Cseh: Az öt karika néha agyonnyomja az embert

Cseh László úszás rio 2016, olimpia 2016, Rio de Janeiro, Brazil, Brazília, XXXI. nyári olimpiai játék,
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 11. Cseh László a riói nyári olimpia férfi 100 méteres pillangóúszás versenyszámának előfutamában a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 11-én. Cseh László bejutott az elődöntőbe. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Cseh László elismerte, az olimpia terhe nyomta agyon a 200 méteres pillangóúszásban, ahol a döntőben esélyesként indult, de végül hetedikként zárt. Cseh 100 pillangón ott van a legjobb 16 között, de a 200 kudarca durván padlóra küldte. Közben Kapás Boglárka 800 gyorson döntőbe jutott, de Katie Ledecky miatt csak két helyért megy a harc a dobogón.
Vágólapra másolva!

"A kezdés nagyon lassú volt, kell egy kis önbizalmat gyűjtenem, mert elég mélyről kell visszajönnöm. A végén egy picit elfáradtam, dolgozni kell még rajta, de ha sikerül a döntőbe bejutni, akkor ott egy könnyed úszás kell. Látjuk mi volt a gond,

– mondta Cseh László, miután 100 méteres pillangóúszásban megnyerte az időfutamát, és összesítésben a második legjobb idővel bejutott a magyar idő szerint hajnalban esedékes elődöntőbe.

Cseh azt mondta, a döntőhöz még javulnia kell Forrás: Getty Images/2016 Getty Images/Adam Pretty


Cseh nem véletlenül mondta, hogy nagyon mélyről kell visszajönnie, a tavalyi, kazanyi remeklése után egy ország bízott abban, hogy Rióban megszerzi élete első aranyérmét, de 200 pillangón nem tudta megismételni a vébén látott versenyzését, csak a hetedik helyen végzett.

Számára nem új ez a helyzet, hogy mélyről kell visszakapaszkodnia: négy éve Londonban egyből az első számában óriási csalódás érte,

400 vegyesen eltaktikázta magát, és be sem jutott a döntőbe, de fel tudott állni, 200 vegyesen egy bronzérem lett a jutalma.

A 2013-as barcelonai vébén pedig 200 vegyesen adódtak gondjai, de az ötödik helyét a 100 pillangón elért ezüsttel feledtette. Most elismerte, a görcsösséget és feszültséget az olimpia váltja ki belőle. "Sem az Eb-n, sem a vébén, sem a rövid pályás versenyeken, sem az ob-n, sehol nem volt ezzel probléma, tudtuk kezelni. Az öt karika agyonnyomja néha az embert, ahogy láttam, nem csak engem, bár ez nem vigasztal, de vannak sajnos, akik hasonló sorsra jutottak. 100 pillangón meg kell mutatni, hogy azért nem vagyunk mi olyan bénák, csak néha nem jön össze".

Amikor azt kérdeztük tőle, hogy a 200 pillangó óta eltelt időszak a lelke ápolásával telt-e, azt felelte,

ahhoz előbb meg kellett találnia a lelkét, ami nem volt könnyű.

Cseh 4 óra 34 perckor száll harcba a döntőért, övé lesz a négyes pálya az első elődöntőben, és Michael Phelps úszik majd mellette.

Nagyon mélyről indult el újra fölfelé Forrás: MTI/Illyés Tibor


A 21-szeres olimpiai bajnok nevét Kapás Boglárka is emlegette a 800 gyorson leúszott előfutama után: hozzá hasonlította a szintén amerikai Katie Ledeckyt, aki hat és fél másodperces előnnyel győzött a magyar riválisa előtt.

Reálisan szeretném nézni a dolgokat, őt egyszerűen ki kell venni a döntő mezőnyéből, a dobogón egy hely már foglalt, a másik kettőért megy majd a verseny. Így szép a dobogón lenni, ha ilyen erős a mezőny" – mondta Kapás Boglárka.

400 gyorson kikapott a brit Jazz Carlintól, aki akkor Ledecky mögött megszerezte a második helyet, pedig a májusi Eb-n még a magyar volt a gyorsabb a döntőben egy másodperccel. Most a 800 gyorson is egy futamba kerültek, és Kapás megelőzte a britet, de nem akart presztízskérdést csinálni abból, hogy ki ér be előbb.

Kapás országos csúccsal melegített a döntőre Forrás: MTI/Illyés Tibor


"Ahogy láttam, nem úszta ki magát. Száz méterrel a vége előtt láttam, hogy elindult, talán akkor még benne volt, hogy meg akar előzni, de aztán az utolsó hosszon ő is érezte, hogy mindegy, ki lesz a második.

tudtam, hogy az eredmények alapján az lesz a sorrend a döntőre, ami az én futamomban kialakult. Jó úszás volt, nem adtam bele mindent, azért így is elfáradtam, mert tegnap a 4x200-as váltóban kiúsztam magam, és hajnali háromkor kerültem ágyba" – mondta az UTE versenyzője, miután 8:19.43 perces idejével új országos csúcsot állított fel.

Csak a lámpa gyulladjon ki

Hozzátette, úgy érzi, végre kijött, amit eltervezett, és még maradt benne tartalék a döntőre. Szerinte 8:15 körüli vagy még annál is jobb idő kell ahhoz, hogy teljesüljön az álma, és kigyulladjon a rajtkövén a lámpa, ami azt jelezné, hogy érmet nyert.

Risztov Éva a futamgyőzelemnek azért örült Forrás: MTI/Illyés Tibor


Kapás mellett egyébként Risztov Éva is elindult 800 gyorson, de ő ezzel csak bemelegített a 10 kilométeres nyílt vízi úszásra. Megnyerte ugyan a futamát, de összesítésben ez csak a 14. helyhez volt elég. Ami viszont jó jel lehet, hogy Risztov feltűnően jókedvű volt, reméljük, a 10 km után is mosolygós lesz. Emlékezhetünk, Londonban ő nyerte ezt a számot.

Hosszú Katinka bejelentkezett a negyedik aranyérmére,

miután a 200 hát előfutamában másfél másodpercet vert az egész mezőnyre, és 2:06.09 perces országos rekorddal nyerte a futamát. A szám másik magyarja, György Réka 2:12.99 perccel a 22. helyen zárt.