Álmomban lógtam a szeren nagy pocakkal - interjú Ónodi Henrietta olimpiai bajnokkal

Nem ő volt a legtehetségesebb tornász a csoportjában, és óvatosságával gyakran próbára tette edzői türelmét, ők mégis meglátták benne a lehetőséget, és olimpiai aranyéremig vezették Ónodi Henriettát. Barcelona bajnoka ma az Egyesült Államokban él, férje rendelőjében dolgozik, és három gyereket nevel, a terhességei alatt azonban állandóan a tornáról álmodott. Az [origo]-nak elmesélte, miért nem volt kedve kimenni a barcelonai eredményhirdetésre, és az előnyök mellett milyen hátrányai voltak az olimpiai aranynak. 

Hogyan lett éppen tornász? Inspirálta valaki, vagy az alkati sajátosság, a kiválasztás meg a jó edzők együttes hatása terelte erre a pályára?

Egy óvodai kiválasztás után mentünk el egy felmérésre, ahol alak és alapadottság alapján választottak ki a kezdő csoportba. Első pillanattól szerettem tornázni.

Mi volt az első olyan siker a pályafutása során, amely először igazolta, hogy jól döntött, amikor a tornát választotta?

Jó néhány év telt el, mire versenyeztettek, de az első igazi nagy siker az első felnőtt Európa-bajnokságomon született, 1989-ben Brüsszelben. Azt hiszem, az volt az első olyan verseny, amikor bizonyítani tudtam, hogy az élvonalba tartozom.

Sok úszó vagy éppen tornász mondja azt, a gyerekének nem ajánlja ezeket a sportágakat versenyszerűen. Ön ajánlaná?

Ha menni akarnak, nem fogom megállítani őket. A torna nagyon nehéz, összetett, bonyolult sportág, nemcsak fizikailag, de lelkileg is, de bármilyen sportágat választanak magas szinten, ahhoz kitartás, türelem, és rengeteg munka szükséges. Ez az ő döntésük lesz, az én feladatom, hogy mindenben maximálisan támogassam őket, még akkor is, ha nekem ez nehéz.

Ha elvonatkoztatunk a versenysporttól, és csak a tornát mint mozgást nézzük, mennyire ajánlja ezt a gyerekeknek? Korábban Magyar Zoltán azt nyilatkozta: "Ha 4-6 éves korban odafigyelünk, és heti két alkalommal gyerektornára visszük, meglesz a szükséges mozgáskultúrája." Osztja ezt a véleményt?

Csak ajánlani tudom. A torna alapsport, jó koordinációt ad, mozgásképességet fejleszt. Sok olyan tornász van, akiből később, atléta, műugró, táncos vagy más sportoló lett.

Olimpiatörténeti interjúsorozatunk szereplőihez hat állandó kérdést is intézünk, íme Ónodi Henrietta válaszai:

Az olimpia megnyerését tartja élete csúcspontjának, vagy volt olyan élménye, amely felülmúlta azt?

Bár az olimpiai arany hatalmas élmény volt az életemben, mégis úgy gondolom, hogy a gyermekeim születése életem csúcspontja. Nincs annál nagyobb öröm, mint amikor egy új életet tartunk a kezünkben.

Mit sajnál a legjobban, amiről le kellett mondania a sport miatt?

Nem mondtam le semmiről. Bár nem lógtam a haverokkal annyit, mint más átlagtinédzser, semmiben nem volt hiány. Sőt! Nagyon fiatalon már világot láttam, olyan élményekben volt részem, amilyenek csak nagyon keveseknek adatnak meg. Más tornászokkal, sportolókkal kötöttem életre szóló barátságokat. A sporttól rengeteget kaptam minden szempontból.

Ön szerint ki volt minden idők három legnagyobb magyar olimpikonja?

Nehéz választani. Talán Keleti Ágnes, Balczó András és Egerszegi Krisztina.

Jelenleg kit tart sportágában a világ legjobbjának?

Sajnos idő hiányában nem követem a sportot túlságosan, így igazán véleményt sem tudok nyilvánítani.

A magyarok közül kiktől vár aranyérmet Londonban?

Tornában Berki Krisztiánnak van aranyesélye.

Mi foglalkoztatja éppen a legjobban?

A férjem kiropraktikus orvos, az ő rendelőjében dolgozom, és persze ott a család. Három gyerkőccel gyorsan telnek a napok. Annabella hat-, Sebastian négyéves, Christian pedig 17 hónapos. A két idősebb már suliba és oviba jár, Christian pedig velünk van egész nap a rendelőben. Mindig van mit csinálni.

Sohasem félt edzés vagy versenyzés közben? Sohasem merült fel, hogy bármi baja eshet?

