Baráth: Nem lesz több doppingügy a kajakosoknál

Baráth Etele Budapest, 2014. december 1.
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a Nemzetgazdasági Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2014. december 1-jén. Bejelentették, hogy a minisztérium új védjegyet vezet be a vízi turizmushoz kapcs
Budapest, 2014. december 1. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke a Nemzetgazdasági Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2014. december 1-jén. Bejelentették, hogy a minisztérium új védjegyet vezet be a vízi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások színvonalának biztosítására, a minősítő rendszer a Lapátos vízi megállóhelyek elnevezést kapta. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke azt mondta: meggyőződése, hogy jó döntést hoztak akkor, amikor annak ellenére kitettek két férfi kajakost a riói olimpiára készülő csapatból, hogy nem történt doppingvétség.
Vágólapra másolva!

"Kétféle szabályzat van, a doppingszabályzat és a fegyelmi szabályzat, az utóbbi legalább annyira komoly, mint az előbbi" - nyilatkozott az MTI-nek Baráth Etele. "A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség laborjelentése és a Magyar Antidopping Csoporttól (MACS) kapott írásos és szóbeli jelentés alapján sajnos kijelenthető, hogy a két versenyző meg nem engedett szerhez nyúlt."

Az elnök megerősítette, hogy a sportolók szervezetében szintetikus növekedési hormont mutattak ki a vizsgálatok, amelynek a mennyisége ugyan nem éri el azt a szintet, amely pozitív doppingtesztet eredményez, de mint mondta: tisztességesen készülő versenyzőnél ilyen szert nem találnának.

Baráth Etele szerint jó döntést hoztak Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

"Az MKKSZ másfél-két évvel ezelőtt elkötelezte magát a zéró tolerancia elve mellett. Jogilag ugyan a mostani két eset nem minősül doppingvétségnek, de kérdezem én: ha tudok róla, hogy valaki tiltott szerrel él, és engedem versenyezni, az helyes? Ez az oka, hogy az elnökségünk hétfőn úgy döntött, a két érintett kajakos nem utazhat az olimpiára" - fogalmazott Baráth Etele hozzátéve, hogy szerinte ezzel az utánpótlásnak is jó példát mutattak.

Az MKKSZ hétfő késő esti tájékoztatása szerint a MACS jelzése alapján két válogatott versenyző három-három atipikus mintát produkált, ami nem minősül doppingvétségnek, ennek ellenére a csoporttól írásban kapott és Tiszeker Ágnes, a csoport vezetője által szóban is megerősített információk egyértelműsítik, hogy tiltott szer van a szervezetükben.

Sejteni lehet, hogy kik buktak meg

Az információk ismeretében az elnökség megváltoztatta a pénteken kezdődő olimpiára utazó férfi kajakversenyzők névsorát, a kizárt versenyzők nevét nem közölték, azt azonban igen, hogy Molnár Péter és Tótka Sándor kapott indulási jogot. Utóbbi két kajakos elsősorban 200 méteres versenyző, a tavalyi világbajnokságon aranyérmet nyertek ezen a távon párosban. Az idei válogatókon háromfordulós küzdelemben – azaz úgynevezett szétlövés után – kaptak ki a Horváth Bence, Szomolányi Máté kettőstől. Horváth a K-1 200 méter válogatóját is megnyerte.

Horváth Bence és Szomolányi Máté Forrás: MTI/Kovács Attila

A hétfői hírlevél szerint az egyik sportoló mintája annyira alátámasztotta a tiltott szer használatának gyanúját, hogy a mintát a vizsgáló laboratórium továbbküldte a WADA referencialaboratóriumába, Londonba. A másik kajakos mintája is egyértelműen atipikus eredményt mutat, a vizsgálatot végző laboratórium ezért az ő esetében további mintavételeket és vizsgálatokat javasolt – közölték.

A versenyzők ellen a MACS nem kezdeményezett eljárást, az MKKSZ ugyanakkor fegyelmi eljárást indított velük szemben.

Baráth Etele azt mondta, hogy szerinte napokon belül hivatalosan is megnevezhetik a két érintett versenyzőt. Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy a Rióban vízre szálló csapat tagjai tiszták, és több ilyen ügy már nem lesz.

A férfi kajakos küldöttséget már nem először kellett átalakítani, korábban az 1000 méteren egyesben és párosban is indulási jogot szerzett Dombvári Bence került ki az utazók közül, mert a doppingtesztje pozitív eredményt hozott a második válogató után.

Az olimpiára nevezett férfi kajakos csapat:
K-1 1000 m: Kopasz Bálint
K-2 1000 m: Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin
K-4 1000 m: Hufnágel, Ceiner, Kugler Attila, Somorácz Tamás
K-1 200 m: Horváth Bence
K-2 200 m: Horváth, Szomolányi Máté
Utólag nevezett: Molnár Péter, Tótka Sándor