Bolt: A Szörny legyőzött engem

usain bolt, chambers, 100 méter síkfutás
Vágólapra másolva!
Miután megvédte olimpiai bajnoki címét, a döntő napján evett ebédje miatt szabadkozott Usain Bolt, akinek egy vereség nyitotta fel a szemét London előtt. A világ leggyorsabb emberét bosszantják a szabályokhoz mereven ragaszkodó szervezők, de a 100 méteres síkfutás döntőjében semmi sem zavarta, gyenge rajtjáról nem beszélt, egyedül a döntő előtti marhaságait érezte gyengének.
Vágólapra másolva!

Még mindig Bolt a világ leggyorsabb embere

Bolt a döntő utáni sajtótájékoztatón sem hazudtolta meg magát, folyamatosan poénkodott, vicces fejeket vágott, és mielőtt az első kérdésre válaszolt volna, ellenőrizte a mikrofont, hogy be van-e kapcsolva. A jamaicai sprinter úgy fogalmazott, a mostani győzelmével megtette az első lépést a legendává válás felé, és nagyon várja a kedvenc számát, a 200 métert, amelyben szintén címvédőként áll rajthoz.

Bár a rajtnál szokás szerint óvatosabb volt - ha kritikusak akarunk lenni, azt is mondhatjuk, hogy pocsékul reagált a startpisztoly eldördülésére -, féltávnál már együtt sprintelt a többiekkel, és ezúttal nem engedett ki olyan látványosan, mint Pekingben az utolsó métereken. "Már az elődöntőben éreztem, hogy jól pörögnek a lábaim, úgyhogy a döntő előtt már magabiztos voltam, és ezen csak dobott, amikor meghallottam a 80 ezer néző tombolását a bemutatásomnál. A cél előtt éreztem, hogy nyerni fogok, jó lett volna világcsúcsot futni, de túl későn láttam meg az órán az időmet, és már nem tudtam javítani. Azért a 9,63 másodperc így is a második legjobb idő a világon, úgyhogy nem lehetek elégedetlen".

Boltról az olimpia előtt azt lehetett olvasni, hogy sérüléssel bajlódik, a jamaicai válogatón pedig Yohan Blake legyőzte, most azt mondta, az a vereség nyitotta fel a szemét, az kellett ahhoz, hogy még elszántabb legyen. "Sokan nem hittek benne, hogy nyerni tudok, most nekik is megmutattam, hogy még mindig én vagyok a legjobb".

Bár a pályán nyert, egy különversenyt elvesztett Bolt, úgy ítélte ugyanis meg, hogy a futás előtt előadott magánszámban az általa Szörnynek becézett Blake jobb volt. Az immáron négyszeres olimpiai bajnok jamaicai sprinter azt mondta, nem tervez kölönösebb ünneplést, mivel a kétszáz még vár rá, és hálás volt Hans-Müller Wolhlfahrt orvosnak, aki 18-19 éves kora óta foglalkozik vele, és most is nyugtatta, hogy nem lesz semmi gond.

Bolt egyedül a szigorú szabályok miatt reklamált egy sort, mert szerinte az önkéntesek és a szervezők nagyon rugalmatlanok, és gyakran idegesítően ragaszkodnak a rájuk bízott feldat betartásához. A harmadik helyezett Justin Gatlin által az atlétika Phelpsének nevezett Bolt bevallotta, hogy a döntő napján beküldött egy csirkés wrapet az olimpiát támogató gyorsétteremben, majd azzal próbált mentegetőzni, hogy a saláta miatt ette.