Nagyon is félős, óvatos tornász voltam - sokszor tettem próbára az edzőim türelmét. Csak akkor mentem neki egy új elemnek, ha biztos voltam benne, hogy nagy esés nem lesz belőle.

Voltak komolyabb sérülései?

Sérülések ilyen magas szinten akadnak, de talán épp az óvatosságomnak köszönhetően nem volt komolyabb sérülésem a húzódásos, gyulladásos, túlterhelt izmokon, ízületeken kívül.

Az 1992-es barcelonai olimpián a magyar csapat a hatodik helyen zárt, ön összetettben nyolcadik lett. A korabeli újságok azt írták, gerendán kicsit bizonytalan volt, és ugrásban is rontott. Hogyan emlékszik vissza a versenyre? Milyen esélyekkel indult, főleg azok után, hogy a kötelezők során a harmadik legjobb volt?

Az a fajta versenyző voltam, akinek szüksége van egy hibára ahhoz, hogy megnyugodjon. Az olimpián sem volt ez másképp. Bár összetett versenyzőnek számítottam, nagyon kevés olyan versenyem volt, ahol mind a négy szeren hibátlanul szerepeltem. Tisztában voltam azzal, hogy érmet, sőt aranyat várnak tőlem. De próbáltam nem erre, hanem a gyakorlataimra koncentrálni. Rengeteg munka volt mögöttünk, szerettem volna jól szerepelni. Nem másoknak, hanem magamnak és azoknak, akik közvetlen mellettem álltak, támogattak az évek alatt - szüleimnek, családomnak, edzőimnek. Azt hiszem, nyugodtabb voltam az olimpián, mint előtte a kvalifikációs vébén. Annak ellenére, hogy rontottam az összetett verseny alatt, viszonylag nyugodtan, határozottan vágtam neki a döntőnek.

A két bizonytalanabb gyakorlat miatt nem félt a szerenkénti döntőktől?

Az volt az utolsó versenynapom az olimpián, és aznap feltűnően jól éreztem magam. Bár megvolt az alapizgalom, nem voltam túl ideges. Misó bá' jobban izgulhatott nálam, mert tőle szokatlan módon egy nekem szánt csokoládéval a kezében jelent meg délelőtt.

Ugrásban a román Milosovicivel holtversenyben lett olimpiai bajnok. Hogyan emlékszik vissza arra a délutánra és arra az elképesztő mezőnyre Liszenkóval, Zmeskallal, Boginszkajával, Millerrel?

Két erős ugrással készültem, ami akkor még újdonság volt a tornászok között, így nagyon jó esélyeim voltak, főleg a szeren szerzett párizsi vb-arany után. Tudtam, ha jól ugrom, éremesélyes vagyok. A bemelegítés is nagyon jól sikerült. Úgy éreztem, minden a helyén van. Már az utolsó versenyző előtt tudtuk, hogy megvan az arany.

Mégis önben mikor tudatosult a győzelem érzése?

A döntő után Supola Zoli bejött a melegítőterembe, könnyes szemmel gratulált, és csak nézett rám. Talán akkor éreztem először, hogy nagyot alkottunk.

A talajon szerzett ezüstérem reális eredmény volt?

Ugrásban talán kicsit jobbak voltak az esélyeim, bár talajon is meg lehetett volna az arany. De azt mondom, az ezüst a realitást tükrözte, az utolsó akrobatikus sorban volt egy minimális hibám. Ha az nincs, talán ott is kihozzák a holtversenyt. Bár a tornában nagy a politika.

Azt már lehetett tudni, hogy az 1992-es olimpia után befejezi az aktív sportot. Mennyire gondolta akkor véglegesnek a döntést? És miért?

Szó szerint minden energiánkat az olimpiába fektettük. Már a talaj eredményhirdetése előtt olyan fáradt voltam, hogy nem volt kedvem sorba állni a kivonuláshoz. Ajánlották, hogy menjek haza az aranygéppel, de inkább hamarabb hazarepültem, hogy a családommal lehessek. Akkor úgy éreztem, elég volt.

Tényleg kiskutyát kért a szüleitől, ha érmet nyer?

Igen, Olivért aztán egy tenyésztő ajánlotta fel, a szüleimmel együtt ő is várt a reptéren.

1992-es visszavonulása után egyetemre ment. De miért éppen az Egyesült Államokba, és miért marketingszakra?

