Rióban is megéri olimpiai bajnoki címet szerezni

Hosszú Katinka aranyérem  kitüntetés győztes mosolyog sportoló győztes Hosszú Katinka mutatja aranyérmét a 200 méteres vegyesúszás eredményhirdetése után
Kazany, 2015. augusztus 3. A győztes Hosszú Katinka mutatja aranyérmét a 200 méteres vegyesúszás eredményhirdetése után a kazanyi vizes világbajnokságon 2015. augusztus 3-án. A versenyző világcsúccsal győzött és védte meg címét.
Vágólapra másolva!
Akárcsak Londonban, Rióban is 35 millió forintot ér majd a magyar aranyérem. A Bors szerint lényegében semmit nem változott az olimpiai helyezettek javadalmazása 2012-höz képest. 
Vágólapra másolva!

"Az idei nyári játékokon elért helyezéseket ugyanolyan összegben honorálja majd az állam, mint négy éve tette Londonban.

Az egyéni olimpiai arany továbbra is 35, az ezüst 25, a bronz pedig 20 millió

forintot jelent a sportolónak, sőt, habár olimpiai pont nem jár érte, még a 7-8. helyezettek is kapnak némi aprót, konkrétan négy-, illetve kétmillió forintot." - írta a lap.

Az elmúlt évek gyakorlata szerint a páros eredmények ezen összegek kilencven százalékát érik, a kajaknégyes vagy az úszóváltó teljesítményei után a nyolcvan százalékát kaphatják a tagok, a csapatsportágaknál hetven százalék a javasolt összeg.

Hosszú Katinkától kettőt várunk Forrás: MTI/Kovács Anikó

A Bors úgy tudja, változást jelent, hogy amíg korábban egy sportoló a három legjobb eredménye után kaphatott pénzbeli elismerést, addig Rióban várhatóan valamennyi helyezés beleszámít majd a jutalomba.