Sífutás: Skari legyőzte az orosz triót

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Érdekes versenyt hozott a női sífutók 10 kilométeres, klasszikus stílusú versenyszáma. Amíg az alpesi versenyszámokat a nagy szél miatt ismét ismételten elhalasztották, addig Soldier Hollow-ban verőfényes napfény fogadta a sífutókat. A távon rajthoz állt a 15 km-es bajnok olasz Belmondo, de az igazi esélyesnek az orosz trió, Danyilova, Csepalova és Lazutyina, valamint az utóbbi évek legjobbja, a norvég Bente Skari számított. Skari 1998-ban, Naganóban két érmet is szerzett: öt kilométeren harmadik, a váltóval pedig második lett, míg a tavalyi, lahti világbajnokságon tíz és tizenöt kilométeren is győzött.

Két kilométernél még úgy tűnt, Skarinál mindhárom orosz jobb, az élen álló Danyilova ekkor még tizennégy másodperccel vezetett előtte. Érdekesség, hogy a doppingolás miatt egyszer már eltiltott legenda, Ljubov Jegorova a kilencedik, Stefania Belmondo mindössze a tizennyolcadik volt. Az 5,8 km-es résztávnál még mindig az orosz hármas állt az élen, ráadásul Skari visszaesett az ötödik helyre - feljött elé a feltámadó Belmondo.

A befutó igaz izgalmakat hozott: Belmondo idejénél Danyilova sokkal jobbat futott, majd a célban lélegzet-visszafojtva, már tehetetlenül várta a riválisokat. Csepalova remek hajrával csupán 1,8 másodperccel maradt el honfitársa mögött, Lazutyina 13,5 mp-es hátránya ehhez képest komoly különbségnek számított. Ám vissza volt még Skari, aki az utolsó másfél kilométeren sokat javított, végül 28:05.6-os eredménnyel, két és fél másodperccel Danyilova előtt ért célba.

Az 1972. szeptember 10-én, Oslóban született hölgy igazi klasszikus stílusú menőnek számít, a technikát magától a nyolcszoros olimpiai bajnok Björn Daehlie-től tanulta. A lánykori nevén Bente Martinsenként ismert hölgy aranyérmével utolérte édesapját. Odd Martinsen 1968-ban, Grenoble-ban tagja volt a norvég aranyérmes váltónak, és a 30 km-es klasszikus számban ezüstöt nyert. Bente 2000 augusztusában ment férjhez egy kevésbé ismert sífutóhoz, Skarihoz, akinek legjobb eredménye annak idején egy amerikai egyetemi bajnoki cím volt. A hölgy egyébként tizenkét évesen azért tanult meg síelni, mert legjobb barátja rábeszélte. Előtte kézilabdázott...

Női sífutás, 10 km-es klasszikus stílus:
1. Bente Skari (Norvégia) 28:05,6 perc
2. Olga Danyilova (Oroszország) 28:08,1
3. Julija Csepalova (Oroszország) 28:09,9
4. Larissza Lazutyina (Oroszország) 28:21,6
5. Stefania Belmondo (Olaszország) 28:45,8
6. Beckia Scott (Kanada) 28:49,2

A naganói ezüstérmes Janne Lahtela nyerte a férfi síakrobatika mogul versenyszámát. A 27 éves finn sportoló 1999-ben világbajnok volt, az összetett Világkupában kétszer végzett az élen. A selejtezők után vezető amerikai Travis Mayer lett a második, a címvédő Johnny Moseley lemaradt a dobogóról és negyedikként zárt. A vb-aranyérmes finn Mikko Ronkainen a kvalifikációt követően a harmadik helyen várta a folytatást, végül be kellett érnie a nyolcadikkal.

Férfi síakrobatika, mogul:
1. Janne Lahtela (Finnország) 27,97 pont
2. Travis Mayer (Egyesült Államok) 27,59
3. Richard Gay (Franciaország) 26,91
4. Jonny Moseley (Egyesült Államok) 26,78
5. Tapio Luusua (Finnország) 26,67
6. Scott Bellavance (Kanada) 26,55

Pincési László