Társoldalunk:

Bon Jovi a téli olimpián?

Ugyan a szervezők nagy titkolózása miatt még semmi sem szivárgott ki a jövő évi téli olimpia megnyitójával kapcsolatban, a záróünnepség néhány sztárjának a neve már kiszivárgott. A fellépők leghíresebbike talán az amerikai rockzenész, Jon Bon Jovi lesz.

A február 24-i záróünnepségen Bon Jovi mellett olyan sztárok lépnek fel, mint a könnyűzene világában komoly értéket képviselő 'N Sync, Christina Aguilera, Harry Connick Jr, Josh Groban és Charlotte Church. Don Mischer, az Emmy-díjnyertes producer úgy nyilatkozott: a zárás kevésbé lesz ünnepélyes, és formális, inkább a móka és a zene mulattatja majd a szurkolókat.

"Fantasztikus záróünnepélyre készülünk. Ez lesz az első alkalom a terrortámadások óta, hogy a világ együtt ünnepel, ennek megfelelően olyan előadókat találtunk, akik megérdemlik, hogy részesei legyenek az előadásnak. Nem kétséges, a hangulat teljesen más, mint korábban."

Az ünnepségre minden jegy elkelt már, ám a televízió jóvoltából hárommilliárdan nézhetik akár élőben is az eseményt. Ami a megnyitót illeti: a legnagyobb titoktartás övez mindent, így egyelőre csak Mischerre hagyatkozhatunk, aki annyit jegyzett meg: "Kiszámíthatatlan dologra készülünk, olyanra, hogy amikor már mindenki azt hiszi, ez a csúcs, akkor még ráteszünk egy lapáttal!"

Pincési László

Korábban:

Nem lesz terrortámadás Salt Lake Cityben