Társoldalunk:

Hogyan lett Michael Phelps a világ legnagyobb sportolója?

2012.08.03. 21:49

Tizenegy éves volt Michael Phelps, amikor az edzője vázolta, milyen ütemben lesz belőle a sydneyi, az athéni és a londoni olimpia sztárja. A gyerek anyja őrültnek tartotta a trénert, aztán eltelt tizenhat év, és Phelps minden idők legsikeresebb olimpikonjaként búcsúzik a közönségtől. Pedig négy éve már semmi sem motiválta, aztán jött egy nagy ellenfél, aki miatt még egyszer összekapta magát. London nem kezdődött túl jól, aztán mégis jöttek az aranyak, közülük kettőt egyéni számban szerzett.

A londoni olimpiai uszoda felé utazott szerdán Michael Phelps, amikor megcsörrent a telefonja, majd valaki azt kérte tőle: várjon egy pillanatig, kapcsolják az Egyesült Államok elnökét. Barack Obama előző nap, amikor Phelps megszerezte 18. és 19. olimpiai érmét, egy Twitter-bejegyzésben már gratulált neki, egy sporttörténelmi alaknak azonban több jár néhány sornál.

Márpedig Michael Phelps kedd estére minden idők legsikeresebb olimpiai sportolója lett, amikor előbb beállította a szovjet Larisza Latinyina 18 érmes eddigi csúcsát, majd a tizenkilencedikkel megelőzte őt. A történelemcsinálás itt nem ért véget, csütörtök este 200 vegyesen begyűjtötte második londoni aranyát, ezzel ő lett az első férfi úszó, aki egy számot három egymás utáni olimpián megnyert. Péntek este ráadásképpen 100 pillangón is megvédte címét, ami valószínűleg az utolsó egyéni versenye volt. 

Forrás: AFP
A londoni 200 vegyes döntője után - további képekért kattintson a fotóra!

Már csütörtök este megerősítette, amit tudni lehetett: 27 évesen befejezi az aktív sportolást. Ezzel aztán a kicsit visszafogottabb kezdés ellenére megint csak ő lett az uszoda legnagyobb sztárja, a legendák búcsúja mindig különleges pillanat.

Pekingből a mélybe

Pedig voltak, akik kételkedtek abban, hogy ismét róla szól majd a történet. Főként 2009-ben, amikor úgy tűnt, Phelps egyszerűen kifulladt, és ezt ő maga is elismerte. Mint a Time magazinnak mesélte korábban, Peking után egyszerűen úgy érezte, nem akarja tovább csinálni azt, amit már hosszú évek óta csinál. "Mélyen belül tudtam, hogy szeretném, de nem akartam energiát fektetni bele. Voltak időszakok, amikor semmi késztetésem nem volt, hogy lemenjek az edzésre."

Ebben tulajdonképpen nincs is semmi meglepő, hiszen akkor túl volt három-három olimpián és rekordon is. Először a 2000-es sydneyi játékokon vett részt, 15 évesen ötödik lett 200 méter pillangón.


Négy évvel később, Ahénban már majdnem minden összejött: öt egyéni és három váltószámban indult, hat arany- és két bronzérmet szerzett. Csak egyvalakit nem tudott megelőzni, a legendás Mark Spitzet, aki az 1972-es müncheni olimpián hét aranyat nyert. Újabb négy év múlva azonban már ez is összejött, Phepls nyolc számban indult és nyolcban győzött (háromban Cseh Lászlót megelőzve), ráadásul hétben világcsúccsal. Ezzel 14 olimpiai győzelmet, illetve 16 érmet szedett össze. Innen kellett újabb motivációt találni.

Forrás: [origo]
Pekingben, miután nyolc aranyat nyert - további képekért kattintson a fotóra!

Edzője, Bob Bowman azonban úgy érezte, nem engedheti leállni a világ legnagyobb úszóját, akkor ugyanis nem jött volna be egy régi-régi jóslata. Phepls még csak 11 éves volt 1996-ban, amikor Bowman a North Baltimore Aquatic Club segédezőjeként leült beszélgetni tanítványa szüleivel, és vázolta edzéstervét a következő 15 évre. Ebben Phelps a 2004-es, a 2008-as, végül a 2012-es amerikai olimpiai csapat tagjaként szerepelt. "Azt gondoltam, ez a férfi őrült. Itt van az én 11 éves kicsim, ő pedig 2012-ről beszél?" - emlékezett vissza minderre még 2004-ben az anya, Debbie Phelps.

