Lochte a világ élére állt, Phelps századra megúszta Cseh idejét

Vágólapra másolva!
Ryan Lochte 1:55,51 perces idővel biztosította a helyét a 200 méter vegyes szombati döntőjében az Egyesült Államok olimpiai válogatóversenyén. A nebraskai Omahában úszott idővel az amerikai klasszis a 400 vegyes után a 200 vegyesben is átvette a vezetést a világranglistán.
Vágólapra másolva!

A világbajnok és világcsúcstartó mögött a pénteki elődöntőben az olimpiai bajnok Michael Phelps érte el a második időt 1:56,66-tal, ezzel hajszálra azonosat teljesített Cseh László idei debreceni idejével, amivel a magyar klasszis az Eb-t megnyerte.

A világranglistán Lochte mögött Phelps áll egy márciusban megúszott 1:56,32-es idővel, Cseh László harmadik az Eb-győztes idővel.

A két amerikai korábban már 400 méter vegyesen és 200 méter gyorson is összecsapott egymással Omahában, az előbbi versenyt Lochte, az utóbbit pedig a 14-szeres olimpiai bajnok Phelps nyerte.

Phelps pénteken 200 pillangón is kvalifikálta magát az olimpiára a világ idei legjobb idejét úszva (1:53,65), korábban úgy nyilatkozott a londoni olimpián tíz érmet akar szerezni, amivel rekordot döntene.