400 millióért készül az olimpiai pályázat tanulmánya

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A döntés még hétfőn született, de az elemzést és értékelést végző tizenkét fős bíráló bizottság csak kedden hozta nyilvánosságra a határozatát. A közlemény emlékeztet: az Olimpiai Pályázatot Előkészítő Bizottság még 2001 októberében döntött arról, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére közbeszerzési pályázatot hirdet, a felhívás novemberben jelent meg.

A szakmai anyag elkészítéséért a világ négy legnagyobb tanácsadó cége versengett, így a most kihirdetett nyertes mellett az Arthur Andersen, az Ernst&Young és a KPMG adta még be pályázatát. A PriceWaterhouseCoopers Kft.-nek a kidolgozott tanulmányt július 31-ig kell elékészítenie, melynek díja - áfa nélkül - 396 millió forint. A felek a megbízási szerződést február 15-én írják alá.

A PriceWaterhouseCoopers tanácsadó cég ebben a műfajban (is) párját ritkítóan rutinosnak számít: ugyanezt a munkát végezte annak idején a barcelonai (1992), a sydneyi (2000) és az athéni (2004) ötkarikás játékokkal kapcsolatban. Erről Rédey Ottó, a magyarországi kft. kommunikációs igazgatója beszélt. A PWC-ről tudni kell, tette hozzá, hogy most is rendelkezik azokkal a szakemberekkel, akik a korábbi három esetben közreműködői voltak a tanulmányok elkészítésének, s természetesen fel fogja használni személyesen őket is, s tapasztalataikat is. Mint ahogy a hazai viszonyokkal tisztában lévő itteni szakemberek munkáját is. "Magyarországon több mint 800 alkalmazottja van a cégnek, zömében magyarok, az átlagéletkoruk 27-28 év, s mindenki szereti a sportot. Ez a munka a kft. életében jó megbízásnak számít, de nem elsősorban a közel 400 milliós ára, hanem a presztízs miatt."

A megvalósíthatósági tanulmánynak tartalmaznia kell mindazokat a gazdasági, infrastrukturális elemzéseket, amelyek alapján eldönthető: milyen feltételekkel rendezhető meg az olimpia, mekkora gazdasági fellendülés várható tőle, s mi a hozadéka, mi hasznosul majd a realizált tervekből. Rédey emlékeztetett arra, hogy például Japán gazdasága semmivel sem állt jobb színvonalon Magyarországénál az 1964-es tokiói játékokat megelőzően, s az olimpia hatására indult fejlődésnek, de hasonló volt a helyzet Barcelona, s most ugyanilyen Athén vonatkozásában.

"Nagyon fontos számunkra, hogy a bírálóbizottság egyhangú döntéssel hirdetett bennünket győztesnek, s mindent megteszünk majd munkánk sikere érdekében, mert meg akarunk felelni nem csak a velünk szemben támasztott követelményeknek, hanem tekintélyes hagyományainknak is" - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.