Csak a bikini számít női strandröplabdában?

Vágólapra másolva!
Idén a britek is érdekeltek lesznek a londoni olimpia női strandröplabda-tornáján, mégis, már most kezd elegük lenni abból, hogy a nézők nem az izgalmas labdamenetek, hanem a sportolók lenge öltözéke miatt kedvelik a sportágat. De mivel bikiniben a legkényelmesebb játszani, nem fognak rövidnadrágra és topra váltani - jelentette ki a Zara Dampney, Shauna Mullin kettős.
Vágólapra másolva!

Az 1996-as atlantai olimpián mutatkozott be a strandröplabda, amely a debütálása óta rendre telt házat vonz a játékokon, elsősorban azért, mert csinos nőket és jó testű férfiakat láthatnak a szurkolók az egyébként magas színvonalú és izgalmas röplabdameccseken (négy évvel ezelőtti, pekingi riportunkat itt olvashatja el).

Idén márciusban szigorítani próbált a Nemzetközi Röplabda Szövetség, és úgy döntött: nem viselhetnek bikinit a női strandröplabdázók a londoni nyári olimpián, méghozzá azért, hogy öltözékük megfeleljen a különböző országok szokásainak. A határozat úgy szólt, hogy bikini helyett csak rövidnadrágban (sortban) és topban léphetnek pályára a nők.

A versenyzők - és a nézők - tiltakozására végül mégsem lépett életbe ez a szabályozás, annyit azonban változtattak, hogy aki akar, annak nem muszáj bikiniben röplabdáznia, választhatja a többet eltakaró sort-top kombinációt.

Ebben azonban nem lehet olyan jól játszani - állítja a britek kettőse, Zara Dampney és Shauna Mullin, akik első szigetországi versenyzőként jutottak ki az olimpia női versenyére.

Forrás: AFP
Képgaléria egy pekingi meccsről

"A bikini tökéletes a mi sportágunk számára" - mondta a 27 éves Mullin, hozzátéve, hogy a versenyeket általában meleg éghajlatú országokban rendezik. "Semmi másban nem is tudnám elképzelni magam a homokon, szóval én maradok a bikininél."

A brit duó családja és a barátok sokat panaszkodnak amiatt, hogy a strandröplabdázókról mindig a bikini jut az emberek eszébe. "A szeretteimet elkeseríti, nem értik, hogy miért csak a bikiniről beszélnek az emberek. Azt miért nem látják, hogy mennyi kemény munka van ebben a sportágban?" - kérdezi Mullin.

De nagyon reméli, hogy a rajongók hozzáállása meg fog változni, és nem csak azért fogják nézni a férfiak a meccseket, hogy bikinis lányokat láthassanak. "Ez nem zavar engem, de remélem, hogy miután láttak minket játszani, más gondolatokkal hagyják el a helyszínt."

Forrás: AFP

Huszonhat éves társa, Dampney azt mondja: ha meleg lesz az idő, akkor biztos, hogy ő is bikiniben játszik majd a londoni helyszínen. Az olimpiai strandröplabda-versenyekre július 28. augusztus 12-e között a Buckingham Palota közelében kialakított speciális stadionban kerül sor.

A brit duó egy olasz, egy orosz és egy kanadai kettőssel küzd meg a továbbjutásért az F csoportban. Összesen 24 csapat vesz részt mind a férfi, mint a női versenyen. A hat csoportból a legjobb kettő, illetve a két legjobb harmadik jut tovább a kieséses szakaszba.