Bevállalja a gyilkos tempót Hosszú Katinka

Hosszú Katinka
Vágólapra másolva!
Úgy döntött, nem lép vissza egyik számtól sem, így egy órán belül kell teljesítenie a 200 méteres pillangó elődöntőjében és a 200 méter vegyes döntőjében Hosszú Katinkának. Ez azt is jelenti, hogy Verrasztó Evelyn nem lehet ott a vegyes döntőjében.
Vágólapra másolva!

Egyik számtól sem lép vissza Hosszú Katinka. Az [origo] helyszíni tudósítójának elmondta, úgy döntött, a 200 méteres pillangó elődöntőjében és a kevesebb mint egy órával később kezdődő 200 méteres vegyesúszás döntőjében is rajthoz áll.

Hosszú azt mondta, dilemmázott azon, hogy melyik versenyszámban induljon, amiatt is, mert Verrasztó Evelyn úszhatott volna helyette a 200 méter vegyes döntőjében, ha visszalép. Végül úgy volt vele, hogy ez már a harmadik olimpiája, és nem tudja, hogy ezután lesz-e még esélye döntőben úszni olimpián. "Ez egy olyan lehetőség, amit meg kell ragadni" - tette hozzá.

Hosszú szerint emiatt nem lesz harag köztük Verrasztóval. "Elég gyilkos lesz. Ha nem is kell 100 százalékot adni, de 98 százaléknál kevesebbet nem adhatok bele" - válaszolt Hosszú arra a kérdésre, hogy mennyire tud spórolni az erejével a vegyesúszás döntője előtt. Azt mondta, nem gondolkozik helyezésben vegyesben, már annak is örülni fog, ha megelőz valakit.