai oldalról. Lehet, hogy ez szégyen, de akkor is: sokkal hamarabb kerültem a kajak-kenu sportba. Még mielőtt politikus lettem, kajakoztam, csakúgy, mint a családtagjaim. Szeretem a semlegességet. Ha meghívnának egy elemző beszélgetésre, akkor azért tudnék mit mondani. Nagyon jó barátságban vagyok más sportágak vezetőivel is, tehát látja az ember a sportágak beszűkülését. S az, hogy nálunk - a kajak-kenuban - a nagy vidéki városok ott állnak a sport mögött, rendkívül fontos. A kis- és középvárosokban mindig van egy-egy ember -polgármester, régi edző, aki vezető lett egy vállalatnál -, aki fölkarolja a sportot. Föl kell kutatni, meg kell találni őket, hogy legyen egy széles bázisa a sportnak.

- Három-négy sikersportág viszont nagy eredmény nélkül maradt.
- Sajnos ez az ő gondjuk, nem lennék a helyükben, borzalmas. Én Katiék győzelme előtt úgy ültem itt, hogy romjaimban voltam, ám a győzelmük végül kiegyensúlyozta a napot. Nem kívánom senkinek azt az érzést, amikor valakit odavárunk a dobogóra, és nincsen ott. A sport ilyen.