Az olimpia után leérettségiztem, majd jogosítványt szereztem. 1993-ban még ugyan elindultam néhány hazai versenyen, de nem volt bennem meg az a láz, amely ahhoz a magas szinthez kellett. Több helyről kaptam ösztöndíjajánlatot, a San Antonió-i volt olyan, ahol nem kellett tornáznom. Úgy gondoltam, a marketing jó általános üzleti alapot adhat, ahonnan aztán többfelé próbálkozhatom, akár a sportban, akár máshol. Békéscsabán közgazdasági szakközépiskolában végeztem, tehát valamelyest jártas voltam ebben az irányban.

Megváltozott-e az élete az olimpiai arany után?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem. Voltak előnyei az aranyéremnek, de voltak hátrányai is. Alapvetően nem vagyok szereplős típus, ezért nem szerettem a nagy figyelmet. Viszont jólesett az emberek szurkolása. Előfordult, hogy ingyen kaptam almát a piacon, vagy ebédet egy étteremben, néha megszólítottak az utcán. De voltak gúnyos beszólások, illetve nem várt telefonhívások is. Sőt olyan cikkek is születtek, amelyekből egy szó sem volt igaz. De ez ezzel járt.

Az amerikai egyetemen tudtak az olimpiai aranyról?

Csak a legközelebbi ismerőseim. Szerintem sokan vannak, akik a mai napig nem tudják, hogy olimpikon voltam. De nem is volt fontos, hiszen tanulni mentem oda, nem tornázni.

Hogyan jött a visszatérés gondolata 1995-ben, és hogyan született meg a gondolat, hogy Atlantában is ott legyen?

Az egyetem mellett edzősködtem egy helyi tornateremben, állandóan a szerek között álldogáltam. Az első egyetemi év jó néhány felszedett kilója is elfogyott, újra visszatért az energiám, és hiányzott a mozgás. Aztán a kis próbálkozásokból szépen jöttek vissza a régi elemek. Ebből született az ötlet az újabb olimpiai részvételhez.

Nem félt attól, hogy címvédőként többet várnak el öntől, és azt már nem fogja tudni hozni ennyi kihagyás után?

A cél a csapat segítése volt. Tisztában voltam azzal, hogy nem vagyok éremesélyes, ezt akkor meg is beszéltem az edzőimmel, illetve a szövetségi kapitánnyal. Nagyon sokan ellenezték az ötletet, még olyanok is, akikről azt hittem, mellettem fognak állni. Rengetegen kritizáltak, sőt megkérdőjelezték, milyen jogon állok elő ilyen ötlettel. Úgy érzem, tisztességesen helyt álltam, nem hoztam szégyent sem a csapatra, sem önmagamra. Nem kaptam semmiféle juttatást, extra ellátást vagy figyelmet. Sőt magam fizettem a költségeimet. Ami nagyon jólesett, hogy édesapám és a családom mindvégig mellettem volt.

Mennyire került távol a tornától? Ha jól tudom, korábban dolgozott edzőként, foglalkozott gyerekekkel - ennek teljesen vége?

Sajnos az időm nem nagyon engedi, hogy a sporttal foglalkozzam. Főállásban dolgozom, és nevelek három gyermeket, másra nem nagyon jut időm. A híreket próbálom olvasni itt-ott. Talán majd akkor, ha a gyerekek nagyobbak lesznek.

Szokott még tornáról álmodni? Akár edzésről, akár versenyről, akár az olimpiáról?

Érdekes hogy a terhességek alatt állandóan a tornával álmodtam, azóta nem nagyon. Lógtam a szeren nagy pocakkal, és Julika néni irányította az edzéseimet. Sőt még versenyen is voltam.

Segített-e az élete során, hogy a tornasport által különleges akaraterőre, munkabírásra és kitartásra tett szert?

Természetesen. Ahhoz, hogy egy sportoló a legmagasabb szintre jusson, minderre szüksége van. Ez aztán automatikussá válik, és tudjuk, ha valamit el akarunk érni, azért meg kell dolgozni. Ez így van a tanulásban, a munkában, de még a gyereknevelésben is.

Hogy alakult az élete az Egyesült Államokban?

1994. január 2-án indultam ki San Antonióba. 1996-ban egy időre hazajöttem: egyrészt edzeni, másrészt sajnos az olimpia előtt kiderült, hogy édesapám nagyon beteg. Így Atlanta után visszajöttem, hogy a családommal legyek. Édesapámat karácsonykor veszítettük el. 1997 őszen mentem vissza az egyetemre. 2001-ben diplomáztam, 2002-ben Miamiban, az Olimpikonok Szövetségében kaptam munkát. 2003-ban mentem férjhez, a férjem iskolája miatt Minneapolisba költöztünk, ott edzősködtem egy darabig. 2006-ban született Annabella, ebben az évben költöztünk vissza Floridába. 2007-ben született Sebastian, 2008-ban nyitottuk meg a rendelőt, két év múlva érkezett, Christian.

