Szlovák hokivereség a németektől

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A szlovákok négy nagyágyúja - Satan, Bartecko, Handzus és Pálffy - csütörtököt mondott. Pedig Satan Pénteken Buffalóból különgéppel jött, Salt Lake Citytől másfél órányi autóutra leszállt (akkor zajlott a megnyitó, és le volt zárva Utah fölött a légtér), kocsival a helyszínre hajtott, ott aludt egyet, szombaton játszott - pocsékul -, majd visszakocsizott a reptérre, s elrepült New Yorkba, ahol a Sabres az Islandersszel játszik vasárnap este.

A németeknél egyedül Marco Sturm rendelkezett NHL-rutinnal, még Olaf Kölzig, a Washington kapusa sem védhetett - dolga akadt klubjánál -, de helyettese, Marc Seliger mind a 29 lövést kifogta, míg szlovák kollégája, Pavol Rybar 16-ból csak 14-et. (A harmadik gól a végén már üres kapuba esett.) A Fehéroroszország-Ukrajna meccsen a 38 éves Mikulcsik szerezte az egyetlen gólt. A Svájc-Franciaország mérkőzésen Maurice Rozenthal volt a mezőny legjobbja, két gólt ütött David Aebischer, a bajnok Colorado Avalanche kapusának hálójába, s még egy gólpasszt is adott Bozonnak.

Eredmények
A csoport:
Szlovákia - Németország 0-3
gól:
Rumrich, Benda, Kathan

Ausztria - Lettország 2-4
gól:
Settzinger, Trattnig, illetve Fanduls, Bondarevs, Pantelejevs, Vitolins

B csoport:
Fehéroroszország-Ukrajna 1-0
gól:
Mikulcsik

Svájc - Franciaország 3-3
gól:
Aeschlimann, Rotheli, Streit, ill. Rozenthal 2, Bozon

Ch. Gáll András

Korábban: