Edzőmeccsen jutott ki az olimpiára a nőipóló-válogatott

viziabda, A magyar női vízilabda-válogatott örül a női vízilabda olimpiai selejtezőtorna elődöntőjébe jutásáért játszott
Vágólapra másolva!
Mindkét magyar vízilabda-válogatott ott lesz az olimpián, miután a női csapat különösebb megerőltetés nélkül, 13 góllal verte Kazahsztánt a trieszti selejtező negyeddöntőjében, ezzel automatikusan kijutott Londonba. A másik három negyeddöntőben az olaszok, az oroszok és a spanyolok harcolták ki az olimpiai szereplést, meglepetésre nem lesznek ott Londonban a címvédő hollandok, és lemaradtak a görögök, valamint Kanada is. A tét nélküli elődöntőben a magyarok a spanyolokkal játszanak.
Vágólapra másolva!

Nőivízilabda olimpiai selejtező, negyeddöntő:
Magyarország - Kazahsztán 18-5 (6-1, 3-1, 4-1)
Trieszt, Olaszország
magyar gólszerzők: Keszthelyi (4), Bujka (4), Menzcinger (2), Antal (2), Kisteleki H. (2), Czigány, Tóth I., Szűcs, Drávucz

A magyar nőivízilabda-válogatott gyakorlatilag az első negyedben eldöntötte a negyeddöntőt, és ezzel azt is, hogy melyik csapat jut ki az olimpiára. Az első három percben három gólt lőtt Merész András szövetségi kapitány csapata, az első negyedet pedig 6-1-gyel zárta.

A remekül játszó, összesen négy gólig jutó Keszthelyi Rita vezérletével a második játékrészben tovább növelte az előnyt a magyar válogatott, így a nagyszünetben már hét góllal vezetett.

A találkozó második fele edzőmeccsé alakult, és félgőzzel játszva is simán, 13 góllal nyertek Bujka Barbaráék.

Az elődöntőben a magyar válogatott a spanyol-görög meccs győztesével játszik, de ez már az olimpiai indulás szempontjából tét nélküli csata lesz.

Élő közvetítés

További negyeddöntők:
Olaszország-Hollandia 7-6
Spanyolország-Görögország 9-7
Oroszország-Kanada 7-6

Elődöntők, szombat:
Magyarország - Spanyolország 18.30
Oroszország - Olaszország 20.00

A londoni olimpia teljes mezőnye:
Nagy-Britannia, Egyesült Államok, Ausztrália, Kína, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Spanyolország, Olaszország