Társoldalunk:

"Celeb nem szeretnék lenni" - Sike András szerint régen jobban sztárolták a bajnokokat

2011.12.12. 17:45

Bár első sportélményének az 1974-es focivébét tartja, termete miatt csupán egy futballedzés adatott meg Sike Andrásnak. Az 1988-as szöuli olimpia birkózóbajnoka harminc éve a Ferencvárost szolgálja, szerinte az ázsiai küzdősportok sok gyereket elcsábítanak a sportágtól, ezért az igazán jó birkózókat fel kellene karolni az államnak vagy egy cégnek. Nyolc-tíz birkózókvótát és öt-hat magyar olimpiai aranyat vár Londonban.

- Sohasem gondolt arra, hogy futballista legyen?

- Nagyon szerettem a focit, az iskolában órák után, délutánonként mindig játszottunk, engem ráadásul az ügyesebbek között tartottak számon. El is mentem egyszer egy edzésre, de annyira alacsony voltam, hogy nem tettek be a többiek közé. Megsértődtem, így futballkarrierem azonnal véget is ért.

- Hogyan jött a birkózás?

- A bátyám kezdett el birkózni, én pedig mindenáron akartam sportolni. De hektikus volt az egész, egy hónapot birkóztam, aztán egy hónapra abbahagytam, majd megint elkezdtem. Mindezt csak azért, mert akkoriban szerdán volt edzés, de azon a napon voltak a tévében a BEK-, KEK- és UEFA-meccsek. Miután a két időpont ütötte egymást, mondta az edzőm: döntsem el, birkózom vagy tévét nézek. Kétszer jó meccs jött, így döntöttem, inkább abbahagyom a birkózást. De mindig visszatértem az edzőterembe.

- Mi az, ami végleg ott marasztalta?

- Az, hogy mindjárt az első versenyemen érmet szereztem, és ez végképp meggyőzött.

- Mi volt az első olyan sportélmény, amely nagy hatást gyakorolt a fiatal Sike Andrásra?

- Gyerekként az 1972-es müncheni olimpiára nem nagyon emlékszem, inkább az 1974-es focivébére. Óriási holland-fan voltam, sajnáltam, ahogy Cruyffék elbukták a döntőt, noha már az első percben vezetést szereztek. Aztán az 1976-os olimpia idején már sportoltam, akkor célirányosan a birkózást néztem.

- Egerből a Budapestre vezetett az útja. Miért épp a Ferencvároshoz?

- Azt éreztem, itt több a lehetőség. Januárban évfordulót ünneplek, hiszen már harmincadik éve leszek a Ferencvárosnál. Egerben kezdtem birkózni, de volt egy sporttársam, aki mondta, jöjjünk a Fradihoz. 1982-ben hárman érkeztünk, de ők ketten pár hónap múlva haza is keveredtek, én ragadtam itt egyedül. Emlékszem, csak az én súlycsoportomban öt-hat olyan minőségi edzőpartnerem volt, akikkel komolyan tudtam készülni. Abban az időben 30-40 sportállásban lévő birkózó volt a Fradiban, ők profi sportolóként délelőtt-délután edzettek.

- Összehasonlításképpen most mennyi van?

- Kettő.

- Harminc év alatt ez komoly visszaesés.

- Egyértelműen. Már csak a nagy számok törvénye alapján is harmincból több jó versenyző kerülhet ki, mint a kettőből. Valahol a kettő között lenne az ideális állapot. A kommunizmusban voltak úgynevezett bújtatott állások: mi is sütőiparnál, likőriparnál, tejiparnál voltunk bejelentve, de persze csak a fizetésért kellett bemennünk. Most meg van egy birkózó kft., ahol a két tanítványom állásban van, de a finanszírozás nincs megoldva, hiszen üzleti alapon ezt a sportágat senki sem támogatja, szponzorunk nincs. Aki ide pénzt ad, az különböző kötődés révén adományoz. Vagy ő volt valamikor birkózó, vagy valakije birkózik. Csak így megy.

- Vonzó a sportág? Jönnek fiatalok, akik birkózni akarnak?