Aki úszónak született

Phelps lényegében a medencék partján nőtt fel, két nővére versenyszerűen úszott, így állandóan edzésekre cipelték. Hétéves volt, amikor megtanult úszni, de hetekig sehogy sem tudták rávenni másra, csak a hátúszásra. "Féltem betenni a víz alá a fejem" -  emlékezett  a nem túl biztató kezdetre. Aztán négy év múlva korosztályában amerikai csúcsot állított be 100 méter pillangón - akkor jött Bowman a jóslatával.

Felismerte, hogy a fiú mintha kifejezetten úszónak született volna. Inas, ostorszerű teste volt már akkor is, írta róla a Time. Az alkatával  később sem volt gond, miközben 193 centiméter magas, ha széttárja karjait, ennél nyolc centivel nagyobb távolságot fog be, holott általában ez a két méret egyforma szokott lenni.

Forrás: AFP
Az athéni olimpián pillangó közben - további képekért kattintson a fotóra!

Bowman ráadásul azt tapasztalta, hogy a gyerek roppant gyorsan tanul, és alkalmas arra, hogy ne csak egy úszásnemben induljon. Phelps nem nagyon ellenkezett, talán csak egyvalamiben kellett megküzdenie vele edzőjének. A fiúnak ugyanis nem volt jó a rajtja, és időt veszített a fordulóknál is. Bowman próbálta megmagyarázni neki, hogy abban a sportban, ahol századmásodpercek döntenek, az ilyesmi nem megengedett, Phelps azonban csak nehezen lépett előre ebben. "Úgy gondolta, fölösleges ezzel foglalkozni, hiszen legfeljebb kicsit jobban odateszi magát úszás közben, utána meg közli: ez a legjobb idő. Mit lehet erre mondani?" - mesélte az edző.

Athén 2004, a 400 vegyes döntője

Bowman mellett Phelps anyja is nagy hatással volt fia karrierjére. A család részben éppen a gyerekek úszása miatt esett szét, Baltimore-tól csaknem száz kilométerre építettek maguknak házat, oda tervezték az életüket, ám így naponta be kellett autózni az uszodába. Az anya túl nagynak találta a távolságot, költözni akart, az apa viszont nem így gondolta, a viták mindennaposak lettek.

A válás után a gyerekek Debbie-vel maradtak, amikor pedig a két lány máshova ment tanulni, anya és fia egyedül maradt. Viszonyukat jól jellemzi, hogy bár Phelps korábban bejelentette, többé nem indul 400 vegyesen, idén mégis bejelentkezett a válogatóra ebben a számban is. Amikor megkérdezték, miért döntött így, egyik érve az volt: az anyám nagyon szereti ezt a számot.  Az sem véletlen, hogy a már említett szerdai telefonbeszélgetésben Barack Obama külön figyelmeztette Phelpst: ne felejtse el átadni az üdvözletét az édesanyjának, aki nyilvánvalóan a helyszínen szurkolt fiának.

Egy gyanús pipa

Az anya mindig is igyekezett megóvni a fiát a rá leselkedő veszélyektől, többek között mások irigységből fakadó tetteitől. "Amikor iskolásként elment szórakozni, mindig szóltam neki, ha egyszer már letette a poharát, többet ne igyon belőle. Féltettem a könnyűdrogtól kezdve a tiltott szerekig mindentől. Úgy tűnhet, házsártos anya voltam, de egyszerűen igyekeztem tíz lépéssel előtte járni" - mondta Debbie Phelps.

