Olimpiát jöttünk nyerni, nem csoportmeccset

Varga Dániel vízilabda férfi vízilabda válogatott
Vágólapra másolva!
Sokan nem hittek a szemüknek, amikor a riói olimpia szervezői helyi idő szerint reggel 9 órára rakták a Magyarország–Szerbia férfivízilabda-csoportmérkőzést. A hüledezés elsősorban a szokatlan időpontnak szólt, de a rendezőket is meg lehet érteni. A sportág férfi szakágának egyik klasszikus mérkőzése ez, ennél nagyobb ütközettel nehéz lenne indítani az olimpiai tornát. Az utóbbi időben űrvízilabdát játszó szerbek a torna legnagyobb favoritjai, de ilyet már korábbi olimpiák előtt is olvashattunk. Olyan előtt is, amelyen végül a magyarok nyerték az aranyérmet. 
Vágólapra másolva!

Magyar idő szerint délután 2-kor kezdődik a meccs, és rögtön az elején érdemes leszögezni, hogy semmi jóvátehetetlen dolog nem történik, ha esetleg Szerbia nyer. Ez csak egy csoportmeccs, semmi más.

Ha ki is kapunk, még simán lehetünk olimpiai bajnokok.

Ez az állítás persze fordítva is igaz, ha Benedek Tibor csapata nyer, attól még Szerbia is felállhat a dobogó legmagasabb fokára augusztus 20-án.

2004-ben kétszer vertük őket, 2008-ban nem találkoztunk

Ha a magyar–szerb olimpiai vízilabda-mérkőzésekre emlékezünk, mindenképpen 2004-et érdemes először felidéznünk. 2004. augusztus 15-én az akkor még Szerbia és Montenegró néven induló ellenfelet a csoportmérkőzések során 6-4-re, a döntőben pedig 8-7-re verte meg Kemény Dénes csapata.

A finálé a négy gólt szerző Kiss Gergely jutalomjátéka volt.

A győzelem azért is volt nagy fegyvertény, mert a szerb-montenegrói válogatott a harmadik negyed után 7-5-re vezetett. A túloldalon csak hüledeztek, hogy ez velük megtörténhet.

Kiss Gergely az athéni olimpia döntőjében négy gólt lőtt Szerbiának Forrás: MTI/Kovács Tamás


De azt sem gondoltuk, hogy négy évvel később úgy nyerjük meg sorozatban harmadik olimpiai aranyérmünket, hogy nem is kell játszanunk a szerbekkel.

Azon az olimpián ugyanis úgy döntöttek, taktikázni fognak.

Miközben a magyar válogatott megalkuvás nélküli játékkal menetelt előre, a szerbek a csoportjukban csak harmadikok lettek (a horvátoktól és az olaszoktól is kikaptak.) Ám ettől nem voltak feltétlenül boldogtalanok. Úgy okoskodtak, hogy a könnyebb ágon egészen a döntőig tudnak menetelni. Az elődöntőbe jutásért könnyedén verték a spanyolokat, de a legjobb négy között az akkor bombaformában vízilabdázó Egyesült Államok 10-5-re kiütötte őket.

A 2008-as pekingi olimpián sorozatban a harmadik aranyérmét nyerte meg a magyar férfi vízilabda-válogatott Forrás: MTI/Illyés Tibor


A pekingi dráma utolsó felvonásán aztán Szerbia még a bronzmérkőzést is elveszítette Montenegróval szemben, miközben a magyar válogatott az amerikaiakat legyőzve lett aranyérmes.

London után a szerb vízilabdában minden megváltozott

Londonba amolyan "most vagy soha" hangulatban érkeztek a szerbek, és az első meccsüket éppen a magyarok ellen vívták. A 14-10-es szerb diadal előrevetítette, hogy a 2012-es olimpián nem lesz meg a magyarok sorozatban megszerzett negyedik vízilabda-aranyérme. De a szerbeké sem lett meg.

Szinte hihetetlen, de a brit fővárosban is elbukták az elődöntőt.