- Nem jellemző. Inkább mi megyünk és járjuk az iskolákat, toborozzuk a gyerekeket. A legnagyobb elszívó erő a különböző ázsiai küzdősportok megjelenése. Minden iskolában van délutáni karate, kendo vagy kempo és még sorolhatnám, ez sok gyereket elvisz a birkózástól. Nekünk az a gondunk, ha bemegyünk az iskolákba, bérleti díjat kell fizetni, amelyet csak abból tudnánk kitermelni, hogy a gyerekektől még több tagdíjat szedünk be. Az Üllői úti csarnok jól megközelíthető, ugyan nem korszerű, de viszonylag normális a birkózóterem, inkább ide próbáljuk lehozni a gyerekeket. Jelenleg rengeteg tehetségünk van, ők mind ilyen toborzók útján kerültek ide. A legtöbb lemorzsolódás a juniorkorúak között van, hiszen érettségi után az, aki nem olyan eredményes, dolgozni kezd, emiatt befejezi a birkózást. Jobbik eset, ha továbbtanul, és esetleg folytatja.

Olimpiatörténeti interjúsorozatunk szereplőihez hat állandó kérdést is intézünk, íme Sike András válaszai:

- Az olimpia megnyerését tartja élete csúcspontjának, vagy volt olyan élménye, amely felülmúlta azt?

- Sportban egyértelműen az olimpiai győzelem volt a csúcs. De ha az embernek gyereke születik, az szintén hasonló nagy boldogság.

- Mit sajnál a legjobban, amiről le kellett mondania a sport miatt?

- Élsportoló szerettem volna lenni gyerekkoromtól kezdve, így nem kellett lemondanom semmiről.

- Ön szerint ki volt minden idők három legnagyobb magyar olimpikonja?

- Papp László, Egerszegi Krisztina, és hogy mondjak egy birkózót is, Polyák Imre.

- Jelenleg kit tart sportágában a világ legjobbjának?

- Nagyon sok birkózó van, aki jó, de olyan kimagasló nincs. Hogy ki az, akinek a birkózása tetszik, eredményes, és még az edzője is vagyok, akkor Bácsi Péter. Ha még egy magyart kellene mondanom, akkor Lőrincz Tamás. A külföldi birkózók közül a 2004-es olimpia 60 kg-os kötöttfogású bajnokát, a koreai Jung Dzsi Hjunt mondanám.

- A magyarok közül kitől vár aranyérmet Londonban?

- Neveket nem mondanék, de várok aranyat a birkózóktól, két vagy három kajakelsőséget, egy úszó- és egy tornászaranyat, és a többi sportból még két első helyet. Úgy érzem, öt-hat elsőségünk lesz.

- Mi foglalkoztatja éppen a legjobban?

- Egyértelmű: szeretném, ha két tanítványom, Bácsi Péter és Fodor Zoltán kijutna az olimpiára.


- Az említett első versenyén aratott sikere után töretlen volt a fejlődése?

- Olyannyira, hogy a sikerek úgy jöttek, hogy én mindig előrébb tartottam a koromnál. Ifistaként már junior magyar bajnok és junior válogatott, juniorkoromban már felnőtt bajnok és válogatott voltam.

- Pályafutása során nyert Európa-bajnoki ezüstöt (1990), Eb-bronzot (1988), kétszer volt világbajnoki 3. (1989, 1991), pályafutása csúcsára 1988-ban, Szöulban érkezett, ahol az 57 kg-osok között olimpiai bajnok lett. Miért ott jött ki éppen a lépés?

- Az Eb-ezüst lehetett volna arany is, de a döntőben sajnos csak 0-0-s eredményt birkóztam a francia ellenfelemmel. Abban az időben általában a keleti blokk versenyzői nyerték az összes aranyérmet, így alig várták, hogy végre egy nyugati is győzhessen. Ez volt a pechem, a franciát hozták ki győztesnek. Az 1991-es vébén lehetett volna még nyerési esélyem, de ott én hibáztam az egyik meccsen. Ha visszagondolok az egész pályafutásomra, úgy vélem, ha 1988 után nem változtatják meg a szabályokat számomra kedvezőtlenül, talán lehetett volna még aranyérmem.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Számolta esetleg, hogy Szöul óta hányszor történt szabályváltoztatás?

