Társoldalunk:

Vérnyomáscsökkentő miatt akadt fenn a doppingvizsgálaton Török Béla válogatott pólós

2012.05.11. 11:22

A Szeged vízilabdázója, Török Béla adott pozitív doppingmintát a Honvéd elleni bronzmeccs után - tájékoztatta az [origo]-t Kemény Dénes. A válogatott szövetségi kapitánya szerint a játékos egy vérnyomáscsökkentő szer miatt akadt fenn a rostán.

"Török Bélának egy éve magas a vérnyomása, erre szed gyógyszert. Sajnos nagyon figyelmetlen volt, mert azt a gyógyszert használta, amelyik vízhajtót is tartalmaz, és így rajta van a doppinglistán, nem pedig a vízhajtó nélkülit" - mondta Kemény Dénes, hozzátéve, a szövetség pár perccel ezelőtt kapta kézhez a Magyar Antidopping Csoport (MACS) értesítését, melyben kérik a versenyző játékjogának felfüggesztését.

Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

A szövetségi kapitány elmondta, Török olimpiai kerettagsága akkor maradhat meg, ha az esetleges eltiltása nem lesz több egy hónapnál, ellenkező ugyanis már nem tudna részt venni a válogatott felkészülési meccsein. Kemény abban bízik, hogy minél előbb, lehetőleg a jövő hét közepéig megkapják a MACS erről szóló határozatát.

A 22 éves vízilabdázó bár a keret tagja volt, de végül sem a tavalyi világbajnokságon, sem az idei Eb-n nem került be a válogatottba. A Szegeddel az utóbbi három évben bronzérmet szerzett a magyar bajnokságban, idén a Bajnok Ligája legjobb nyolc csapata közé is bejutottak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK