Bátyja szerint egészséges a kétszeres paralimpiai bajnok

Vágólapra másolva!
Bátyja szerint egészségesen nyert két aranyérmet a horvát Antonija Balek a pekingi paralimpián.
Vágólapra másolva!

A mozgáskorlátozott versenyzőnő súlylökésben és gerelyhajításban végzett az első helyen, győzelmeiért összesen 58 ezer eurót kapott.

A testvér nyilatkozata nyomán vizsgálatot indított a Horvát Olimpiai Bizottság. Ha kiderül, hogy csalás történt, akkor Baleknek nemcsak az érmeit és a megnyert pénzdíjat kell visszafizetnie, hanem komoly eltiltásra is számíthat.

"Tényleg sánta vagyok, Peking előtt a horvát és egy nemzetközi orvosi bizottság is megállapította, hogy egészségi állapotom alapján a paralimpián kell versenyeznem" - állította a versenyző.