Hosszú olimpiai csúcsot úszott, Kenderesi lenyomta Phelpset

Cseh László olimpia 2016 rio úszás
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 8. Cseh László a riói nyári olimpia férfi 200 méteres pillangóúszás versenyszámának előfutamában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 8-án. Cseh László továbbjutott az elődöntőbe. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Hosszú Katinka 200 méter vegyesen, Kenderesi Tamás pedig, Michael Phelpset legyőzve, 200 méter pillangón a legjobb, Cseh László a második idővel jutott az elődöntőbe a riói olimpia úszóversenyeinek hétfői napján. Hosszú Katinka korábbi világcsúcsa után begyűjtött egy olimpiai rekordot is. 
Vágólapra másolva!

Nem mindennapi mezőny gyűlt össze 200 méter pillangón, hiszen a világbajnoki címvédő Cseh mellett a legutóbbi olimpián győztes dél-afrikai Chad Le Clos, valamint a szám 2004-es athéni és 2008-as pekingi bajnoka, egyben világcsúcstartója, az amerikai Michael Phelps is rajtkőre állt.

Cseh László a 200 méteres pillangóúszás versenyszámának előfutamában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Az idei világranglistát Cseh vezeti a londoni Európa-bajnokságon úszott 1:52.91 perces idejével, az előfutamban azonban gyakorlatilag csak "lubickolt" egyet, kizárólag az utolsó 50 métert meghúzva 1:55.14 perces idővel nyerte a futamát.

Sikerült spórolnom, délután teljesen más lesz. Most sokan csak fürödtek. Azért az utolsó ötvenen megnéztem, mit tudok. Kétszáz pillangón tudat alatt is van bennem egy pici fék, amikor látom, hogy elöl vagyok és jól megy, nem adok ki mindent magamból" – mondta a Rióba pályafutása első ötkarikás aranyáért érkező Cseh.

A címvédő Le Clos a második előfutamból 1:55.57-es idővel ment tovább. A harmadik előfutamban a vasárnap óta már 19-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps mellett úszott Kenderesi Tamás: a 19 éves magyar – akinek minden idők legeredményesebb olimpikonja a példaképe – 1:54.73 perces egyéni csúccsal nyerte a futamot, amivel az első helyen ment tovább.

Kenderesi Tamás Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Bízom benne, hogy most nem úgy lesz, mint az Európa-bajnokságon. Első úszásra azt hittem, ez olyan 1:56-os idő lesz, de megláttam Michaelt, és úgy éreztem, menni kell. Úgy gondoltam, akkor inkább megverem, persze ez akkor lenne komoly, ha ő is erősen úszott volna. Remélem, ez nem vett ki belőlem túl sokat. Nem érzem most ezt. Ha ilyen érzésekkel életem legjobbját tudtam úszni, akkor ezen még lehet javítani" – értékelt Kenderesi.

Olimpiai csúcs Hosszú Katinkától

A 200 méter vegyesen Hosszú Katinka a szám világbajnokaként és világcsúcstartójaként 2:07.45 perces olimpiai rekorddal diadalmaskodott, míg Jakabos Zsuzsanna 2:11.69-cel kilencedik helyen került az elődöntőbe.

Hosszú Katinka a riói nyári olimpia női 200 méteres vegyesúszás versenyszámának előfutamában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Hosszú a vegyes zónában azt mondta az újságíróknak, hogy az esti duplázás miatt – mivel a 100 méter hát döntőjében is érdekelt lesz – nem nyilatkozik, ugyanis szüksége van a pihenőre.

Megpróbálok este még jobbat úszni, remélem, tudok javítani ezen az időn, mert szükséges lesz" – mondta Jakabos.

Jakabos Zsuzsanna Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A délutáni programot a magyarok közül Verrasztó Evelyn nyitotta 200 méter gyorson: a negyedik olimpiáján szereplő úszó idei legjobbjával, 1:59.44 perccel a futamában hatodik, összesítésben pedig 28. lett.

"Szerettem volna 1:58-as időt úszni, a kanadaival akartam menni, de már az első hossz után láttam, hogy ez nem fog menni.

– mondta Verrasztó.

Őt ugyanebben a számban követte a 14 éves Késely Ajna, a magyar küldöttség legfiatalabb tagja. A 400 méteren 21. ifjú tehetség 1:59.20 perccel hetedik lett a versenyében, míg összesítésben a 25. helyen zárt.

"Boldogabb vagyok, mint a négyszáz után. Nagyon el voltam keseredve tegnap, de rengeteg motivációt kaptam a családomtól és a pszichológusomtól.

Úgy érzem, most mindent beleadtam, mindent megtettem" – mondta Késely, aki hozzátette: vannak még kisebb kijavítandó hibák, amiken ha sikerül túllépnie, akkor egyéni csúcsot jelentő 1:57-es idővel tudja majd segíteni a 4x200 méteres gyorsváltót.

Az esti program magyar idő szerint kedden hajnali 3 órakor kezdődik.