Háromszor álmodta meg az aranyát Imre Géza legyőzője

Imre Géza Park Sangyoung  rio2016 Rio 2016 olimpia döntő
South Korea's Park Sangyoung celebrates winning against Hungary's Geza Imre in the men’s individual epee gold medal bout as part of the fencing event of the Rio 2016 Olympic Games, on August 9, 2016, at the Carioca Arena 3, in Rio de Janeiro. / AFP PHOTO / Fabrice COFFRINI
Vágólapra másolva!
Az utolsó pillanatban kapcsolt Imre Géza legyőzője, hogy valamit változtatnia kell az olimpiai párbajtőr-döntőben.
Vágólapra másolva!

Drámai körülmények közt veszítette el az olimpiai aranyérmét Imre Géza: már 14-10-re is vezetett a párbajtőr-döntőben, elég lett volna egyetlen tus, vagy akár csak egy sima együttes találat is a győzelméhez. Ekkor azonban megtörtént, ami matematikailag is szinte lehetetlennek tűnt: a dél-koreai Park Szang Joung zsinórban öt tust adott a 41 éves magyar vívónak.

Park öröme Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

"Tudtam előre, hogy Imre nagyon agresszívan vív, de amikor a pástra léptem, megfeledkeztem erről - mondta az Origónak Park (a tolmácsolásban koreai újságírók segítettek). - Lassan haladt előre az asszó, szoros volt az állás, ám a végén az ellenfelem lendületet vett, így

Egyetlen lehetőségem volt, ha én is agresszív leszek, de ahhoz már szerencsére is szükségem volt, hogy négytusos hátrányból fordítani tudjak."

Az agresszivitás döntött Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Parkot még a koreai újságírók sem ismerték, egymás közt azzal viccelődtek, hogy az első kérdésük az lesz majd hozzá: Te meg ki vagy? Senki nem tartotta esélyesnek a győzelemre, egy embert, saját magát kivéve.

"Az olimpia előtt háromszor egymás után azt álmodtam, hogy aranyérmes leszek - árulta el a legkülönösebb titkát Park. - Nem szóltam senkinek róla, egészen mostanáig."