- Számtalanszor, majdnem minden évben. Véleményem szerint tévúton jár a nemzetközi szövetség. A birkózást nem a szabályok megváltoztatásával kell eladhatóbbá tenni, hiszen bármit is változtatnak, két jól felkészült birkózó sohasem fog akciódús meccset vívni egymással, de ez a sportág jellegéből adódik. Bokszban sem üti ki egymást két jó bunyós az első menetben.

- Ennek ellenére az ön olimpiai döntője nagyon látványos volt.

- Ritka is az olyan finálé, amelyben ennyi akció van. Nekem az egész olimpia kiválóan sikerült, talán négy-öt pontos volt a legszorosabb győzelmem.

- Hogy emlékszik vissza a Balov elleni mérkőzésre? Megvannak a győzelmi öröm első pillanatai?

- Persze, maga a győzelem pillanata sokkal nagyobb öröm volt, mint az eredményhirdetés. Sokan mondják, milyen csodálatos a dobogón állni, ám bennem inkább az előbbi maradt meg. A dobogó már olyan mesterkélt, beugrik, hogy nézik otthon, hogy viselkednem kell, az már nem olyan őszinte. Amikor ugráltam, és a szőnyeget csókoltam, nem gondoltam arra, hogy ezt most az egész világ látja.


- A televíziós közvetítésben Dobor Dezső azt mondta, Sike nagyon nyugodt volt egész nap, aludt, zenét hallgatott. Igaz ez?

- Nem tudom, Dezső honnan vette. Éjjel alig aludtam, ottani idő szerint délután volt a döntő, így egész nap nagyon feszült voltam. A döntőbeli ellenfelemet annyira ismertem csak, hogy három évvel korábban a világbajnokságon elvert, akkor azt a vébét ő nyerte.

- Igaz, hogy volt egy kabalamackója?

- Dehogyis. Kaptunk az olimpia előtt egy kérdőívet, volt egy erre vonatkozó kérdés, csak beleírtam.

- Az olimpia hangulata mennyire ragadta magával?

- Pályafutásom során két olimpián szerepeltem - ott voltam 1992-ben Barcelonában is -, és nem csak a győzelmem miatt mondom, több társam is így gondolja, a szöuli sokkal jobb volt. Nemcsak a rendezés, de a körítés meg az olimpiai falu is. Szöulban két tízemeletes toronyházban volt a csapat, a földszinti társalgóban - amelyet biztosan lakásokból alakítottak ki - délutánonként, esténként nagy társasági élet volt.

- Szurkolt esetleg más magyaroknak a helyszínen? Látta mások olimpiai győzelmét?

- Sajnos nem. Hamar hazajöttem mindkét olimpiáról, noha maradhattam volna a záróünnepségen is. Utólag bánom, hogy nem maradtam kint még egy hetet.

- Változott valamit az élete az olimpia megnyerését követően?

- Legalább fél évig heti három-négy alkalommal vidékre jártam élménybeszámolókra, annyi meghívásom volt, hogy nem is tudtam mindnek eleget tenni. A pekingi olimpia után nemigen hallottam, hogy ilyen lett volna. Az embereket húsz-harminc éve valahogy jobban érdekelte az olimpia és a sport. Itt van a foci. A 80-as években kettős rangadókon 80 ezer ember ment a Népstadionba, a Fradi-pályán húszezren tolongtak, vidéken 10-15 ezer néző volt. Most egy-kétezer ember előtt megy a meccs. Nem tudom, miért ez az érdektelenség. Bennünket, olimpiai bajnokokat jobban sztárolt az ország. Most már más világot élünk, celeb pedig nem szeretnék lenni.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- Mikor fejezte be az aktív sportolást?

- 1993-ban mind az Eb-n, mind a vébén ott voltam, előbbin ötödik lettem. De akkor már egyre többet kellett fogyasztanom, mert nagyon elment a súlyom. 1994-ben megpróbálkoztam egy súlycsoporttal feljebb az Eb-n, de rájöttem, ez sem jó ötlet. Az 1995-ös Eb-re még egyszer lefogytam 70 kg-ról 57-re, de az megint nagyon kivette az erőmet. Akkor döntöttem úgy, ha se itt, se ott nem jó, akkor az én pályafutásomnak már vége, hiszen nem tudok olyan eredményt elérni, amit magammal szemben elvárnék. Ha éreztem volna magamban az erőt, hogyha nem is nyerek, de érmet szerezhetek Atlantában, akkor folytattam volna. Nem éreztem.

