Kicsik, nagyok, testvérek és egyéb rekorderek – érdekességek a riói magyar csapatról

Késely Ajna, úszás
Tbiliszi, 2015. július 30. A győztes Késely Ajna a 400 méteres gyorsúszás döntője után a 13. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) Tbilisziben 2015. július 29-én. MTI Fotó: MOB / Szalmás Péter
Vágólapra másolva!
Ha eddig nem tudta, de mindig is kíváncsi volt rá, hogy ki a Rióba utazó 160 fős magyar magyar csapat legfiatalabb, vagy éppen legidősebb tagja, kik a legmagasabbak és a legkisebbek, hány kilós az ólomsúlyú emelőnk, és kik azok, akik már úgy járnak olimpiára, mint más a sarki pékségbe, akkor most a remek alkalom mindezt megtudni!
Vágólapra másolva!

A riói magyar csapatból Késely Ajna (képünkön) a legfiatalabb, a Kőbánya SC úszója csak az olimpia után, szeptember 10-én lesz 15 éves. Az utóbbi olimpiákon rendre úszók voltak a legifjabbak: Londonban Szilágyi Liliána, Pekingben pedig Kapás Boglárka, de a játékok idején már mindketten betöltötték a 15-öt.

Késely Ajna Forrás: MTI/MOB/Szalmás Péter

Imre Géza a rangidős az olimpikonok között: a világbajnok, ötkarikás ezüst- és bronzérmes párbajtőröző decemberben múlt 41 éves. A legfiatalabban, 14 évesen Egerszegi Krisztina szerzett olimpiai aranyérmet, míg a legidősebben, 50 évesen Gerevich Aladár.

Imre Géza Forrás: MTI/Illyés Tibor

A csapat legrutinosabbjának Mohamed Aida vívó és Gádorfalvi Áron szörföző számít, mindketten sorozatban a hatodik olimpiájukon vesznek részt, ezzel beérik a rekorder, hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladárt. A tőröző pedig megdönti a szintén ezt a fegyvernemet képviselő Rejtő Ildikó csúcsát, és a nők között egyedül a legtöbb olimpiai szerepléssel büszkélkedhet.

Mohamed Aida Forrás: rtlklub.sajtoklub.tv

Ötödször szerepel ötkarikás játékokon a már Atlantában is érmes Imre Géza, a sportlövő Sidi Péter, valamint a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó, Douchev-Janics Natasa, aki Sydneyben még jugoszláv színekben versenyzett.

A kicsik, a nagyok és a tesók

A küldöttség legmagasabb tagja Vámos Márton vízilabdázó és Kővágó Zoltán diszkoszvető, 204 centiméterrel. Csak egy centivel marad el tőlük a pólóválogatottból Decker Ádám és Hárai Balázs. A legalacsonyabb a 154 centis maratoni futó, Szabó Tünde, megelőzve Miskolczi Julianna sportlövőt (156 cm) és Kovács Zsófia tornászt (157 cm). A legsúlyosabb egyéniség a 157 kg-os, ólomsúlyú emelőnk, Nagy Péter, aki magától ugyan nem vár aranyérmet, mások viszont az esélyesek között említik.

Vámos Márton anélkül is elég magas, hogy más vállán állna Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A csapatot hat testvérpár erősíti. A pekingi aranyérmes Varga Dániel és Dénes már harmadszor szerepel együtt olimpián, míg a szintén a vízilabda-válogatottat erősítő Decker Attila és Ádám a 2013-as világbajnokság után ünnepelne ismét együtt. Ugyancsak együtt vágynak dobogóra a birkózó Lőrincz testvérek, a Londonban ezüstérmes Tamás és az újonc Viktor.

A 200 m mellúszás címvédője, Gyurta Dániel és öccse, Gergely második közös olimpiáján vesz részt. A szintén úszó Pulai Bence és Vince édesapja, Pulai Imre a kenupárossal lett aranyérmes Sydneyben, a két versenyző felkészülését pedig nevelőapjuk, Turi György irányítja.

Pulai Bence mutatja az érmét édesapjának, Pulai Imre olimpiai bajnok kenusnak Forrás: MTI/Kovács Attila

A Verrasztó család élete is az úszás körül forog: Evelyn a negyedik, bátyja, Dávid a második olimpiáján indul. Apjuk, Verrasztó Zoltán ötkarikás ezüst- és bronzérmes, míg édesanyjuk, Gyúró Mónika többszörös magyar bajnok úszó.

Családi arany

Apja, Csipes Ferenc olimpiai sikerét (1988) ismételné meg a kajakozó Csipes Tamara. Eddig háromszor fordult elő, hogy magyar olimpiai bajnok gyermeke is aranyérmes lett: a kalapácsvető Németh Imre (1948) fia, Miklós gerelyhajításban (1976), a vízilabdázó Homonnai Márton (1936) leánya, Szőke Kató úszásban (1952), a szintén vízilabdázó Szívós István (1952, 1956) fia, István (1976) diadalmaskodott. Utóbbi család tagja, Márton Rióban sporttörténelmet írhat, ugyanis először történhet meg, hogy nagyapa és apa után a harmadik nemzedék tagja is aranyérmes lesz.

Szívós Márton még a rekorderek között is rekorder lehet Forrás: Stuber Sándor/vlv.hu

Háromgenerációs olimpikoncsaládot még egyet találunk. Az úszó Szilágyi Liliána apja, Szilágyi Zoltán három olimpián járt, nagyapja pedig a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A családi éremtermés is bőséges: Liliána nagynénje, Gyarmati Andrea olimpiai második úszó volt, nagybátyja, Hesz Mihály pedig aranyérmes kenus. Családilag a legtöbb éremmel a Bogen-Gerevich vívófamília rendelkezik. A nagyapa, Bogen Albert osztrák színekben 1912-ben lett ezüstérmes, lánya, Bogen Erna 1932-ben Magyarországnak szerzett harmadik helyet, férje, Gerevich Aladár pedig hat olimpián tíz érmet nyert. Fiuk, Gerevich Pál a kardcsapat tagjaként volt bronzérmes 1972-ben és 1980-ban.