Lőrincz Tamás ezüstéremig birkózta magát

lőrincz tamás, birkózás
Vágólapra másolva!
Az egész nap parádésan birkózó Lőrincz Tamást csak egy lépés választotta el attól, hogy olimpiai bajnok legyen, de nem talált fogást a dél-koreai Kim Hjun-vun, és elveszítette a döntőt.
Vágólapra másolva!

A birkózószövetség honlapja szerint az a Manuhar Szkadaja volt az egész 66 kilogrammos mezőny legkeményebb ellenfele, akit Lőrincz nagyon magabiztosan győzött le az elődöntőben. A fogadóirodák is a grúz aranyérmére fizették volna a legkevesebb pénzt, így a döntőben joggal bízhattunk Lőrincz győzelmében, aki egész nap parádés akciókkal hozta a meccseit. Dél-koreai ellenfelének eddig egy világbajnoki bronzérem és egy Ázsia-bajnoki volt a legjobb eredménye, Lőrincznek még nincs világbajnoki érme, viszont 2006-ban Európa-bajnok volt.

Az első másfél percben hiába keresték a fogást a birkózók, így aztán a szabályok értelmében kékmezesként Kimnek kellett elsőként letérdelnie, Lőrincznek fél perce volt, hogy pontot szerezzen. A tét rányomta bélyegét az első parterhelyzetre, ugyanis a bíró előbb figyelmeztette, majd meg akarta inteni Lőrinczet, de a zsűri ezt annulálta. A 30 másodperc így sem volt elég a magyar birkózónak, a koreai elszántan kúszott a szőnyeg széle felé, és bár Lőrincznek az utolsó másodpercekben sikerült felemelnie, a dobás előtt Kim kicsúszott a kezei közül, így jó védekezéséért ő nyerte az első menetet.

A második menetben sem láthattunk akciót a 1:30-ig, így ezúttal a koreai került fölülre. Kim élt a lehetőséggel, kiemelte, majd kidobta az érvényes területről Lőrinczet, amiért két pontot kapott. Ráadásul Lőrincznek térden kellett maradnia a folytatásban, így esélye sem volt az egyenlítésre, és elveszítette a döntőt.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A galériáért kattintson a képre!

"Egyben voltam, egész nap jól ment a birkózás" - mondta csalódottan a Magyar Televíziónak közvetlenül a döntő után Lőrincz. "Ráadásul meglepetésből az egész családom kiutazott Londonba, csak a döntő előtt tudtam meg, hogy itt vannak a csarnokban. Örülök az ezüstéremnek, és persze biztos indulok majd még olimpián, de most óriási csalódás ez a vereség, hiszen itt voltam annak a kapujában, hogy olimpiai bajnok legyek. Egyszer majd biztos sikerül feldolgoznom."

Út az olimpiai ezüstig

Lőrincz Tamás 1986 decemberében született Cegléden, ahol nyolcévesen kezdett el birkózni, azóta is
nevelőegyesülete színeiben versenyez. 2002-ben lett először válogatott, a kadet Európa-bajnokságon ekkor a hetedik helyen végzett, majd egy év múlva a negyedik lett.

Pályafutása első felnőtt világeseményén, húszévesen parádés birkózást bemutatva aranyérmet nyert a 2006-os Európa-bajnokságon. Ebben az évben felnőtt magyar bajnok, valamint junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes is lett, ezzel egy csapásra berobbant az élvonalba.

Magasra tette tehát a lécet 2006-ban, ezt kellett volna átugrania 2007-ben, de jött egy kéztörés, amely miatt ki kellett hagynia az Eb-t, ugyanakkor a világbajnokságon az ötödik helyen zárt, ezzel olimpiai kvótát szerzett.

Az olimpia évében, 2008-ban meghívták a Golden Grand Prix-sorozat döntőjére, ahol a 2004-es athéni olimpia győztesét, az azeri Farid Manszurovot megverve nyert. Jó formában volt tehát Peking előtt, az olimpián azonban nem jött ki a lépés, győzelemmel kezdett, de utána két vereség következett, így a nyolcadik helyen végzett.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A galériáért kattintson a képre!

A birkózók között Szöcsinek nevezett Lőrinczet 2009-ben sem kerülte el a sérülés, egy bicepszszakadás miatt ismét kihagyta az Eb-t, a vébén pedig újra ötödik lett. 2010-ben már indulhatott az Eb-n, bronzérmet nyert, a vébén pedig - a változatosság kedvéért - kibérelte az ötödik helyet.

2011-ben az Eb-n ezüstérmet szerzett, illetve megnyert néhány nemzetközi versenyt, az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon azonban nem sikerült kvótát szerezni, hiszen ahhoz az első ötben kellett volna végeznie, de ezúttal csak hetedik lett.

Az idén azonban élete formájában versenyzett, a szezonnyitó Magyar Nagydíjat megnyerte, majd a kínai olimpiai kvalifikációs versenyen egy azeri, egy üzbég, egy ukrán, egy örmény és egy svájci birkózó is hiába próbálta megállítani, esélyük sem volt, így Lőrincz kijutott a londoni játékokra.

"Kreatív a lenti birkózása, a védekezése sokat fejlődött, ő a legjobb a négy magyar olimpikonból. Korábban meg tudták törni, ha nem úgy sikerült az első perc, most nem látom ennek esélyét. Nagyon elszánt" - nyilatkozta róla Struhács György szövetségi kapitány közvetlenül a londoni olimpia előtt.