"Nem akarok még egyszer így járni" - interjú Hosszú Katinka úszóval

Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka 2009-ben világbajnok lett 400 vegyesen, az év magyar sportolónőjének választották, egy évre rá pedig a Margitszigeten három Eb-aranyat nyert, tavaly viszont semmi nem sikerült neki, a sanghaji vb-n csak 10. lett. A gyengébb eredmények után ötszörös erővel készül a londoni olimpiára, ahol megjavítaná saját csúcsát, ezzel már elégedett lenne, kivéve, ha egy századmásodperccel maradna le az aranyéremről.
Vágólapra másolva!

A pekingi olimpiára már Eb-ezüstérmesként érkezett, mégsem sikerült döntőbe kerülnie a háromból egyetlen számban sem. Akkor még nem volt több önben? - kérdezte az [origo] a Los Angelesben tanuló Hosszú Katinkát, aki a minap a Pac-12 elnevezésű egyetemi viadalon 200 vegyesen, pillangón és gyorson is egyéni rekordidővel lett első.

Több is lehetett volna bennem, de az olimpia előtt még teljesen másképp készültem, mint utána. Amerikában új edző, új csapat, más edzésmódszerek vártak rám, és ez jött be, de ezt Peking előtt még nem tudhattam előre. Itt nagyon sokszor versenyiramban úszom, így pontosan tudom, milyen lesz nagy sebességgel haladni, amit nem gyakoroltam otthon eleget.

2008-ban miért akart visszavonulni?

Az olimpia előtt nagyon sokat edzettem, és úgy éreztem, mindent megtettem, a célomat, a döntőbe kerülést mégsem sikerült elérni még 400 vegyesen sem, ahol tizenkettedik lettem. Arra gondoltam, hogy nincs bennem több, de folytatnom kellett az úszást, mert az ösztöndíjam ekkor már megvolt az egyetemre (University of Southern California - a szerk.). Úgy terveztem, hogy 2008 után nem fogok mindent arra feltenni, hogy jól ússzak, csak úszogatni fogok, megjelenek az edzéseken, aztán lesz, ami lesz. De nagyon tetszett az edzések és a versenyek hangulata, a szurkolók kiabáltak, én pedig elkezdtem egyre jobban úszni, nem is kellett magamat motiválni. Teljesen beleszerettem a sportba, mert mások voltak az edzések, egy nagy csapattal készültem, és innentől kezdve már nem is gondoltam a teljesítményemre, csak úsztam, és maguktól jöttek a sikerek.

Az úszogatás is elég volt a sikerekhez?

Ekkor már másképp úsztam, a változás folyamata megállíthatatlan volt, és a lelkesedésem hatására hamar eljött az az idő, hogy ne csak úszogassak, hanem mindent beleadjak.

A 2009-es vb-bronzérme után azt mondta, hogy Kaliforniában újjászületett, ismét megszerette az úszást, az életet. Tényleg ilyen rossz volt Baján?

Nem mondom, hogy rossz volt, de belefásultam abba, hogy kiskorom óta ugyanabba az uszodába járok. Nem volt csapat, nem volt igazán kivel versenyeznem, magamat kellett motiválni. Egyedül mentem le az uszodába, míg Amerikában mintegy ötvenen vagyunk, kimegyünk a partra, süt a nap, és ez a környezetváltozás sokat javított a teljesítményemen, egyúttal az életemen is.

Semmi rosszat nem is tud mondani Amerikáról?

Negatívumok azért mindenhol vannak. Az amerikaiak mindig mosolyognak, ezért nehéz megtalálni az igazi barátaidat, de én már tudom, hogy ki az igaz.

Van közöttük amerikai is?

Igen, de lengyel, koreai, svéd barátaim is vannak, és mindannyian úszók.

Forrás: MTI/Kovács Anikó

A csodadresszre nagyon panaszkodott, de azért ön is jobb időket ért el benne. Kényelmetlenül is segítség volt?

Igen, mindenkinek segített, és nem mond igazat, aki azt állítja, hogy utálta, mert úszni biztosan jobb volt vele, mint nélküle.

Rosszat tett az úszósportnak?

Eleinte azt mondtam, hogy igen, rosszat, hiszen ha már engedélyezték, és sok világcsúcs megdőlt, akkor hagyni kellett volna. De ma már azt látom, hogy mindenkit motiválnak a csúcsok, és mindenki meg akarja úszni a dresszes legjobbját.

A 400 vegyesen elért 2009-es világbajnoki aranyérme után edzője, Dave Salo azt mondta önről: "Egyértelmű, hogy a világ egyik legjobb úszónője akar lenni - ami azt illeti, már most az." Érezte már úgy, hogy ön a világ legjobbja?

Nem igazán. Csak azt érzem, hogy még nagyon sok van bennem, és ez ki is fog jönni, és meg tudom mutatni.

Mit jelentett az ön számára, hogy 2009-ben az év legjobb női sportolójának választották Magyarországon? Az azóta már 31-szeres kajakvilágbajnok Kovács Katalint előzte meg.

Nagyon nagy megtiszteltetés. Ez olyan cím, amelyhez még mindig próbálok felnőni.

Hogyan és miben fejlődhet még?

A mellúszásomon mindig van mit csiszolni, mert ez főleg a technikára épülő úszásnem, egyszer már segítséget is kértem a mellúszó-specialista Bodor Ricsitől, hogy nézzen meg úszás közben, de itt, Kaliforniában a csapaton belül egyébként is sokat segítünk egymásnak. Igazából mindegyik úszásnemben jobb időt kell még elérnem, most ezen vagyok.


