Biros elrohant, Szécsi nagy fejlődést vár a pólósoktól

Vágólapra másolva!
Ismerős csapdába esett a pólóválogatott, amikor az addig jól működő védekezést feladva támadásba lendült, emiatt viszont tizennégy gólt kapott a szerbektől az első olimpiai meccsén. Szécsi Zoltán szerint a következő meccseken sok mindent máshogy kell csinálniuk, Varga Tamás pedig nyolcban határozta meg a jövőben maximálisan bekapható gólok számát.
Vágólapra másolva!

Mindenki mérgesnek tűnt, Biros Péter például a "majd a többiek nyilatkoznak" szavakkal elrohant a rá váró újságírók előtt a szerbek elleni 14-10-es vereség után a londoni olimpia vízilabdacsarnokában.

Ez így is volt, a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás az [origo]-nak hosszasan elemezte a fájó vereséget. "Azért kaphattunk tizennégy gólt, mert közel engedtük a szerbeket magunkhoz, és nagyon sokszor úgy tudtak lőni emberelőnyben, hogy szinte tisztán beverekedték magukat a kapunk elé" - mondta a Debrecen 37 éves pólósa, aki szerint tíz gólnak bőven elégnek kellene lennie ahhoz, hogy Szerbiát legyőzze a válogatott. "A tizennégy kapott góllal viszont semmilyen mérkőzést nem lehet megnyerni. Kielemezzük majd, hogy miért kaptunk most ennyit, hiszen Cosenzában csak ötig jutottak a szerbek ellenünk. Óriási a kontraszt a két meccs között".

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Varga úgy érzi, a csapat képes rá, hogy kijavítsa a védekezési hibákat, ami azt jelentené, hogy nyolc gólnál semmiképpen ne kap többet a válogatott, legyen bárki is az ellenfél.

A vereség ezzel együtt nem végzetes, hiszen összesen öt csoportmeccset játszik a Kemény-csapat, és elég a hatos csoport negyedik helyén végezni, már az is nyolc közé jutást ér. "A mai mezőny annyira erős, hogy szinte mindegy, hányadik helyen jutunk tovább a csoportból, és annak sincs nagy jelentősége, hogy mondjuk egy spanyol, olasz, görög hármasból melyik csapatot kapjuk" - mutatott rá a dolgok jó oldalára Varga. "Egy, de akár két csoportban elszenvedett vereség sem zárja ki az olimpiai győzelem lehetőségét" - tette hozzá.

Ennek nem lenne túl jó két vereséggel kezdeni, márpedig két nap múlva az a montenegrói válogatott lesz az ellenfél, amelytől kétszer is kikaptunk a felkészülési időszakban lesz az ellenfél. Kemény Dénes mégsem érzi úgy, hogy duplán fontos lenne a következő találkozó. "Az a meccs tényleg nagyon fontos, de akkor is az lett volna, ha ma győzünk" - mondta a kapitány, aki a meccs előtt úgy érezte, hogy nagyon jó állapotban van a csapata.

A sok kapott gól alapján úgy tűnhet, hogy Szécsi Zoltán alig fogott meg pár lövést, pedig épp az ellenkezője igaz: az egri kapus parádézott, ő volt a magyar csapat legjobbja. Ő azonban nem volt maradéktalanul elégedett magával: "A második félidőben kapott kilenc gólból egyet-kettőt-hármat még védhettem volna, de nem éreztem azt, hogy könnyű dolgom lenne."

Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A védekezés alázata kicsit hiányzott - folytatta a kapus -, mert az elején nem lőttünk gólokat, és ezért azt gondoltuk, hogy most elkezdünk támadni. Elég sokszor beleestünk már abba a csapdába, hogy az addig jól működő védekezésünket feladjuk a támadás javára, és annak általában ez a vége." Szécsi úgy látta: amikor a magyar csapat területet adott a szerbeknek, akkor az ellenfél nagyon ügyesen játszott, amikor viszont nem jutottak helyhez, akkor "a sarokba dobták a labdát".

"Menni kell előre, nem kell foglalkozni a visszhangokkal. Nagyon hasonló lesz Montenegró ellen játszani, nekünk pedig sok mindent másképp kell majd csinálnunk. Tudjuk, hogy mit kell változtatni, főleg hátul, de ezt meg is kell lépni" - tette hozzá.

Kérdésünkre, hogy a sima vereség ellenére továbbra is egyértelmű aranyesélyes-e a csapat, Szécsi azt mondta: "A 14-10 nem feltétlenül ezt mutatja, ettől függetlenül nagyon hosszú még ez az olimpia, még nagyon sokat fejlődhetünk."

Szerinte a magyarok vasárnap akkor sem tudtak volna győzni, ha ez nem egy csoportmérkőzésen, hanem egy kieséses találkozón játszanak a szerbekkel, mert így is nagyon meg akarták nyerni ezt a meccset.