Merész: Ellopták tőlünk a bronzérmet

Vágólapra másolva!
Merész András, a nőivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya abban bízik, hogy együtt marad a mostani csapat, amely hosszabbítás után 13-11-re kikapott Ausztráliától a londoni olimpia bronzmeccsén. Merész finoman szólva sem volt elégedett a bíráskodással, és azt is elárulta, a meccs egyik bírója tudott magyarul.
Vágólapra másolva!

Merész szerint a meccs eleje ugyanolyan dadogós volt, mint a többi olimpiai találkozó, kívülről ijedt nyuszinak tűnhettek a lányok, de azt mondta nekik, ne zuhanjanak össze, mert csak egy gól volt a hátrány nyolc perc után. Ahogy korábban is előfordult, a kapitány most is kapust cserélt, de nem azért, ert elégedetlen lett volna Bolonyai Flórával, hanem azért, mert a csapat védekezést váltott, amelyben Gangl Edina jobban érvényesül.

"Amikor a védekezés összeállt, utána már a támadójáták is működött, igaz, az emberelőnyökkel gondban voltunk, már amikor kaptunk, és nem kontrát ítéltek ellenünnk. Valahonnan a medence aljáról jöttünk vissza, és ha Antal Dóra hosszabbítást érő, szemfüles góljára gondolok, akkor ezt akár szó szerint is lehet érteni. Ebben a gólban benne volt minden, amitől a magyar vízilabda más, mint a többi: hogy eszébe jutott, hogy megcsinálta, és még gól is lett belőle, ez az, amit a külföldiek nem tanulnak meg."

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Antal gólja után lélektani előnybe került a csapat, Merész arra biztatta tanítványait, hogy játsszanak bátran, el is mondta nekik, hogy melyik figurát vegyék elő fórban, de nem sikerült újabb gólt szerezni. "Sajnos túlzottan szó szerint vették a lányok, hogy van még hátra hat perc, ne kapkodjanak, mert két emberelőnyt is szétpasszoltak. Ez még nem lett volna baj, ha nem ítélnek ellenünk - jogosan - egy kontrát, amiből lefordultak, és megszerezték azt a gólt, ami döntött. Előtte ugyanis nagyon sokáig nem tudtak nekünk gólt dobni hat a hatban. Amit a végén műveltek a bírók, oda szoktak sok pontot tenni. A meccs után azt mondtam a lányoknak, hogy ellopták tőlük a bronzérmet. Mint kiderült, a román bíró tudott magyarul, ezúton csókoltatom" - fakadt ki a kapitány.

Merész abban bízik, hogy sikerül együtt tartani a csapatot, hiszen jövőre vébét rendeznek Barcelonában, 2014-ben pedig Budapesten lesz Eb, de hozzátette, a magyar nőivízilabda még nevében sem profi, a játékosok borzasztó keveset keresnek, ha egyáltalán kapnak pénzt. "Vannak, akik diplomával a zsebükben nem mentek el dolgozni, hogy be tudják vállalni a napi két edzést. Nem tudom, hogy jövőre ugyanezt meg tudják-e csinálni, hogy akarják-e, abban biztos vagyok".