Birgit Fischer ötvenévesen akar visszatérni az olimpiára

Vágólapra másolva!
Hetedik olimpiáját is megcélozta a németek negyvenkilenc éves kajakos klasszisa, Birgit Fischer.
Vágólapra másolva!

A nyolcszoros olimpiai bajnok első aranyérmét a moszkvai játékokon nyerte 1980-ban, legutóbb a 2004-es athéni olimpián szerepelt. Mivel az 1984-es olimpiára Los Angelesbe az NDK sportolói nem utaztak el, eddig összesen hat olimpián szerepelt.

"Szeretném kipróbálni a határaimat" - idézte az AFP a kajakozót, akinek az áprilisi német bajnokságon kell jól szerepelnie ahhoz, hogy kijusson a londoni olimpiára.

"Mindenkinek jogában áll tesztelnie, hogy mit tud" - reagált a német szövetségi kapitány a hírre. Reiner Kiessler úgy tudja, Fischer szabott magának egy határidőt, ameddig el akarja dönteni, hogy megfelelően fel tud-e készülni.

Az ötvenedik születésnapját februárban ünneplő Fischer 2007 végén egyszer már bejelentette, hogy visszatér, ám ezt pár hónappal később munkahelyi elfoglaltságára hivatkozva visszavonta.