Ezúttal Olaszország volt náluk jobb. Itt legalább a bronzérmet megszerezték, majd fájó szívvel bámulták, ahogy az egyik legnagyobb ellenfelük, Horvátország megszerzi az aranyérmet. (A magyar válogatott Londonban ötödik lett.)

A magyar férfivízilabda-válogatott kerete

Decker Attila, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Nagy Viktor, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő

London után azonban egyre inkább érezhető volt, hogy a férfi vízilabda urai a szerbek lettek. A 2013-as barcelonai világbajnokságon még nem, tekintettel arra, hogy azt a Benedek Tibor vezette magyar válogatott nyerte meg. Mégpedig úgy, hogy a csoportmérkőzések során a szerbek 13-10-re verték a magyarokat, akik inkább arra figyeltek, hogy egy ilyen tornán az utolsó négy meccset kell megnyerni. A mieink Kazahsztán, Görögország, Horvátország és Montenegró legyőzésével megnyerték a világbajnokságot.

Hosnyánszky Norbert is világbajnoki címet nyert a 2013-as barcelonai vb-n Forrás: MTI/Kovács Anikó


Szerbia viszont a négy közé sem jutott be, mert Montenegrótól 9-8-ra kikapott a negyeddöntőben. Szerbia hetedik, Magyarország világbajnok, ki hallott már ilyet?

Szerb gátszakadás történt a Margitszigeten

Ennek a nem várt sikernek a fényében következett a 2014-es budapesti Európa-bajnokság, ahol a csoportmérkőzéseken a magyarok 8-6-ra verték a szerbeket, a döntőben meg 12-7-re kikaptak tőlük. Szerbia a csúcson, mi a pokolban, nagyon fájó volt az az este a Margitszigeten.

Ez a szerb győzelem egyfajta gátszakadást okozott mai ellenfelünknél.

A tavalyi, kazanyi világbajnokságot habkönnyen nyerték meg, és aranyérmesek lettek az idei, számukra hazai rendezésű Európa-bajnokságon is. Bónuszként övék lett a tavalyi és az idei Világliga is, szóval, nagyon úgy fest, hogy nincs, aki Szerbiát megállítsa.

Szerb gátszakadás Budapesten. A 2014-es Európa-bajnokságon aranyérmes lett mai ellenfelünk Forrás: MTI/Kovács Tamás


Benedek Tibor szövetségi kapitány persze tisztában van az erőviszonyokkal, és nem akart elbújni a szerbek elől. Ennek legfényesebb bizonyítéka, hogy a riói olimpia előtt a két válogatott három napon keresztül közösen edzőtáborozott Szerbiában, sőt, egy barátságos mérkőzést is játszottak egymással. Július 21-én Belgrádban a házigazdák 12-11-re verték a magyarokat.

Ezen a mérkőzésen csak egy negyedet (az elsőt) tudtunk megnyerni.

Figyelmeztető jel volt, hogy a harmadik játékrészben a szerbek hat gólt dobtak Magyarországnak.

Nem csoportmeccset, olimpiát kell nyerni

A magyar csapat centere, Kis Gábor az Origónak azt mondta, az ellenfél nagyon erős, ezzel együtt sebezhető.

De ha nem így sikerül, akkor sem történik semmi, mert az első és a legfontosabb, hogy a négy közé bekerüljön a csapat, és az elődöntő akkor is elérhető, ha nem nyerjük meg az első meccsünket. De úgy érzem, segítene a jó csoporthelyezés is, hogy könnyebben kerüljünk be a négybe, hiszen az első helyezett a másik csoport negyedikjével játszik, és ez sokat számít. Mind a két csapat borzasztóan készül, nagyon jó összecsapás lesz a magyar–szerb, igazi nyitómeccs, megjósolni nem tudom a végét, csak reménykedni tudok abban, hogy sikerül őket megverni.”

