Anya és fia együtt versenyez az olimpián

Vágólapra másolva!
Nyolcadik olimpiáján a fiával együtt versenyez Rio de Janeiróban a grúz sportlövő, Nino Salukvadze. Ilyen még soha nem fordult elő az olimpiák történetében. 
Vágólapra másolva!

"Nagyon boldog és büszke vagyok, hogy a fiam oldalán versenyezhetek. Mindent megteszünk, hogy jól teljesítsünk" - nyilatkozta szombaton a 47 éves Nino Salukvadze, aki 1988-ban Szöulban szovjet színekben a nők 25 méteres versenyszámban arany-, 10 méteren ezüstérmet nyert, 2008-ban Pekingben pedig bronzérmes volt 10 méteren. Rióban mindkét számban rajthoz áll. Fia, a 18 éves Cotne Macsavariani 10 és 50 méteren versenyez majd.

"Ez kettős öröm számomra, mert először vehetek részt olimpián, ráadásul az édesanyámmal egy csapatban szerepelhetek" - nyilatkozta Machavariani. Salukvadze hozzátette:

korábban azt hitte, a családi kapcsolatok nem számítanak a sportban,

de most úgy véli, hogy "mivel édesanya is vagyok, Rióban nagyon fogok szurkolni a fiamnak" - mondta a hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

Az olimpiák statisztikáival foglalkozó OlympStats kimutatása szerint először indul azonos csapatban anya és fia az olimpián. Apa és fia 56, apa és lánya 12, anya és lánya két alkalommal versenyzett együtt.

Anya és fia Forrás: Origo

Salukvadze a második női sportoló, aki nyolc olimpián vesz részt, ezt eddig csak a német-olasz kajakozó, Josefa Idem-Guerrini mondhatta el magáról.