Megnyílt az olimpiai falu

Rio 2016, Olimpiai falu,
2016-os nyári olimpia, Rio de Janeiro
Rio de Janeiro, 2016. június 23. A sportolóknak otthont adó olimpiai falu egyik épületének terasza Rio de Janeiróban 2016. június 23-án. A brazíliai nagyvárosban augusztus 5-én kezdődik a 2016-os nyári olimpia. (MTI/EPA/Antonio Lacerda)
Vágólapra másolva!
Hivatalosan is megnyílt a Rio de Janeiró-i olimpiai falu vasárnap, az ötkarikás játékok nyitóünnepsége előtt 12 nappal.
Vágólapra másolva!

Az első sportolói küldöttségek már szombaton megérkeztek, és kihelyezték zászlaikat az épületük oldalára. Vasárnap már szlovén, dán, kanadai, brit, portugál, finn, svéd és kínai lobogót is lehetett látni. A magyar "derékhad" szombaton indul el Brazíliába.

Közel 20 ezren laknak majd a faluban

Az olimpiai faluban körülbelül 10 500 sportoló és 7000 fős személyzet tartózkodik majd.

A sportolóknak otthont adó olimpiai falu egyik épületének szobája Forrás: MTI/EPA/EFE/Antonio Lacerda


A 31 épületből álló komplexumban tenisz- és futballpályák, medencék, szökőkutak is vannak, továbbá rengeteg zöldterület. Az étkezőhelyiség akkora, hogy három labdarúgópálya is elférne benne, itt a tervek szerint naponta 70 ezer adag ételt szolgálnak fel. A rengeteg piszkos tányér közül egyet sem kell majd elmosogatni, ugyanis kukoricából és cukornádból készültek, vagyis lebomlanak.

A szervezők szerint 10 160 szoba, 18 ezer ágy, hét mosoda, egy klinika és egy nagy tornaterem is található a létesítmény területén.

Az olimpia után eladják majd a lakásokat Forrás: MTI/EPA/EFE/Antonio Lacerda

A milliárdos ingatlanfejlesztő, Carlos Carvalho vállalkozott arra, hogy az olimpia után értékesítse az apartmanokat. A cége nem hajlandó elárulni, eddig mennyi talált gazdára, de a brazil sajtó értesülései szerint a 3604 lakásnak még csak 6-10 százalékát adták el. Carvalho korábban azt mondta, az egész beruházás 1,5 milliárd dollárba kerül, amely tartalmazza a földvásárlás, az építkezés és egyéb fejlesztések költségeit is.