Mr. Bean, Mini Morris és Arctic Monkeys az olimpia megnyitóján

a londoni olimpia megnyitója, a magyar csapat bevonulása
Vágólapra másolva!
Felgyulladt az olimpiai láng a londoni Olimpiai Stadionban, most azonban nem egy híresség, hanem hét fiatal egyszerre gyújtotta meg a lángot. A látványshow közel 1,5 óráig tartott, megismerhettük a brit történelmet, a brit szokásokat, egy buliba is elvittek minket, és még Mr. Bean is feltűnt. Biros Péter visszafogottan integetett a zászlóval. A megnyitó percről percre.
Vágólapra másolva!

A hivatalos megnyitó londoni idő szerint este 9-kor, azaz magyar idő szerint 10-kor kezdődik, amit egy kisebb ceremónia előz meg, amely helyi idő szerint szimbolikus időpontban, 20:12-kor kezdődik. A megnyitó körülbelül hajnali fél 2-ig fog tartani, a rendezésért Danny Boyle filmrendező fele, aki többek között a Trainspottingot, A partot vagy a Gettómilliomost is rendezte.

"A csoda szigetei" címet viselő show 27 millió fontba kerül, és tízezer szereplő közreműködésével bonyolítják le. A kiszivárogtatott hírek szerint a 204 országból érkező sportolók a vidéki Angliát idéző díszletek között vonulnak majd be a stadionba, az állatok csapata pedig 12 lóból, három tehénből, két kecskéből, tíz tyúkból, kilenc libából, egy juhnyájból és terelőkutyákból áll össze.

A 80 ezer férőhelyes Olimpiai Stadionban, ahol II. Erzsébet brit uralkodó nyitja meg hivatalosan a játékokat, mintegy száz állam- és kormányfő lesz jelen. A ceremóniát világszerte körülbelül egymilliárd tv-néző követi majd figyelemmel.