- Soha nem is gondolt a visszatérésre?

- Utána én még sokáig, négy-öt évvel ezelőttig aktívan birkóztam edzéseken a tanítványaimmal. 1998-99-ben persze néha megfordult az ember fejében, hogy az edzésen milyen jól megy, vissza kellene térni, de ezek nem voltak komolyak.

- Az akkori csúcsforma a mostani birkózásban mire lenne elég?

- A birkózás nem mérhető sportág. Amennyivel most Darnyi Tamás kikapna Michael Phelpstől 400 vegyesen, annyival jobbak a mostani birkózók nálam.

- Néhány éve egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy 1982-ben jobban nézett ki az edzőterem, mint manapság, és nemhogy új létesítmény nincs, de még a meglévő is rosszabb.

- Na, az edzőterem még rosszabbul néz ki. Sajnos a pénzhiány mindenre rányomja a bélyegét. Nagyon kevés birkózónk van, mert a fiatalok nem látják azt, hogy világbajnokként mennyit profitálhatnak a sikerből. Az olimpiai elsőség annyiban más, hogy azt az állam elismeri. De aki világbajnok, arról egy hétig beszélnek, és ennyi. A létesítményhelyzet, a versenyekre történő utazás tragikus, sokszor a fiatalokkal 25-30 órákat zötykölődünk, mert nincsen pénz a repülőjegyre. Az igazán jó birkózókat, akik méltóképpen képviselhetik a magyar színeket, fel kellene karolni, akár az államnak, akár egy cégnek, és meg kellene próbálni minél jobb körülményeket teremteni a számukra. Ilyenkor az olimpia előtt mindig kicsit jobban odafigyelnek ránk, jobban vannak pátyolgatva a versenyzők, majd utána minden visszazökken a régi valóságba.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

- "Ma Magyarországon sokkal többre tartanak egy kimagasló eredmény nélküli labdarúgót, mint egy olimpikont" - nyilatkozta néhány éve.

- Ezt annyiban módosítanám, hogy egy ilyen futballistát per pillanat egy-két évig tartanak számon. Most nincs sztárunk, talán Détári volt az utolsó, nemzetközi szinten is jegyzett játékosunk. Akik 10-15 éve még sztárok voltak a Fradiban, azokra sem emlékszik senki.

- Hány birkózókvótában reménykedik?

- Három megvan már, áprilisban egymást követő három hétvégén jönnek a kvalifikációs tornák, remélem, 8-10 versenyzőnk ott lehet Londonban.

- Tagja az FTC elnökségének, hogyan éli meg a klub utolsó éveiben történteket?

- Pár elnök már jött-ment, amióta itt vagyok. Úgy kerültem be az elnökségbe, hogy előtte a birkózókat Kruj Iván képviselte, és úgy gondoltuk, akkor legyen most is valaki tőlünk, mégiscsak jobb, ha valaki ott van a szakosztályból a tűz közelében. Így kerültem be négy éve, de érdemben nem tudom és nem is akarom a klub sorsát befolyásolni. Elsősorban minden a fociról szól, ahhoz nem értek annyira, hogy beleszóljak. A Kevin McCabe-féle pénzből 500 millió maradt a klubnak, ez három évig volt elég ahhoz, hogy működjön. Ebből persze mi, birkózók is kaptunk. Most kevés a támogatás - nagyságrendileg pár millió -, a McCabe-pénz idején ennek dupláját kaptunk.

- Ha előreugorhatna tíz évet, mi lenne a vágya? Hol tartson akkor a magyar birkózás, a Fradi és Sike András?

- A három összefügg. Azt mondom, ha tíz év múlva még van sikeres magyar birkózás és sikeres Fradi-szakosztály, és ebben én tudok dolgozni, akkor elégedett leszek.

KAPCSOLÓDÓ CIKK