Szellemcsapat a riói olimpiára

Vágólapra másolva!
A felfüggesztett Orosz Atlétikai Szövetség kijelölte 68 fős csapatát a riói olimpiára, arra az esetre, ha a nemzetközi Sportdöntőbíróság, a CAS felülbírálja a nemzetközi sportági szövetség felfüggesztésről és ezzel együtt az orosz atléták olimpiai kizárásról döntő határozatát.
Vágólapra másolva!

A CAS hétfőn jelentette be, hogy az Orosz Olimpiai Bizottság által benyújtott - és mind a 68 most kijelölt sportoló által felperesként aláírt - fellebbezést július 19-én tárgyalja, s két nappal később hozza meg döntését az ügyben.

Az oroszok már májusban jelezték, hogy ki fognak hirdetni egy olimpiai csapatot. Két hónapja ugyanakkor még azt ígérték, hogy abban egyetlen olyan atléta sem kap majd helyet, akinek korábban volt doppingesete, a mostani listán azonban szerepel a fedettpályás világbajnok Jekatyerina Konyeva hármasugró, aki 2007 és 2009 között tiltott szer használata miatt volt eltiltva.

Konyeva mellett a többi versenyzőnek nem volt ügye, így az elmúlt évek doppingbotrányába keveredett valamennyi gyalogló hiányzik, s érdekesség, hogy nem jelöltek indulót női 800 méteren, mely hagyományosan az orosz atlétika egyik legerősebb száma. A londoni játékokon a kétkörös távot Marija Szavinova nyerte, Jekatyerina Pojsztogova lett a harmadik, ám később őket is eltiltották doppingolás miatt.

A CAS kedvező döntésében bízó 68 atléta sorában komoly riói éremesélyesek is vannak, mint például a női rúdugrás világcsúcstartója, Jelena Iszinbajeva, vagy a 110 méter gát világbajnoka, Szergej Subenkov. Jelölték volna indulónak a női magasugrás ötkarikás címvédőjét, Anna Csicserovát is, akinek azonban a pekingi játékokon levett mintájának újraelemzése során tiltott szerek nyomaira bukkantak a szakemberek.

Az IAAF az országban tapasztalt, központilag irányított doppingolás miatt tavaly novemberben függesztette fel az Orosz Atlétikai Szövetséget, ezzel az ország atlétáit minden nemzetközi versenytől eltiltotta. Miután a nemzetközi szövetség júniusban meghosszabbította a felfüggesztést, eldőlt, hogy a riói játékokon sem vehetnek részt az orosz versenyzők, amennyiben a CAS nem változtatja meg a határozatot. Az IAAF csak azok számára hagyott nyitva egy kiskaput, akik Oroszországon kívül élnek és edzenek, s rendszeresen doppingellenőrzéseken esnek át.