Kiss Gábor már az olimpia helyszínén, Rióban Forrás: Origo


Benedek Tibor szövetségi kapitány ennél rövidebben válaszolt arra a kérdésre, mi fog történni a ma, magyar idő szerint 14 órakor kezdődő meccsen. „Nyerünk” – jelentette ki Benedek, amikor a Vlv.hu munkatársa kérdezte őt. A mester szerint feszültséggel teli, nagy mérkőzés lesz ez, olyan, amilyennek egy ilyen olimpiai összecsapásnak lennie kell.

Játékosként három olimpiát nyert Benedek Tibor, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya Forrás: MTI/Kovács Tamás


Varga Dániel szerint természetes, hogy kiemelt figyelem kíséri ezt az összecsapást. „Nem szeretnénk túlságosan nagy feneket keríteni ennek a meccsnek, de az természetes, hogy erre mindenki odafigyel.

Rengetegen emlegetik nekünk a 2013-as barcelonai világbajnokságot, ahol úgy lettünk aranyérmesek, hogy a csoportmeccsek során vereséget szenvedtünk a szerbektől. Ez már a múlt, mindez statisztikai adatnak kiváló, de statisztikával sem nyert még senki olimpiát.”

Varga Dániel szerint olimpiát kell nyerni, nem csoportmeccset Forrás: MTI


Azért mégis érdemes egy kicsit megállni a statisztikánál. Ebben az olimpiai ciklusban összesen négy nagy világversenyt rendeztek. (2013-as és 2015-ös vb, 2014-es és 2016-os Eb; a Világliga nem ez a kategória.) A magyar válogatott a négyből háromszor dobogón végzett, csupán Kazanyban nem sikerült.

Ez azt jelenti, hogy a magyar csapat a sportág elitjében maradt.

Ugyanakkor a szerbek elmúlt hároméves teljesítményét vizsgálva azok sem tévednek, akik szerint déli szomszédunk egy lépéssel a mezőny előtt jár.

Filip Filipovics, a szerb vízilabda-válogatott egyik játékosa Forrás: MTI/Kovács Tamás


Magyarország a sportág történetében eddig kilenc olimpián győzött, nem kell külön hangsúlyozni, mekkora dolog lenne, ha éppen Rióban születne meg a tizedik magyar vízilabda-aranyérem. De nem csak ezért.

Hanem azért is, mert Magyarország erre az olimpiára a selejtezőből jutott ki.

Tehát az utolsó kvalifikációs lehetőséget kínáló tornán jutottunk a brazíliai repülőjegyhez. Ez nem feltétlenül baj, mert a csapat így több időt tölthetett együtt, és ez egyáltalán nem mellékes akkor, amikor egy-egy világversenyre igen szűkös a felkészülési idő. Benedek maga is pontosan ezt mondta pénteken Rióban.

Kézfogás az utódommal. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke és Benedek Tibor szövetségi kapitány Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt


Benedek játékosként három olimpiai aranyérmet nyert. Akkor az a Kemény Dénes volt a szövetségi kapitány, aki most a szövetség elnökeként utazott Rióba. Keménynek kellemes a helyzete, hiszen a férfiak mellett a magyar nők is ott vannak az olimpián, és mivel a magyar olimpiai küldöttségben labdás csapatsportágak képviselői a pólósokon kívül nincsenek,

még nagyobb figyelem irányul a vízilabdázókra.

Nem lebecsülve az egyéni sportágak fontosságát és erejét, az ötkarikás játékok 16 napja alatt egy-egy nemzetet a legjobban a csapatsportágak sikerei kovácsolhatnak össze. Éppen ezért is lesz kiemelkedően fontos a mai, Szerbia elleni olimpiai vízilabda-mérkőzés.

A magyar férfi vízilabda-válogatott csoportmérkőzései Rióban

2016. augusztus 6. szombat 14.00 (magyar idő szerint): Magyarország-Szerbia
2016. augusztus 8. hétfő 18.00: Magyarország-Ausztrália
2016. augusztus 10. szerda 15.20: Magyarország-Görögország
2016. augusztus 12. péntek 14.00: Magyarország-Japán
2016. augusztus 15. hétfő 1.50: Magyarország-Brazília