Demszky a Budapesti olimpia mellett

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A főpolgármester azt javasolja, hogy a főváros támogassa a 2012-es olimpia budapesti rendezésének gondolatát. A Fővárosi Közgyűlés augusztusi ülése elé kerülő javaslat szerint már a pályázat benyújtása előtt meg kell kezdeni a szükséges beruházásokat, amihez már idén meg kell születniük a szerződéses garanciákat megteremtő kormányzati döntéseknek. Az olimpiarendezés lényeges feltételéhez, a fővárosi tömegközlekedés működőképességéhez pedig legkésőbb 2004-ig be kell vezetni e terület normatív állami finanszírozását.

Korábban:
Schmitt Pál sikerén múlhat a budapesti olimpia sorsa - július 14.
Veszélyes állapotban a Népstadion - július 6.