Társoldalunk:

Speciális egységek vigyázzák az athéni olimpiát

Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke Európai körútján a 2004-es nyári olimpiai játékok színhelyére, Athénba utazott , ahol találkozott a görög miniszterelnökkel és belügyminiszterrel. Megbeszélésükön az előkészületek folyamatosságának fenntartása és a biztonsági kérdések voltak a főbbnapirendi pontok.

Speciális biztonsági egységek felügyelik majd a 2004-es athéni olimpiát, jelentette be Michael Chrysochoidis belügyminiszter. "Februárban ezer rendőr segítségével kezdjük meg a speciális felkészülést, amelynek forgatókönyve szerint egy gépeltérítést kell megakadályoznunk Athén új, az olimpiára elkészülőrepülőterén, a Venizeloson. Erre a célra az Olympic Airways még egy gépet is a rendelkezésünkre bocsát."

Chrysochoidis hozzátette, amióta tavaly meggyilkolták a brit védelmi attasét, a görög szervek együttműködnek a brit Scotland Yarddal, és Londonban vagy Athénban hetente egyeztetnek. Ebbe a tárgyalássorozatba "kóstolhatott" bele Jacques Rogge, aki a héten a görög fővárosba látogatott. Az elnököt a belügyminiszter biztosította arról, hogy az attasé haláláért felelős November 17 nevű terrorszervezet nem veszélyezeteti a játékok biztonságát, bár a bűnösöket még nem fogták el.

Rogge találkozott a görög miniszterelnökkel, Costas Simitisszel is, és hangsúlyozta, a kormány nem késlekedhet egy percet sem a 2004-es olimpiával, és megerősítette, hogy a NOB nem ad több halasztást. "Az építkezéseket látva azt mondom, példátlanok a görög történelemben, de az óra folyamatosan ketyeg. Persze, bizakodóak vagyunk, de szükségesnek tartottuk, hogy a saját szemünkkel is meggyőződjünk az építkezéseken folyó munkáról. Soha nem volt még ilyen fontos, hogy határidőre minden készen álljon" - mondta a NOB elnöke.

Rogge elmondta, a görögök által a biztonsági intézkedésekre fordított 600 millió dollár elegendő lehet, ebből kell alaposan megszervezni a védelmet, a katonság és biztonsági kamerák használatával. Arra kérdésre, hogy szerinte a nézők biztonságban lesznek-e igennel, arra, hogy a terrortámadás miatt csökken-e a játékok látogatottsága nemmel felelt. A görög kormány az eredeti tervek szerint 4 milliárdos alaptőkével számol, ebből Athén  1,7 milliárdos ún. operációs költségvetéssel gazdálkodhat.

Pincési László

Korábban: