Vannak még beragadt magyar jegyek a pub hátsó helyiségében

jegyet kereső szurkoló az olimpiai stadionnal a háttérben, london 2012, jegybotrány
Vágólapra másolva!
A Mail on Sunday riportja szerint London különböző pontjain még lehet kapni olimpiai belépőket több részt vevő nemzet, köztük Magyarország hivatalos jegyértékesítő ügynökségeinek kitelepült irodáiban.
Vágólapra másolva!

A Mail on Sunday című konzervatív vasárnapi brit lap közölte, hogy helyszíni vizsgálata alapján Magyarország, Csehország, Hollandia és Franciaország olimpiai utaztatóinak hevenyészett londoni jegyirodáiban százszámra árulnak belépőket olyan keresett versenyszámokra is, mint a százméteres férfi síkfutás döntője, vagy a kerékpárversenyek döntői.

A lap azon háborog, hogy ezeket a jegyeket nem hirdetik meg, és a brit szurkolók nem tudnak arról, hogy e belépőkhöz ilyen módon hozzá lehetne férni. A Mail on Sunday megemlíti, hogy bár több mint 8 millió belépőt forgalmaztak a londoni olimpiai játékokra, és a jegyek iránt "masszív" kereslet volt Nagy-Britanniában, sokak azonban nem jutottak hozzá az igényelt belépőkhöz.

"Az a tény, hogy maradtak még szabad helyek, a jegyelosztási rendszer újabb bírálatára ad alkalmat, különös tekintettel arra, hogy egyes versenyhelyszíneken üres ülőhelyek tömegét lehet látni" - tette hozzá a lap.

Forrás: Europress/Getty Images/Jeff J Mitchell

Az erőteljesen EU-szkeptikus alapállásáról közismert Mail ugyanakkor megemlíti azt is, hogy az EU-tagállamok olimpiai bizottságai az unión belül bárhol, így Nagy-Britanniában is árulhatják a nekik kiutalt jegykontingenseket, viszont a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásai szerint e kontingenseket nem hirdethetik meg értékesítésre a brit piacon.

A lap munkatársai felkerestek több kitelepült jegyértékesítő irodát. Jártak az Archway Tavern nevű észak-londoni pubban, ahol vasárnapi riportjuk szerint a Magyarországnak kiutalt jegyek közül eddig hatszázat adtak el a pub egyik hátsó helyiségében

A Mail on Sunday egyik riportere a vasárnapi cikk szerint múlt csütörtökön itt 50 és 259 font (18 ezer és 93 ezer forint) közötti árakon jutott belépőkhöz például Jessica Ennis, az időközben olimpiai bajnoki címet nyert brit hétpróbázó, illetve Usain Boltnak, a 100 és 200 méteres síkfutás világcsúcstartójának egyes versenyszámaira.

Forrás: AFP/Odd Andersen

A lap megszólaltatja Kamuti Balázst, a Pegazus Sport Tours, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hivatalos utazási irodája, a londoni játékok magyarországi jegyértékesítője ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: az iroda az általa naponta értékesített száz belépővel elsősorban a magyar közösségre összpontosít. Kamuti Balázs hangsúlyozta, hogy azokat a belépőket, amelyek az adott versenyszám előtt 48 órával nem kelnek el, az iroda visszajuttatja a londoni szervezőbizottságnak (LOCOG), amely így értékesítheti e jegyeket saját portálján.

A Mail on Sunday egy másik riportere a lap vasárnapi beszámolója szerint négy órát állt sorban a kitelepült francia jegyiroda előtt, és 358 fontért (130 ezer forintért) vásárolt egyet az egyébként hivatalosan 328 fontért árult belépőkből arra a kerékpáros versenyszámra, amelyben a britek világsztárja, Victoria Pendleton aranyérmes lett.

A hollandok londoni központjában a Holland Olimpiai Bizottság hivatalos jegyértékesítő ügynökségének szóvivője elmondta a Mail munkatársának, hogy bár a cég aktívan nem hirdeti eladásra a birtokában lévő belépőket Nagy-Britanniában, mindazonáltal szívesen látja a brit jegyigénylőket is.