Négyből négyszer kaptak ki a női pólósok az olimpiai csoportellenféltől

Vágólapra másolva!
Az amerikai túrát záró negyedik mérkőzését is elveszítette az olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott az Egyesült Államok legjobbjaival szemben: a búcsúmeccset öt góllal nyerték a házigazdák.
Vágólapra másolva!

Eredmény:
Egyesült Államok - Magyarország 9-4 (1-2, 3-1, 5-1, 0-0)

A sorozat Newport Beach-i állomásán több mint ezer néző előtt szállt vízbe a két csapat, amelynek meccsét élőben adta az NBC televízió sportcsatornája.

A magyarok kezdtek jobban, megszerezve a vezetést, majd 2-1-re is Drávucz Ritáéknál volt az előny, és bár az amerikaiak fordítottak, Merész András szövetségi kapitány csapata 3-3-ra egyenlített.

A kemény fizikai küzdelmet hozó összecsapás nagyszünetében 4-3-ra a hazaiak vezettek, a szoros állás azonban a folytatásban megszűnt: a közönség egymást követően öt amerikai gólt láthatott, a vége sima 9-4-es hazai siker lett.

Az Egyesült Államok csapata tíz emberelőnyéből ötöt, míg a magyar válogatott ötből egyet értékesített.

A Merész-csapat a túra nyitómérkőzését kilenc, a második összecsapást hat, a harmadikat pedig egy góllal veszítette el a szintén a londoni olimpiára készülő - és ott éppen a magyarokkal egy csoportban szereplő - vendéglátókkal szemben. A két együttes a brit fővárosban július 30-án éppen egymás ellen kezdi a csoportselejtezőket.