A 100 pillangó pekingi döntője

Aggodalma talán nem is volt teljesen alaptalan. 2009 elején ugyanis a News of The World, az azóta lehallgatási botrányai miatt megszűnt brit bulvárlap olyan fényképeket közölt, amelyeken Michael Phelps látszik, kezében marihuána szívására alkalmas vízipipával. A lap nem állította, hogy Peking sokszoros bajnoka kábítószerezett volna, csak annyit, hogy ilyen helyzetben látták három hónappal az olimpia után. A sportoló azonban maga tette vallomással felérő nyilatkozatot: "23 éves vagyok, és a medencében elért sikerek dacára gyerekesen és nem megfelelő módon viselkedtem. Semmiképpen sem úgy, ahogy azt az emberek elvárhatnák tőlem. Sajnálom. Ígérem szurkolóimnak és a közönségnek, hogy sosem fordul elő többet."

Nem ez volt az első kilengése, Athén után 19 évesen ittas vezetésen kapták. Akkor is elismerte bűnösségét, akkor is elnézést kért. A rendőrségről elsőként az ügynökét hívta, nem anyját vagy az edzőjét, mert attól tartott, ordítozni fognak vele.

Forrás: AFP
A pekingi aranyak - további képekért kattintson a fotóra!

Lochte győzött és segített

Bowmannek Peking után volt a legnehezebb dolga Phelpsszel, akire abban az időben még az edző klasszikus módszerei, az ellenfelek eredményeinek felemlegetése, illetve a cikizés sem hatott.

A nagy ébredést aztán mégis valami hasonló hozta el. Phelps azt állítja, akkor kapott észbe, amikor a 2011-es világbajnokságon Ryan Lochte kétszer is legyőzte őt, sőt megdöntötte világcsúcsát is 200 vegyesen. "Elkeserítő pillanat volt. Olyan helyzetbe juttattam magam, hogy nem tudtam megúszni az időt, amit szerettem volna, ő meg egyszerűen átgázolt rajtam" - emlékezett vissza Lochte előretörésére.

Mindez már eléggé motiváló volt ahhoz, hogy kitűzzék a londoni célt, Lavityina rekordjának megdöntését.

Ez máris összejött: ezüst kétszáz pillangón és a 4x100-as gyorsváltóval, és két arany, előbb a 4x200-as gyorsváltóval, majd csütörtök este egyéni számban is, 200 vegyesen. Utóbbiról azt mondta, szerencséje volt, hogy Lochtenak fél órával a döntő előtt úsznia kellett 200 háton. "Ryan gyorsabban tud úszni, mint amit én nyújtottam ebben a döntőben" - ismerte el sportszerűen.

Forrás: AFP
A 200 vegyes pekingi döntője után nagy riválisával, Ryan Lochte-val - további képekért kattintson a fotóra!

Mindenesetre ezzel párharcuk ezen az olimpián döntetlenre, 1-1-re végződött. Lochte vitte a 400 vegyest, Phelps a 200-at. Az eredménnyel az elmúlt évek eredményei, illetve mostani formájuk alapján Phelps lehet elégedettebb, Lochte - bár eddig két aranyat, két ezüstöt és egy bronzérmet is nyert -elmaradt attól, amire sokan számítottak. 

A két versenyző együtt, beszélgetve úszott ki a medencéből csütörtök este. Kérdezték Phelpst, mi hangzott el, de csak annyit mondott: viccelődtünk. Később kiderült, hogy a verseny előtt azért emlékeztette Lochtet: ez az utolsó versenyük egymás ellen.

Az úszás eddigi legnagyobb amerikai-amerikai párharcának tehát már vége van, minden idők egyik legnagyobb sportolóját pedig még egyszer, szombaton a 4x100 vegyesváltóban megcsodálhatuk, aztán lelép a színről. 

Phelps olimpiai érmei

2004, Athén
aranyérem: 100 és 200 pillangó, 200 és 400 vegyesúszás, 4x200 gyorsváltó, 4x100 vegyesváltó
bronzérem: 200 gyors, 4x100 gyorsváltó

2008., Peking
aranyérem: 100 és 200 pillangó, 200 gyors, 200 és 400 vegyesúszás, 4x100 gyors-, illetve vegyesváltó, 4x200 gyorsváltó

2012., London:
aranyérem: 200 vegyesúszás, 4x200 gyorsváltó, 100 pillangó
ezüstérem: 4x100 gyorsváltó, 200 pillangó