Vannak kísérletek, hogy két nyelvre tanítsák a gyerekeket?

Magyarul kezdtek, de sajnos most már nem hajlandóak beszélni, csak nagy ritkán. Nehéz úgy, hogy csak én mondom nekik. Remélem, hogy nyaranta haza tudunk menni, és ott jobban ragad majd rajuk. Addig pedig még próbálkozom.

Volt valaha honvágya?

Hiányzik a család, a rokonok. Szerencsére a nővéremék szeretnek utazni, így sokszor jönnek látogatóba Minneapolisból. Mi már évek óta nem voltunk otthon, talán majd idén. Békéscsaba és Kondoros mindig az otthonom lesz, ott nőttem fel, a család, közeli rokonság a mai napig ott el. Oda mindig hazamegyek. Nehéz elindulni a gyerekekkel, ráadásul a rendelőt sem nagyon tudjuk pár hétre bezárni.

Olvastam, hogy tíz éve pajzsmirigy-betegség miatt műteni kellett, most már jól van?

Úgy néz ki, rendben van minden, csak a súlyommal küszködöm emiatt egy kicsit. Félévente járok ellenőrzésre, bármi kisebb változást korrigálnak, ha kell.

A férjével hogyan ismerkedett meg? James Haley 1992-ben egyéniben 25., csapatban 4. lett az öttusaversenyeken, akár Barcelonában is találkozhattak volna.

Nem, csak 1994-ben találkoztunk először, és csupán 2002-ben lángolt fel valami, amikor Salt Lake Cityben együtt dolgoztunk a téli olimpián. Egy évre rá már házasok voltunk.

2010-ben - Keleti Ágnes után második magyarként - beválasztották az International Gymnastics Hall of Fame-be, majd tavaly Csollány Szilveszterrel együtt bekerült a Magyar Torna Szövetség Halhatatlanjainak Klubjába. Mit jelentett ez önnek?

Nagy megtiszteltetésnek számít mindkettő, hiszen a kiválasztás más tornászok szavazata alapján történik. Jólesik, hogy a szakmabeliek elismerik a sok munkát.

Láttam az International Gymnast című lapban megjelent nyilatkozatát a Hall of Fame-választás után, és két mondata keltette fel a figyelmemet. Az egyik, amelyben szüleinek és nagymamájának mondott köszönetet. Mindent nekik köszönhet, amit elért az életben?

Igen, a család támogatása nélkül ezt nem tudtam volna megcsinálni. Édesapám volt a legnagyobb támogatóm, úgy, hogy soha egyetlen percre sem erőltettet semmit, mindig rám hagyta a döntéseket. Édesanyám a háttérből izgult, hogy minden rendben legyen. A nagymamám pedig a legkedvesebb, legodaadóbb ember, akit valaha ismertem. Szeretnék egy nap olyan lenni, mint ő. És persze a nőverem, aki türelemmel végignézte, hogy az életünk nagy része a torna körül forgott. Ők azok, akiknek leginkább köszönettel tartozom.

A másik mondatban az lepett meg, hogy úgy nyilatkozott edzőiről, hogy "mindig is tudták, nem vagyok a legtehetségesebb tornász, de láttak bennem valamit". Ezt hogyan értette? Vannak született zsenik, és vannak, akik hosszú évek kitartó munkájával juthatnak messzire?

Bár egyértelműen nem voltam a legtehetségesebb tornász a mi csoportunkban, Julika es Misó látott lehetőséget bennem. Például nem voltam erős, viszont technikásan tornáztam, így aztán úgy állították össze a gyakorlataimat, hogy az adottságaimnak megfelelő elemeket hajtsak végre. Nagyon óvatos tornász voltam, és ők pontosan tudták, mikor lehet nyomni egy elemet, és mikor nem szabad erőltetni. Emellett nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy egy fejlődő gyereknek adott legyen a lehetősége mind a tanulásra, mind az edzésre és a pihenésre. Szakmailag nem látok jobb tornaedzőt Magyarországon, mint az Unyatyinszki házaspár. Szívvel-lélekkel dolgoznak, a tornának és a kis tornászaiknak élnek. Ma nem lennék olimpiai bajnok nélkülük.

Ónodi Henrietta
Születési idő, hely: 1974. május 22., Békéscsaba
Sportág: torna
Sikerei: olimpiai bajnok, ugrás (1992), olimpiai 2., talaj (1992), olimpiai 6., összetett csapat (1992), világbajnok, ugrás (1992), 2×világbajnoki 2.(91: ugrás, 92: talaj), Európa-bajnok, felemás korlát (1989), 3×Eb-3.(1989: talaj, 1990: összetett egyéni, talaj)