Paralimpia: Sors és Kovács is negyedik lett 200 vegyesen

Vágólapra másolva!
Egyaránt a negyedik helyen végzett a Kovács Ervin és Sors Tamás a pekingi paralimpia 200 méteres vegyesúszó számában. A különböző sérültégi kategóriában induló versenyzők közül Kovács Ervin 3:12.02 perces időt ért el, Sors 2:21.42 perc alatt ért célba.
Vágólapra másolva!

Olvassa el a paralimpia összes hírét!

Kovács Ervin 3:12.02 perces idővel negyedik lett a 200 méteres vegyesúszás döntőjében a pekingi paralimpián. A magyar versenyző több mint két és fél másodpercet javított a délelőtti előfutamban elért idején és harmadszor szerzett 4. helyezést a paralimpián.

A másik sérültégi kategóriában induló Sors Tamás is a negyedik helyen zárt. A 17 éves úszónak még a 100 gyors fináléjában szakadt el az úszódressze. A magyar csapat újat rendelt helyette, de a Speedo Magyarországról nem tudott másikat küldeni, Angliából pedig a feltehetően hibás címzés miatt az új dressz Pekingen keresztül Hongkongba került.

"Amikor érdeklődtünk, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a rossz címzés miatt továbbküldték a hongkongi elosztó központba" - mondta Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. "Azonnal intézkedtünk, hogy fordítsák vissza a küldeményt, ez meg is történt, de a másfél óra múlva kezdődő döntőkig nem érkezik meg a dressz."

Sors így kénytelen volt a régi mezében versenyezni, amelynek elszakadt részét összeragasztották. A magyar küldöttség legeredményesebb tagja végül 2:21.42 perc alatt ért célba, ez az idő több mint másfél másodperccel jobb az előfutamos eredményénél. Sors az első 50 métert követően még vezetett, háton azonban elrontotta a fordulót és visszacsúszott a negyedik helyre, ahonnan már nem sikerült visszakapaszkodnia.

Serényi Tibor evezésben a B döntőben negyedik lett, ezzel összesítésben tizedikként fejezte be a paralimpiát.

A vitorlázóknál a széljárás kedvező alakulása következtében egy futamot sikerült megrendezni, ebben Pegán Zoltán 15. lett és összetettben is ezt a pozíciót foglalja el.