Szávay túl gyorsan elbúcsúzott egyéniben

Vágólapra másolva!
Nem töltött sok időt a pályán a londoni olimpia nőitenisz-versenyének első fordulójában Szávay Ágnes, a védett világranglista-helyezésének köszönhetően induló magyar teniszező két sima 6:3-as szettben kikapott a brit Elena Baltachától.
Vágólapra másolva!

Szávay tolta el legyőzője visszavonulását

Eredmény, tenisz, nők, egyéni, első forduló:
Elena Baltacha (brit) - Szávay Ágnes 6:3, 6:3

Idei második tétmérkőzésén is vereséget szenvedett Szávay Ágnes, aki hosszú sérülés után visszatérve csupán védett világranglista-helyezésének köszönhetően harcolta ki az olimpiai indulást, ám sok időt nem töltött a pályán Wimbledonban.

Az első fordulóban a hazaiak szabadkártyás indulója, a világranglista 102. helyén álló Elena Baltacha volt az ellenfele, aki két sima 6:3-as szettben könnyedén múlta felül magyar riválisát.

Szávay korábban úgy nyilatkozott, jó a sorsolása, hiszen olyan szabadkártyás ellenfelet kapott, aki 2010-ben, Szöulban egyszer már legyőzött.

További eredmények, 1. forduló (a 32 közé jutásért), nők:
S. Williams (amerikai, 4.) - Jankovic (szerb) 6:3, 6:1
Ivanovic (szerb, 11.) - Mchale (amerikai) 6:4, 7:5
Zvonarjova (orosz, 13.) - Arvidsson (svéd) 7:6 (7-3), 6:4
U. Radwanska (lengyel) - Barthel (német) 6:4, 6:3
Cornet (francia) - Paszek (osztrák) 7:6 (7-4), 6:4
Clijsters (belga) - Vinci (olasz) 6:1, 6:4
Peng (kínai) - Szu-vej (tajvani) 6:3, 6:7 (3-7), 7:5
Pennetta (olasz) - Cirstea (román) 6:2, 4:6, 6:2
Suárez Navarro (spanyol) - Stosur (ausztrál, 5.) 3:6, 7:5, 10:8
Kvitova (cseh, 6.) - K. Bondarenko (ukrán) 6:4, 5:7, 6:4
Wozniacki (dán, 8.) - Keothavong (brit) 4:6, 6:3, 6:2
Hantuchova (szlovák) - Li Na (kínai, 10.) 6:2, 3:6, 6:3
Pironkova (bolgár) - Cibulková (szlovák, 12.) 7:6, 6:2
Wickmayer (belga) - Medina-Garrigues (spanyol) 6:2, 4:6, 7:5
Schiavone (olasz) - Zakopalova (cseh) 6:3, 3:6, 6:4

férfiak:
Darcis (belga) - Berdych (cseh, 6.) 6:4, 6:4
Tipsarevic (szerb, 7.) - Nalbandian (argentin) 6:3, 6:4
Isner (amerikai, 10.) - Rochus (belga) 7:6 (7-1), 6:4
Almagro (spanyol, 11.) - Troicki (szerb) 6:4, 7:6 (7-3)
Benneteau (francia) - Juzsnyij (orosz) 7:5, 6:3
Petzschner (német) - Lacko (szlovák) 7:6 (7-5), 6:1
Giraldo (kolumbiai) - Harrison (amerikai) 7:5, 6:3
Del Potro (argentin) - Dodig (horvát) 6:4, 6:1
Muller (luxemburgi) - Ungur (román) 6:3, 6:3
Federer (svájci, 1.) - Falla (kolumbiai) 6:3, 5:7, 6:3
Simon (francia, 12.) - Kukuskin (kazah) 6:4, 6:2
Isztyomin (üzbég) - Verdasco (spanyol, 14.) 6:4, 7:6
Dzsaziri (tunéziai) - Lu (tajvani) 7:6, 4:6, 6:3
Dimitrov (bolgár) - Kubot (lengyel) 6:3, 7:6
Seppi (olasz) - Young (amerikai) 6:4, 6:4
Bogomolov (orosz) - Berlocq (argentin) 7:5, 7:6 (9-7)