Mennyire zavarja, hogy az amerikai, yardban mért medencék csak 23 méter hosszúak?

Nem tudok ellene mit tenni, de annyira nem befolyásol, mert csak márciusig úszunk ilyenben, utána 50 méteresben. De pozitív oldala is van a yardos távnak, több a forduló, így ebben fejlődhetek.

2011-ben címvédőként csak tizedik lett a sanghaji világbajnokságon, amely után Kiss László szövetségi kapitány azt mondta: Hosszú Katinka nincs felkészítve. Egyetértett ezzel?

Nem felkészítve nem voltam, hanem felkészülve. A gyengébb eredmények miatt én is hibás vagyok, nem csak az edzőm.

Mi volt a hiba?

Tavaly valamiért nem voltam annyira motivált, mint előtte. Az élsportban, ha nem száz százalékot, hanem csak 99,99 százalékot adsz ki magadból, az rögtön meglátszik az eredményeken. Talán egy-két gyakorláson nem úgy edzettem, ahogyan kellett volna, ezt belátom. Lehet jobban is edzeni annál, mint ahogyan én tettem tavaly.

Salo nem szólt önre előtte, hogy "Kati, ez nem volt jó idő, valamit máshogyan kellene csinálni"?

Ebben érzem mindkettőnket hibásnak, mert azt mondta, hogy nem olyan rosszak az időim. Mindketten elszámoltuk magunkat.

Egy interjúban az edzője azt mondta: amiatt is visszaesett, mert például meglátogatta a családja. Miért jelentett ez gondot?

Talán nem százszázalékosan csak az úszásra koncentráltam, mert például nem pihentem edzés után, hanem mászkáltunk, kirándultunk, de ez is csak egy része annak, ami történt. Visszagondolva, számomra a gyengébb tavalyi év is motiváló, ötször olyan keményen edzek, mert nem akarok még egyszer így járni.

Forrás: AFP

Dave Salo szerint világcsúcsot kell úsznia annak, aki 400 vegyesen olimpiai aranyat akar nyerni. Egyetért vele? 2008-ban Stephanie Rice 4:29.45-tel, világcsúccsal nyert. Edzésen sikerült már ennél jobb időt mennie?

Szerintem is csak világcsúccsal lehet megnyerni az olimpiát, edzésen pedig szerintem még soha, senki nem döntött világrekordot. A részidőm megvan a csúcshoz, de a versenykörülményeket edzésen nem lehet előidézni, hiszen nem úgy megyek le, hogy "na, akkor ma megyek egy 400 vegyest", hanem úgy, hogy leúszok hat kilométert. A versenyek előtt könnyíteni kell hetekig, és sok összetevője van egy jó időnek.

Mit vár önmagától Londonban?

Szeretném megjavítani a legjobb időimet, ha ez sikerül, akkor elégedett leszek.

És ha így egy századmásodperces különbséggel ezüstérmes lesz?

Na lehet, hogy akkor már nem lennék annyira az, de remélem, nem így lesz. Egy századdal másodiknak lenni nem túl szívderítő.

Azt tudja már, hogy hány számban indul? Korábban azt mondta, a gyorsúszást is felvenné a repertoárba.

Szívesen indulnék 200 gyorson is, de nem lehet, mert ütközik a 200 pillangóval. Ebben a számban, valamint 200 és 400 vegyesen biztosan indulni szeretnék, és remélhetőleg a 4x200 gyors váltó tagjaként is úszni fogok.

Az amerikai egyetemi sportszövetség, az NCAA a legjobb úszónak választotta szűk egy éve. Nehéz volt külföldiként nyerni?

Nagyon, mert az amerikaiak nagyon sokat edzenek a rövidebb medencében, ezáltal sokkal jobban fordulnak, és nem kis időmbe telt, míg ebben felvettem velük a versenyt. Most már a fordulás is egészen jól megy.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Az olimpia előtt, májusban még lesz egy úszó Európa-bajnokság is, ráadásul hazai közönség előtt. Mennyire fontos, hogy Debrecenben jó eredményt érjen el?

Fontos, de közel sem annyira, mint az olimpia. Nem fogunk annyira rákészülni, edzésről fogunk menni, és igazából, ha ott nem úszok jól, az nem befolyásolja az olimpiai terveimet, és nem leszek annyira csalódott.

Nem lesz kellemetlen, ha egy gyengébb eredmény esetén magyarázkodnia kell majd?

Nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene, szóval emiatt nem aggódom.

Nem zavarja meg az olimpiai felkészülést az Eb, hiszen nagyon közel van az olimpiához?

De, egy kicsit igen, mert nem tudok azokon a napokon edzeni, amikor versenyzek, viszont próbálok minél kevesebbet pihenni az Eb-re, csak néhány napot fogok. Ugyanúgy készülök majd az olimpiára, mintha nem is lenne ez az Eb.

Mi vár önre még idén?

Most volt két vizsgám, két hét múlva egyetemi bajnokság, és ezzel vége lesz az egyetemi pályafutásomnak, innentől leszek profi. Az eddigiekkel ellentétben márciustól már lehetnek szponzoraim is - a tárgyalások már folyamatban vannak -, utána, májusban diplomázom pszichológia szakon, aztán jön az Eb, majd az olimpia.

Mi lesz az olimpia után, visszamegy Amerikába, vagy marad Magyarországon?

Szeretnék több időt otthon tölteni, de Dave Salóval is szeretnék tovább dolgozni. Szóval Amerikában képzelem el a jövőmet, de többet akarok hazamenni, mint eddig.